hu

Új folyamatok

2024.04.09

Vannak olyan időszakok, amikor másképp kell gondolkodnunk, amikor másképp kell cselekednünk, hogy 'megakasszunk' egy folyamatot, hogy egy új indulhasson. Ez pedig periodikusan megjelenik az életünkben, hiszen ez a természetes. A ciklikus megújulás.
Amikor haladunk ezekben a folyamatokban, időnként azt érezzük, hogy mintha visszalépnénk, ahelyett, hogy előre haladna a történet. Ez azonban illúzió. Valójában nincs is iránya.
Ugyanakkor, ahhoz, hogy a láthatólag és szemmel, érzékszerveinkkel érzékelhetően, ciklikusan előre ható folyamat ne tudjon abban a hullámzásban továbbhaladni - ahogyan addig tette-, meg kell állni egy adott - akár pont a 'rossz' érzésekkel teli - részében, s vizsgálódni. Nézelődni. Átérezni. Nem továbbengedni, ahogyan az lenni szokott (a szokott, szokás a lényeg!, hogy 'szokni' akar! ugyanúgy, ugyanolyan formában).
Hiszen itt lehet, ezen a holtponton fordítani a sodródó folyamon, amennyiben résen vagyunk. Azt a rést használhatjuk a sorsfordításra (ezek eleve benne vannak a pakliban).
Azzal, hogy nem ugyanazt a megszokott utat, módot, viselkedést, cselekvést, stb. választjuk, nem ugyanúgy megyünk tovább, hanem kivárunk egy újabb hullámot, máris más irányba kanyarodunk. Az adott helyzetek nem ugyanolyan formában haladnak, hanem képessé válnak más formációkra.
Ehhez nagy tudatosság, kitartás, felismerőkészség, erő kell, ám mindez tanulható, gyakorolható, fejleszthető (bár, legalább alap szinten benne kell legyen a hozott életbatyuban, s ezzel együtt nem könnyű, de idővel 'könnyíthető' feladat). Ugyanis, olyan helyzeteket kell elbírni, amik túlmutatnak a fizikain, a lélek mélyén gyökereznek, s indáikkal átfonják a 'valóságot'. Ezek sok alkalommal fojtogatóak, nehezek, lehúzóak, napi szinten mérgezőek lehetnek, így egyfajta szövetségben lehet rajtuk túllátni, túlmenni. Azonban, mivel ezek valóságosnak mutatkoznak a megélés szintjén, érzésekkel tűzdelve, elárasztva bennünket félelmekkel, akadályokkal, illetve ezek képeivel, így meg kell élnünk ezeket, hogy azután elporladjanak, feloldódjanak a térben. Nagyjából úgy, ahogyan Jézust is megkísértette az 'ördög', ám Ő felismerte a 'valóságát', vagy ahogyan ez történt Buddhával, amikor Mara küldte felé a kísértő, félelmet keltő képeit, s azokon túllátva a semmibe porladtak. Persze, nyilvánvalóan ez már egy elég magas szint, hiszen felemelkedett mesterekről beszélünk, de mégis, adott történésekben már részint (kinek-kinek teljességében) alkalmazható.
Érzékeken túlmutató energianyalábok ezek, amik teret akarnak nyerni, ám megfelelő taktikával 'kicselezhetőek', s elsimíthatóak. Az érzést kell tudni kivonni emberi szinten belőlük. Az érzések kusza fonalát kell kibogozni, szétoszlatni a szellemi térben, ahonnan azután új impulzusok indulnak szárba szökkenni. Magasabb rezgésű, energetikaliag érettebb, erőteljesebb megtapasztalások magjai, csírái ezek.
Ehhez a tudatosság szintjét kell emelni, s amennyiben ez alacsony rezgésben működött, kell hozzá egy összetett, test-lélek-szellem szintjén működtetett energia emelkedés.
Csodás elmélet! A gyakorlatba ültetésével azonban lehet módosítani az öreg, elszarusodott, pókhálós tereken. Csak kicsit másképpen kell takarítani. Fizikailag könnyű, hiszen egyértelmű, hogy hogy kell megfogni a seprőt és a törlőrongyot. Energetikailag azonban a legtöbbünknek ez egy nagyobb feladvány, ám nem véletlenül jöttünk éppen ide. Ugye?
Nos, akkor gyakoroljunk!


Namaste
Budai Orsolya


www.orsolyabudai.com
#élet #isten #ember #szövetség
#shoya #orsolyabudai #author #artist #iamwhoiam
#tudatosság #freespirit #lélekotthon #élet #szívtér #legfelsőbbén #jézus #fény #meditáció #subconscious #teremtőerő #momentsoflife #magasabbrezgésben #jelenlét #most #Erő #kiteljesedés #megvalósulás #mindigmindenidőben #forrás #életöröm
Shoyaphoto - #BoltonAbbey #uk
Shoya Art and Design

Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!