Urbán - Szabó Béla: Út a boldogságig

Urbán - Szabó Béla: Út a boldogságig


Milcsike többször mondta, ha ő nincs, talán sosem adja be a válópert, ő volt az a plusz, ami ehhez kellett.

Annak idején az ő válásakor neki nem volt ilyen ösztönzője, ilyen rásegítés. Neki válni kellett, vagy megőrül, az előbbit választotta.

Mindezzel együtt Géza nehezen szánta rá magát. Borsódzott a teste, hacsak belegondolt, de nem sok választási lehetősége volt. Aki házasságot köt, senki nem arra készül, hogy válni fog. Különösen egy kerekes-székes férfi.

A házasságuk fokozatosan ment tönkre. Ahogy mondani szokták, szép lassan hidegültek el egymástól.

Amikor összekerültek a feleségével, szinte a nulláról indultak. Kezdő volt az ügyvédi pályán, sokat kellett dolgoznia, hogy egyáltalán megismerjék. Hála Istennek volt munkája és keresett is rendesen. Ennek az volt az ára, hogy reggel nyolckor kezdett és este hatig-hétig egyfolytában dolgozott.

Nyaranta még így is munka után lejárt a kislányával a játszótérre. Bizton meri állítani, hogy így is a játszótéren a kislánya miatt őt jobban ismerték, mint a feleségét.

Neki lett volna igénye arra is, hogy járjanak hétvégeken kirándulni. A legtöbbször ilyenkor is volt valami kifogás a felesége részéről, hogy miért ne menjenek.

A házasságuk egyre rosszabbodásakor mégis megkapta, hogy alig van a családdal, nem törődik velük. Az már az az időszak volt, amikor bármit csinálhatott, mégsem volt jó semmi.

A válásuk elhúzódott, a felesége folyamatosan újabb és újabb vagyoni igénnyel lépett föl, ő meg folyamatosan újabb és újabb egyezségi ajánlatot tett. A vége felé valaki megsúghatta a feleségének, hogy jobban jár, ha elfogadja a legutóbbi ajánlatot, mert valószínűsíthetően a bíróság is hasonlóan döntene.

Amikor a válás kimondása után, már kint volt az utcán, megkönnyebbülten lélegzett föl.

Úristen, miért nem hamarabb kezdeményeztem!, tette föl magának a költői kérdést.


x x x


Amikor egy a férjének küldött sms-t véletlenül meghallott, akaratlanul nyúlt az asztalon lévő mobilért. Egy nő által küldött üzenet volt a férjének.

Nem akart hinni a szemének.

Le kellett ülnie.

Legalább húszszor elolvasta az üzenetet. Lassan fölfogta, egyértelművé vált előtte, hogy a férje megcsalta és a szövegből ítélve nem egy új keletű kapcsolatról van szó.

Amikor számon kérte Gerit, a férjét, az mindent tagadott.

Valami tévedés lehet, mondogatta. Azt se tudja, lehet az a nő.

Az sms elég volt ahhoz, hogy a gyanú ott legyen benne. Nem bírt szabadulni a gondolattól, hogy megcsalták.

Ezt követően szinte minden nap kiderült olyan részlet, ami a bizonyság felé vitte a gyanúját.

Közben megbízott egy magánnyomozót is..., aki néhány nap után azt kérdezte tőle:

- Tényleg tudni szeretne mindent Milcsike? Nem elég, ha azt mondom, hogy igazolódott a gyanúja?

Ekkor már mindent tudni akart.

Nem volt könnyű szembesülnie sokévi hazugsággal. A férjének állandó szeretője volt, akit pénzelt a közös számlájukról, kurvákhoz járt a főút mellé ..., miközben ő meg éjjel-nappal dolgozott.

Mindent tudott, amit tudni akart, amit tudni szeretett volna, nem lehettek kétségei... Mindent tudott és nem tudta, hogy mitévő legyen, mit kezdjen ezzel a tudással...

Őrlődött folyamatosan, nem bírt éjszakánként aludni, és éjjel-nappal dolgozott továbbra is...

Gerivel házasok voltak még, de minden házastársi kapcsolatot megszakítottak. Tudta, amit tudni akart, arról viszont fogalma sem volt, hogy hogyan tovább.


x x x


Örülhetett volna annak idején, hogy túl van a váláson, de Géza nem tudott örülni. Nyakába szakadt egy sor probléma, amikkel addig nem kellett foglalkoznia. Ki kellett alakítania egy olyan új életrendet, amelyről tudni lehetett, hogy leginkább csak magára számíthat.

A vagyonmegosztás keretében eladták a közös lakást. Aztán ő részben hitelre vett egyet, átalakíttatta, hogy könnyebben bírja használni.

Lassan kialakult, átalakult körülötte minden, csak éppen a helyét nem találta. Valaki nagyon hiányzott neki, de nem akárki.


x x x


Mintha leforrázták volna, olyan érzés volt szembesülnie azzal, hogy a férje megcsalja. Először el sem akarta hinni.

Lehet, hogy tévedek és egy fatális félreértés az egész, gondolta.

Geri elmenekült otthonról, kimenekült a tanyájukra. A mindent tagadás után, nem magyarázkodott tovább. Ő meg majd megőrült otthon egyedül. A felháborodás, a düh, a szégyen, a megaláztatás, a kétségbeesés érzései vegyesen keveredtek benne.

A mindig határozott Milcsike többnapi vívódás után is úgy érezte, hogy tanácstalan.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mit kell ilyenkor tenni? Mit szólnak majd ehhez a gyerekeik, a családjaik? Mit szólnak az ismerősök, az emberek?

Elsüllyed szégyenében. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok emésztették.

De nem jutott semmire.

Az egyik sokadik kialvatlan éjszaka éjfél után kiment a tanyára. Máig nem értette, honnan volt ehhez bátorsága.

Könyörgött a férjének, hogy menjen vissza. Semmi bűnbánat nem volt benne. Majdnem hogy még neki állt feljebb.

El se tudta képzelni, hogyan tudott hazáig vezetni.


x x x


A mi lett volna, ha..., mindig örök rejtély. Alighogy megismerkedett Edittel, jelentkeztek a bajok, betegségének a tünetei. A kapcsolatuk Edit betegségének történeteként is leírható.

Mikor ez így beugrott neki, Géza elszörnyedt a saját gondolatától.

Edit mindig azt mondta:

- Nem akarlak még a saját bajommal is terhelni...

- Egyáltalán nem terhelsz.

- Ne mondd már....! Tudom... És eléggé nyilvánvaló. Dolgozol, kötelezettségeid vannak, százhúsz kilométerre lakunk egymástól... Nemhogy segíteni nem tudok neked, velem egyre több baj lesz...

- Ugyan már! Beszélsz itt butaságokat... A betegségeddel nem terhelsz, de ezzel a beszéddel nagyon gyötörsz... A távolság pedig nem probléma, ahogy eddig sem volt, ezután sem lesz...

Egyikük sem gondolta akkor, hogy az idő hamarább választ ad a kétségeikre, mintsem gondolták.

Edit lányát, Adriennt a temetésen látta utoljára. Egyszer-kétszer próbált nála érdeklődni, hogy mi van vele, az üzeneteire azonban nem reagált. Aztán egy idő után feladta.

Halottak napján elment az L-i temetőbe. Adrienn közös síremléket csináltatott a szüleinek.

Géza arra gondolt, hogy vajon Adrienn tudta-e, el akart válni az apjától, ezt az hiúsította meg, hogy az apja időközben váratlanul meghalt.

Edit egy véletlen folytán tudta meg, hogy a férje, Józsi, megcsalja. Mindketten tervezték a válást, amit szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre Józsi halála akadályozott meg. Hogy minderről Adrienn mit tudott, azt már nem tudja meg soha.


x x x


Nem tudta eldönteni, hogy szóljon-e a fiának és a lányának az apjuk hűtlenségéről. Hogy szólnia kell, ezt akaratlanul is két esemény siettette.

Az egyik, hogy a magánnyomozótól megtudta, a férje rendszeresen járt az út menti kurvákhoz is.

Aztán egy alkalommal arra ment haza, hogy a páncéldoboz pénzestől eltűnt. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban, amikor azonnal szólt a gyerekeinek.

Akaratlanul ekkor is beleszaladt egy pofonba. Valójában mind a fiát, mind a lányát csak a pénz izgatta. Az, hogy az apjuk folyamatosan megcsalta őt, és ki tudja mióta, szinte hidegen hagyta őket.

Néha szinte már azt sem tudta eldönteni, mi bántja jobban, a férje viselkedése vagy a gyerekei reakciója.

Úgy érezte, mintha idegenek közé került volna.


x x x


Sorsszerűnek tartották a találkozásukat. Jó volt szeretniük a másikat és szeretve lenni a másiktól.

Arról beszéltek, hogy szeretnének szépen szeretve lenni. Ez közös vágyuk volt...

Géza egy alkalommal mesélt egy álmáról Milcsikének:

- Ültem a téren, ölemben egy csokor vörös rózsával és vártam. Felnéztem az épületre, oda, ahol sejteni véltem, hogy Te ott dolgozol... Néztem, és mintha az ablakban egy villanásra téged láttalak volna. Ültem és vártam, rózsával az ölemben... És ekkor fölébredtem.

- Nem is olyan régen valami hasonlót én is álmodtam - mondta Milcsike Gézához bújva.

- Közös álmunk is van már - így Géza.

- És van és lesz közös utunk is.

- Igaz legyen.

Szorosan átölelték egymást, mintha sosem akarnák elengedni a másikat.






Szerkesztette: Budai Orsolya

Képek forrása: Pinterest

____________________

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com


Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!