Kosár
0
0 Ft
ÜNNEPI VERSEK
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT - ÜNNEPI VERSEK
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
FÉNYLŐ IGÉZET
Hófehér paplanon csillagok fénye,
holdsugár ezüstje kúszik az égre,
lágy zene kísér tündöklő pihéket,
aranylant húrjain reményt ígérnek.
Házakon csüngő, szikrázó jégcsapok,
kémények füstje lassú - még andalog,
ünnepi díszben hegytető tetszeleg,
angyal száll fölé, lépése nesztelen.
Fenyőfák csúcsán pelyhekből glória,
égből zeng a varázsos szimfónia,
halkan lép karácsony a bársony éjbe,
ragyogást csenve földi sötétségbe.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
A SZERETET ÜNNEPÉN
Díszes fenyőfa érzi küldetését,
várja az órát, Jézus születését.
Arcokon boldogság, szívekben öröm,
a földön szeretethullám tündököl.
Meleg szobában sült kalács illata,
odakint a kíváncsiskodók hada.
Lesik a csillagot, mely utat mutatna,
eljövetele a béke sugallata.
Erdei tisztáson összegyűlt a vadnép,
figyelik az eget, hírnök érkezését.
Hófödte csúcsokon az ezüst hold fényét,
érzik az este különlegességét.
Elcsendesül a nagyvilág zaja,
hozzád száll, Uram, milliók dala.
Dicsőséged zengik jöttödre várva,
égi jel vagy, életük csodája.
Aranyló fénysugár kíséri utadat,
magasztalva dicsér az angyalok kara.
Mint Megváltó, érkeztél közénk a földre,
szeretet és hit az új világ jövője.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
MESE A NÉGY GYERTYÁRÓL
Négy gyertyaszál a koszorún.
Sóhajt az első szomorún:
a Béke lennék a földön,
de a lángom csak füstölög.
Nem őriznek az emberek,
elalszok - már csak reszketek.
Tündöklésem is megkopott,
a gyűlölet eltaposott.
A második gyertya is szól,
keserű a csalódástól.
Én a Hit vagyok - nem kellek,
nem értenek, csak a szentek.
Felesleges, mondják többen,
ezért inkább elüldöznek.
Tovább égnem nincs is miért,
lobban a láng - kanóc kiég.
Búsul a harmadik gyertya,
érzi, a levegő megfagy.
Hiába ő a Szeretet,
az emberek csak nevetnek.
- Pedig nagy szükség lenne rám,
a boldogságot adnám.
Kihuny a láng, elhagy erőm,
nincs semmi, mi melengető.
Negyedik gyertya tündököl,
fénye mindenkit elbűvöl.
A Remény vagyok, ki még él,
nélkülem bizony elvesznél.
De most életre kelthetek,
Békét, Hitet, Szeretetet,
és leszáll a sötét földre,
az ünnep csöndes öröme.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
MI VAGYUNK AZ ÜNNEP
Kristályként szikrázó,
szállongó puha hó.
fenyőket átölel,
az ünnep oly közel.
Varázslatos álom,
újra visszavágyom,
a gyermeki létbe,
szűzi hófehérbe.
Emlékek élednek,
angyalok lépkednek,
távolból csengő szól,
fény terül csillagból.
Míg örömláng gyullad,
újra remény fakad,
szeretet ünnepén,
tűnik a szürkeség.
Hit érkezik vele,
béke száll a csendre,
szívekben láng éled,
káprázatos fénnyel.
Mi vagyunk az Ünnep,
ez a jóság tükre,
egy ölelés, mosoly,
csak a percre gondolj.
Mit a szívedből adsz,
örökké megmarad,
melenget a lelked,
társat, és gyermeket.
Te sem vagy egyedül,
érzed ott legbelül,
szeretet körbefon,
engedd, hogy ragyogjon.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
ÜNNEPI FÉNYBEN
Suttog a fenyves,
álmodik csendben,
várja a percet
ünnepre kész.
Hófehér csipkén,
jégvirág diszkrét,
csúcsokon dicsfény,
aranylón ég.
Kristályos felhőn,
angyal hoz csengőt,
hangja száll erdőn,
szívekhez szól.
Egyetlen csillag,
fénye felvillan,
ragyogó tiszta,
reményt adó.
Várva várt óra,
mesélnek róla,
zengi a szózat,
Jézus jöttét.
A csendes éjben,
szeretet ébred,
újra hit éled,
béke vár rád.
Maradjon veled,
érezd mit jelent,
árad a zene,
dobban a szív.
Tartsd meg e kincset,
benne kell hinned,
karácsony hirdet,
igaz csodát.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
KARÁCSONY ESTÉJÉN
Hófehér selyembe öltözött a táj,
jégcsipke tündököl fenyvesek hegyén,
csillagok fényében aranyló bűbáj,
hozzá szél komponál mennyei zenét.
Angyali érintés szűzi tisztaság,
szeretetről szól ma a születő fény,
aranylón lobog az összes gyertyaláng,
szívemben feléled újra a remény.
Az éj kék bársonyán ragyogó csillag,
régi karácsonyokba repít vissza,
hallom messziről csilingelő hangod.
Angyalharangként öleli lelkemet,
hömpölyög, árad, mint égi csermelyek,
ünnepet szépít, - itt van emléked.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
A CSEND ZENÉJE
Hófehér karjával ölel, simogat,
békét sugározva lelkem gyógyítja,
néma tisztasága szívem szólítja,
a csend zenéje elbódít finoman.
Két hang között varázslat a lágy trilla,
a lélek hangtalan, nyugalmas csendje,
kezdet, és vég szimfóniája benne,
bársony szirmain remény könnye illan.
Kozmikus áhítat, tengermorajlás,
meghitt szeretet, vagy könnyed sóhajtás,
az egymásra találás fény-ünnepe.
Ezerarcú csendben fájó rettegés,
alkonyórán halált hozó szenvedés,
templomok csendjében néma áhítat.
Szerkesztette: Budai Orsolya