Budai Orsolya - A varázsfenyő

- Nohiszen! Mit is rágódom ezen már hetek óta! Ezzel nem segítem elő a dolgok jobbik állását! Itt már csak a Jóisten segíthet! - húzta fel sűrű szemöldökét, majd buzgón imádkozni kezdett, mert ezt biza' kifelejtette a mindennapi teendői sorából. Alighogy elmondta a Miatyánkot, egy kedves hangot hallott a füle mellett:

- Drága Fiam! Minden rendben lesz, majd meglátod! Te csak tartsd nyitva a szemed és a szíved, hogy meglásd, mit készítettem elő neked.

Gyorsan körbenézett, hogy ugyan ki szólhatott hozzá. A felesége azonban békésen szuszogott mellette. A gyerekek is mélyen aludtak. Hirtelen, felragyogott az arca.

- Ó, jóságos Istenem! Mégiscsak meghallgattál! Köszönöm! - tette össze kezeit hálásan, majd megkönnyebbülten nyugovóra tért, ám kíváncsian várta a másnapot.

Reggel korán felkelt, s azon melegében elindult a szomszéd gazdához, hogy rendbe tegye az istállót, és az állatokat.

- Biztosan hamarabb kifizeti a járandóságot a gazda! - gondolta magában örvendezve.

Egész nap keményen dolgozott, majd a feladatok végeztével bement a földesúrhoz elköszönni, és beszámolni a napi dolgokról.

- Jól van, János, derék munka! Holnap reggel a csirkeólat takarítsa fel! A lovas szánt is hozza rendbe, délután kihajtok a családdal az erdőbe! - adta ki a következő napi elintéznivalót.

Az ember ismét gondolkodóba esett.

- No, ez a fukari nem adott ám semmit! Bezzeg ők még szánkóznak is! Hogy lesz ebből karácsonyfa, s az én gyermekeimnek ajándék?

- Csak bízz bennem, Fiam! Higgy, és bízz! Minden a legnagyobb rendben! - hallotta ismét a Hangot. - Meglészen minden, amire vágyakozol!

- Jó-jó! Ám legyen! Már tényleg, csak benned bízhatok! Hiszek neked! - bólintott engedelmesen.

Ahogyan hazafelé bandukolt, észrevett az erdőszélen egy kis csomagot. Egy apró, faragott fadoboz volt egy kendőbe tekerve, s benne egy szem magocska.

- Nini! Ihol egy szép dobozka! Milyen jó lesz ez a lánykájának! A kendő pedig a feleségének. - örült meg János.

Igen ám, de mit ad a kisfiának? Futott át fejében ismét a kételkedés, amit azon nyomban el is hessegetett. Boldogan tarisznyájába tette a kis csomagot, s tovább indult.

- Már ez is több, mint ami eddig volt! Holnapig még meglesz a többi is! Köszönöm Istenem, hogy megajándékoztál! Köszönöm, hogy mindig velem vagy! - tette össze kezeit.

- Jól van, Édes Fiam! Látom, igazán jó, hittel teli szíved van! Ültesd csak el a magot az udvaron, meglátod, lesz még a fiacskádnak is meglepetése! - biztatta a Hang.

János izgatottan hazaballagott, és gyorsan el is ültette a magot.

- Ebben a hidegben, ha kikel, az lesz csak igazán a nagy csuda! Pláne holnap estig! - mormogta a bajusza alatt, amire már a lehelete is ráfagyott. Pici jégcsapok csilingeltek az orra alatt. Egyszerre azonban eszébe villant, hogy már megint kétkedik a Jóisten ígéretében.

- Bocsáss meg! A sok butaság helyett, inkább bizakodóan várakozom. Megtettem, amit kértél.

Reggel lelkesen ébredt, magához vette a kis elemózsiáját, amit felesége csomagolt, s máris útnak indult, hogy elvégezze az előző nap kiadott munkát. Ahogy kilépett az ajtón, elkerekedett a szeme. Olyan gyönyörű fenyőfa nőtt az udvarra, hogy egész életében nem látott ilyen szépet. Szíve repesett a boldogságtól. Micsoda öröm lesz ez a gyerekeknek, de még a feleségének is! A Hang pedig ismét megszólalt:

- Este vágd ki a fát, és vidd be a házba! Mással ne törődj, csak leld benne örömöd!

János, úgy is tett. Amint hazatért a napi szolgálatból, kivágta a fát, befaragta egy vödörbe, amit megtöltött kövekkel, s bevitte a házba. Lett is akkora hatalmas sikítozás, kacagás a szép fenyő láttán, hogy a szülők teljesen elérzékenyültek.

- No, gyerekek, díszítsük is akkor fel! - törölte meg a szemeit az apukájuk.

- Mit tegyünk rá, édesapám?

- Ugyan, mit is? - vakara meg a fejét elgondolkodva János. - Csak akad itt valami!

- Alighogy kimondta, a fán elkezdtek szebbnél-szebb tobozok előtűnni, amik gyönyörű ezüst és arany színekben pompáztak. Ezután apró, piros bogyócskák bújtak elő az ágak közül, majd angyalhajak kunkorodtak a tűlevelek búbjára. Végül, egy hófehér ruhás angyalka jelent meg, aki ragyogó csillagot lehelt a csúcsra. A család egyik ámulatból a másikba esett.

- Drága Istenem! Köszönjük ezt a mennyei ajándékot! Soha életünkben nem láttunk még ilyen szépet! - hálálkodott János.

- No, Fiam, akkor most jöhetnek az ajándékok! - súgta a Hang.

- Az ajándékok! Az már igaz! - bólintott az ember. Éppen elindult a tarisznyájáért, amikor újabb sikongás csilingelt. - Mi történt megint, lelkeim? - fordul meg mosolyogva, s ismét tátva maradt a szája. A fa alatt kisebb-nagyobb dobozok sorakoztak, színes papírokba csomagolva. Még a földesúrnál sem látott ilyen szépeket, pedig egyszer megleste az ablakból. Ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy bizony, amikor ott vacogott, a mesés karácsonyukat bámulva, egy hatalmas kívánság száll ki szívének zegzugaiból. Szerette volna, ha a gyerekeinek, az ő drága kincseinek, és szelíd, kedves feleségének meg tudja adni mindazt a csodát, amit ott látott. Ma este pedig, az ő házukban is ilyen pompa termett. Mi ez, ha nem maga a valóra vált kívánság? Végtelen hálát érzett a mellkasában melegedni. Az állandó szomorúságot végleg felváltotta arcán az elégedett mosoly. A gyerekek sorra bontogatták ki a csomagokat. Baba, maci, hintaló és ólomkatonák is előkerültek a dobozokból. A feleségének pedig egy vadonatúj, ropogós, piros szoknya, aljjal.

- Bizony, édes Fiam! Látod? Neked is megadatott, csak erősen kellett hinned! Bizonyítottad rátermettségedet, így minden jó megterem nektek ezután is! - magyarázta a hang. - Most pedig, menjetek ki az istállóba a feleségeddel! Még egy ajándék vár rátok!

- Még egy? Nem is tudjuk, hogyan hálálhatnánk meg ezt a sok jóságot! - tette szívére a kezét most már az asszony is.

- Hogyan? Higgyetek továbbra is, és cselekedjetek! Ez a legfontosabb! - így a Hang.

- Így lesz, Istenem! Igérjük! - fogadták meg mindketten, majd elindultak az üres istállóba.

Ahogy kiértek, már az ajtóban földbe gyökerezett a lábuk. Bentről erős tehénbőgést hallottak. Benyitottak, s valóban. Két tehénke és két ökör bambult rájuk meglepetten. Köröttük szalmabálák sorakoztak szép rendben, de annyi, ami bizony egész télen kitart az állatkáknak! A sarokban egy eke, az istálló mellett egy szekér várakozott.

- Drága gyermekeim! Tavasszal elkezdhettek gazdálkodni. Addig kitart az élelem. Tegyetek mindig a legjobb belátásotok szerint ezután is!

Úgy is lett. Ahogyan megérkezett a jó idő, a pár munkához látott. Pár éven belül, kitartó hitükkel, szorgalmukkal, gyönyörűen virágzó gazdaságot hoztak létre. Hamarosan, saját kisbéreseket, napszámosokat vettek magukhoz. A gyerekeiket pedig igaz szívű embereknek nevelték, akik szorgalmasan tanultak, segítettek, és minden nap imádkoztak, hálát adtak azért, ami nekik adatott. Mindannyian boldogan, örömben éltek. Nem volt több gondjuk, hiszen tudták, hogy mindig velük van Valaki, aki bármi történjék is, a legjobb módon segíti életüket. Szívükben hordozták nap, mint nap.

Itt a vége, fuss el véle, s még inkább, szívleld meg a mese tanulságát! 😊

Képek forrása: Pinterest