hu

Jang Víz - Patkány hónap

Jang Víz - Patkány hónap


A Jang Víz - Patkány hónapja

2017. december

Ismét uralkodó elem a víz, ám most sokkal nagyobb mennyiségben lesz jelen, mint novemberben. Jellemző lehet továbbra is az ötletfolyam és az ábrándozás, az érzékenység és az alkotói bőség, a finom lelki minőségek, ám emellett megjelenik az igazi mozgalmasság, a szervezkedés, intézkedés, jövés-menés, a lendület, a sodródás, a pénzügyek, a hatékonyság, a racionális gondolkodásmód is. Mind-mind jellemzőek erre a vizes időszakra, amiben már nyakig benne vagyunk.

Ez a víz olyan, mint a tenger, a végtelen óceán, a hatalmas vízesések, amik magukkal ragadnak, sodornak, majd partra tesznek. Ugyanakkor a búvár üzemmód is bekapcsolhat. Igazán mélyre merülhetünk, ahol mindenféle dologgal találkozhatunk, ha nem csupán kívül éljük az életünket.

A Jang Víz azért különleges, mert a felszín alatt nagyon gazdag világ létezik. Kívülről nem látszik, hogy mit rejtenek a habok, ám ha alámerülünk, megpillanthatjuk a csodás, lüktető, áramló, színpompás növény-, és állatvilágot, a kecsesen úszó halakat, lágyan ringó korallokat, de cápákkal is és polipokkal is találkozhatunk. Ilyen a Jang Víz ember. A felszín alatt, ha megnyílik, különleges világot rejt. A felszínen nem láthatjuk csupán a csillámló, vagy fodrozódó vizet, ami megállíthatatlanul halad, folyamatosan mozgásban van. Ami az útjába kerül, azt megmozdítja. Ő az, akire azt mondjuk, hogy nem bír megülni a fenekén. Mindig valamit csinál, mindig valamivel foglalkozik. Maga fog hozzá mindenhez, nem kér segítséget, csak teszi a dolgát. Sőt! Kiveszi a feladatot a kezedből és ő maga oldja meg. Ugyanakkor belül mély érzésű ember lakozik, ám ezt nem mutatja meg bárkinek. Nem beszél önmagáról, de akinek megnyílik, az nagyon szerencsés ember.

Nos erre számíthatunk ebben a hónapban, hogy mi is megtapasztaljuk ezeket a minőségeket -amennyiben nincs a képletünkben-, hiszen mindannyiunkra hatnak az energiák, s most egyszerre lesz jelen ez az intenzív áramlás, a szabadság, függetlenség iránti igény, a mozgalmasság, a racionális megközelítések és a lelki területek, a spiritualitás, a belső tartalmak és a visszahúzódás is, mivel ennek a hónapnak az uralkodó állata a Patkány, ami egyszerre hordozza magában a kettős Jang-, és Jin vízminőséget, valamint plusz egy Jang Víz elem tevődik hozzá ehhez az állatkához decemberben.

Ez a nagy lendületű energia megindíthatja az eddig mozdulatlan minőségeket, dolgokat, személyeket, mint például a Jang Föld ember (és/vagy Kutya, Sárkány) nyugalmát, vagy a Forrás elem (alapjáraton) lassabb életvitelét.

A hónap folyamán jelentkezem még egy-egy olyan állással, ami jelentősebb, s adott napokat még inkább érint. Ebben érintettek lesznek például a Lovak, Kakasok, Kecskék és Bivalyok.

Szemfényvesztés! Nem minden az, aminek látszik!

Ez lehet a mai nap üzenete, ugyanis a tűz és víz állnak szemben egymással, ami azt eredményezheti, hogy olyan szituáció kerülhet a szemünk elé, amikor hajlamosak lehetünk felnagyítani egy problémát.

Ahelyett, hogy egy ilyen helyzetben vakon rohannánk a végzetünkbe, mert nem látunk tisztán, tudatosíthatjuk, hogy ma csupán szemfényvesztés áldozatai lettünk. Gyorsan figyeljünk a belső hangunkra, hogy valójában mit is üzen az adott történet. Valóban úgy szólt-e a kolléga, a szomszéd, a feleség, s a nehézség, ami hirtelen adódott annyira súlyos-e, mint ahogy mi láttuk.

Akiknek van a képletükben Jang Víz és Jang Tűz, illetve megjelenik például a Jang Tűz-Patkány, a Jang Víz-Ló a képletükben, hajlamosak lehetnek arra, hogy adott szituációkban, vagy általában véve is gyorsabban felkapják a vizet. Akinek valamelyik elem, vagy állat van jelen a horoszkópjában ezek közül, ott adott időszakokban, hónapokban, években, s adott napokon találkozhatnak ezzel a feladattal.

Szeretetteljes megéléseket kívánok mindannyiunknak! :)

Orsi