Csillagok ösvényén

Csillagok titkai, önmagunkra találás, önismeret...


Főként a kínai asztrológia, spirituális tanulmányaim, s az emberek alap személyiségjegyeinek megfigyelése és tanulmányozása szolgáltatja az alapot ezen írásaimhoz, amik az önismeretről, a felismerésekről, önmagunk feltérképezéséről és a sorsunk uralásáról szól. Arról, hogy miként értelmezzük a csillagok üzeneteit, az ősi elemek energiáit, s fordítsuk őket javunkra. Hiszen ha tudjuk, kik vagyunk, milyen célból születtünk, s milyen képességekkel vagyunk megáldva, milyen hasznos információt hordoznak a periodikusan ismétlődő időszakok, megalkothatjuk az életünket. Könnyebbé válik minden addig meg nem értett szituáció, s haladhatunk a saját utunkon.
Ha lejjebb görgettek, megtaláljátok az arról szóló írásomat, hogy miként tudjátok megélni önmagatokat, hogyan tudjátok ezeket az energiákat felhasználni.

Olvashattok jellemrajzokat, s az aktuális összefoglalókat egy-egy hónap, év, és nap energiáiról. :)

Jin Fa - Bivaly

2019. január 5 - február 4.


2019. január 5-én váltott az előző hónap dinamikus, erőteljes energiája egy finomabb, lágyabb minőségre, így januárban egészen más dolgok kerülnek fókuszba.

Ezúttal a rugalmasságunk, együttműködő képességünk, diplomáciánk lehet hasznunkra a mindennapokban, amennyiben természetesen bírunk e képességekkel. Ha nem vagyunk birtokában ilyen tulajdonságoknak, akkor most kedvező a hónap, hogy ráérezzünk, ugyanis ezek segítségével haladhatunk. Kommunikációs képességünket is fejleszthetjük az érkező feladatok során, illetve a céljaink kitűzésében, és elérésében is segítségünkre lesz ez az időszak. Rendkívül kedvező a tervezésben, rendszerezésben. Nem véletlenül, hiszen az új év első szakaszában fontos, hogy lássuk, miket szeretnénk megvalósítani. Ehhez tehetjük le most az alapokat a megtervezéssel.

Akiknek van Bivaly, vagy Kecske a horoszkópjukban, eleve érezhetik, hogy számtalan tehetség képes kibontakozni belőlük, amennyiben foglalkoznak velük, illetve valaki képes úgymond kibányászni, előhozni a bennük rejlő kincseket, hiszen sokszor nem is látják, hogy milyen csodák rejlenek bennük.

Ebben a hónapban ezekre a tehetséges részeinkre is érdemes fókuszálni, s hagyni őket kibontakozni, előbújni. Annál is inkább, mert a 2019-es év egészében benne rejlik majd ez az energia, így számos alkotás születhet, mindenféle szinten. Legyen az anyagi, vagy szellemi érték. Számtalan úton-módon megnyilvánulhat a tehetség, amit most kiaknázhatunk a képzőművészet, zene, könyvírás, terén, vagy esetlegesen cukrász, szakács, kert-, lakberendező hajlamunkat is kiélhetjük, képezhetjük, de lehet bármi, ami felszínre bukkanhat belőlünk, s értékes. Rengeteg ötlet érkezhet ebben az évben, csupán készen kell állni a befogadásra, például az intuíció fejlesztésével.

Fontosnak tartom még megemlíteni a hónap egy nagyon fontos üzenetét, ami múlandósággal kapcsolatos. Ebben az időszakban érdemes kicsit ráhangolódni az átmeneti szakaszra, amikor átérezzük, hogy elmúlt egy év, éppen csak megérkezett a következő, de még csupán a küszöbön lépett át, így van alkalma kicsit megállni, körülnézni, értékelni, s ezzel az összegzéssel tovább haladni majd. Ami véget ért, azt érdemes elfogadni, hogy helyet kapjon az új. Szükséges ugyan a 'gyászidő', de azután mindig valami más is érkezik, valami több. Természetesen csak akkor, ha erre készek vagyunk. Érdemes tehát meglátni az elmúlás, a halál fontosságát, szükségességét, s jelenlétét az életünkben. Erre is felhívja figyelmünket a januári időszak.

Intenzívebb hatással lehet ez a hónap azokra, akiknek Bivaly, Disznó, Patkány van a horoszkópjukban, s lehet ez egy elmélyültebb szakasz is az életükben, amikor fontos lenne a belső dolgokon elmélkedni, s ebben a belső csendben megszületnek a válaszok a kérdésekre, valamint elkezdődhet egy tartalmasabb, az élet lényegesebb dolgaival foglalkozó rész, mely túlmutat az anyagiakon.

A Sárkányok, Lovak, Kecskék számára is intenzívebb energiákat hordoz a hónap.

A Jin Fa elemről ebben a videóban foglaltam össze bővebben a sajátságokat:

https://www.youtube.com/watch?v=EvKsZk7mw0Y&t=39s

A Jin Földről pedig ebben a videóban beszélek bővebben:

https://www.youtube.com/watch?v=9dGn9Z54c_g&t=2

Szeretettel köszönöm a figyelmet! Kívánok tartalmas, minden szépségben, és jóban bővelkedő hónapot, sok-sok lélekemelő pillanatot!

Szeretettel: Orsi 


Jang Fa - Patkány 

2018. december 7 - január 6.


Nagyon mély hónap van, s ugyanakkor nagyon magasra is emelkedhetünk, ha hagyjuk, hogy a belsőnk vezessen.

Kissé hosszúra nyúlt a mai írásom....

Sziasztok!

2018. december 7.- én léptünk be a Jang Fa Patkány hónapba, ami több visszajelzés, és saját megfigyelés alapján is, ismételten hozza a komoly feladatokat az életünkben. Ezek a feladatok természetesen nem azért jönnek, hogy minket bosszantsanak, felborítsák az életünket. Vagy mégis? Hiszen a napi rutinban elfelejtődnek azok a dolgok, amikkel előbb-utóbb foglalkozni, szembesülni kell. Most, ebben a hónapban elérkeztünk oda, hogy nem csupán megmutatkoznak a régen eltemetett, elfelejtett, mostoha körülmények között tartott emlékek, történések, hanem tenni is tudunk azért, hogy ezek most kitisztulhassanak, s elvonuljanak az életünkből. Úgyis addig fognak periodikusan ismétlődni az adott szituációk, amíg rá nem jövünk, hogy mit is kellene tenni. Nos, leginkább a szemükbe nézni, megfejteni az okokat, s megértéssel, szeretettel, elfogadással tekinteni rájuk, majd különféle módszerek segítségével meggyógyítani őket. Saját magunknak, hiszen bennünk van, nem képes más kívülről eltüntetni, bár tűnhet így bizonyos ideig.

Ezek a fájdalmak, félelmek, betegségek, beívódott helytelen programok, amik az életünket mozgatják, nem vezetnek a helyes útra. Egyre inkább nem. Ezért érdemes minden nap, de legalább az intenzívebb szakaszokban rendet tenni, szelektálni, s tisztába tenni a dolgokat magunkban. Igen, magunkban. Nem hibáztathatunk másokat a kialakult helyzetekért. Tettem én is régebben, de be kellett látnom, hogy teljesen értelmetlen. Minden belőlem indul ki, és tőlem ered, bármilyen furcsa is az elején erre ráébredni. S hogy mit lehet tenni? Tanulni. Nagyon sokat. Napról-napra megismerve önmagunkat, egyre tisztul a kép, nyílik a szív és az értelem. S az út hosszú, de ezzel a nézőponttal érdekessé válik. Minden napot lehet új, izgalmas feladatként tekinteni. Illetve vannak olyan napok is, amikor érdemes csak elengedni mindent, és lenni. Ez nem azt jelenti, hogy lustálkodni kell, csak gondolatban kicsit kikapcsolni. Hiszen oly sok a tennivaló. Ezt is meg kell engedni magunknak.

No, de visszatérve a hónapra. Miről is szól tulajdonképpen? Arról, hogy cselekedjünk. Nézzünk rá a helyzetekre, amik visszatérnek az életünkbe, és eddig nem haladtunk bennük előre. Most megkapjuk hozzá a támogatást is, de csak akkor, ha hajlandóak vagyunk a változtatás mellett dönteni.

Hiszen ebben a hónapban segít bennünket a Jang Fa elem, ami maga a védelmezés, a támogatás, a megbízhatóság, a fejlődés, a tanulás. Hozza a helyzeteket, hogy megélhessük segítő énünket, illetve magunk is kaphatunk sok segítséget. Kérni sem kell. Munkálhatja, alakíthatja felelősségteljes gondolkodásmódunkat, fejlesztheti kreativitásukat, együttműködő képességünket. Mindezt természetesen, ha nyitottak, és tudatosak vagyunk rá. Amennyiben a másik oldalával találkozunk, ami merev viselkedést mutat, akaratosságot, hajlíthatatlanságot, távolságtartást, nos ebben az esetben nem a jó úton járunk, de legalábbis célszerű inkább a segítő, támogató énünket elővenni, és megélni, hiszen ezzel rengeteget teszünk a fejlődésünkért, mindannyiunk fejlődéséért. Támogassuk tehát egymást! Ne csak ebben a hónapban, ám most, ha szeretnénk, aha nem, úgyis jön a feladat. Ha nem akarjuk megérteni, jöhet például betegség formájában, egy hát-, nyak-, vagy derékfájással, gerincbetegségekkel, fejfájással. Nyilván csak akkor, ha nem éreztünk rá a feladatunkra. Ellenkező esetben sok segítséget kapunk, valamint magunk is sokat segítünk, tanulunk, fejlődünk.

Másik oldalról pedig az indulatokra is érdemes odafigyelni, amennyiben azt tapasztalnánk, hogy düh van jelen az életünkben, fontos, hogy ne fojtsuk be, valamint a már befojtottakat is engedjük ki, ahogy azt korábban is írtam. A fülekre, nemi szervekre ezért érdemes vigyázni, de tudni kell, hogy nem fáznak meg, és nem fognak fájni, ha nincs valami belső feszültség, vagy korábban beépített program.

Korábban már írtam a Patkányról, és a Jang Fáról bővebben, hogy akiknek ilyen elemük, állatuk van, megismerhessék önmagukat, és magasabb szintre emelhessék az életüket. Továbbá azoknak is tanulságos elolvasni, felidézni, akiknek nincsenek ilyen elemeik, állataik, hiszen adott időszakokban, amikor megjelennek az életükben, rendkívül hasznosan tudják használni ezen energiákat a megismerés után.

Ezeket az írásokat, videókat itt: találhatjátok:



Tudom, hogy sokatoknak nehéz ez a hónap, ez az év, de arra bíztatlak benneteket, hogy dolgozzatok magatokon, mert ez visz előre bennünket. Nekem is vannak olyan szakaszaim, amikor könnyebb, és vannak, olyan részek, amikor még többet kell tenni az egészségért, még több feladat mutatkozik, de megéri. Fontos, hogy minden szinten haladjuk. A testnek is adjuk meg az egészséges ételeket, pihenést, mozgást, a léleknek is adjunk teret, hogy irányt mutathasson a békesség, és szeretet erejével, illetve a szellemnek is megfelelő táplálékot adjunk, hogy tanuljunk, fejlődjünk, s legfőképpen, emlékezzünk ezek által. Nagyon sok lehetőség van a tanulásra, fejlődésre, csak el kell kezdeni. Az önfejlesztő-, önmegismerő módszerek széles tárháza nyújt segítséget, mint az Asztrológia, Kineziológia, Reiki, Prananadi, TaiChi, Jóga, meditáció, relaxáló gyakorlatok, oldások, ThetaHealing, Agykontroll, Ayurveda, mantrák, légzőgyakorlatok, és sorolhatnám.

Szeretettel kívánok Mindenkinek csodás, tapasztalatokban, tisztulásokban, fejlődésben, s lélekemelő pillanatokban bővelkedő decembert!

Kívánok továbbá békés, szeretettel, és fénnyel teli ünnepeket!

Sok puszi: Orsi



Jin Víz - Disznó

2018. november 7 - december 6. 


Sziasztok! :)

Ismét elérkeztünk az évnek azon szakaszába, amikor a Kínai asztrológia szerinti egyik állatunk, a Disznó jelenik meg ebben a ködös, nyirkos novemberben. Nem is csoda, hiszen ennek az állatnak a fő alkotó elemei a Vizes minőségek. Erről az állatról, és elemről írtam már egy összefoglalót pontosan egy évvel ezelőtt.

Nézzük tehát, hogy milyen jellemet mutat a Disznó, valamint milyen feladatokat hozhat számunkra a november.

"Az uralkodó állat a Disznó, ami töménytelen mennyiségű vizet takar. Mindenféle víz minőség elő fog fordulni ebben a hónapban a harmatcsepptől és felhőtől kezdve a bőséges mennyiségű sodró folyamig, s mindez belül zajlik, bennünk, a belsőnkben, illetve ugyanígy a külvilágban is megfigyelhetjük. Mélyen, a lelki dolgokat feszegeti és felforgatja, hogy aztán megtisztulva tudjunk kilépni a helyzetekből. Most ki lehet mosni a szennyest - képletesen értve.

Hiszen a víz, ami most megjelenik az életünkben, az érzelmeket mutatja. A csendesen csobogó patakot, ami boldogsággal tölt el bennünket, mint egy könnyű melódia, a lágyan csillogó hamatcseppeket, amik gyémántként ragyognak a reggeli napfényben, s a Niagara vízesést, ami hatalmas erővel tör előre, hiszen haladnia kell, s minden útjába kerülő dolgot elsodor. A háborgó tengert, ami dühösen csapkodja a habokat, majd lecsillapodik, s tiszta, kék vize selymesen simogatja a partot. Mindannyian élünk meg ilyen érzéseket valamilyen formában, vagy időnként legalább.

Akiknek Disznó, Jin Víz és Jang Víz van a képletében, gyakran érezhetik magukat érzelmi hullámvasúton, s szenvedélyesen élik meg a mindennapjaikat. Rengeteg mozgás, jövés-menés van az életükben, mind fizikai, mind szellemi szinten. Egyfajta kettősség jellemző rájuk, mint ahogyan a mostani hónapban is erről lesz szó.

Előtérbe kerülnek tehát az érzelmeink, ami igencsak kényes téma, hiszen sok esetben tévútra vihetnek, tehát nagyfokú tudatosságra van szükség a kezelésükben. Segítségünkre lehetnek a finomságok, mint az intuíciónk, az együttérző képességünk, temérdek ötletünk, beleérző képességünk, széles látókörűségünk. A spirituális érdeklődés is felerősödhet ebben az időszakban.

Ugyanakkor a gyakorlatiasabb másik pólus is képviseli magát, mint például a jó megfigyelőképesség, vállalkozó szellem, racionalitás, gyors észjárás, inspiráló, magával ragadó szemlélet.

Magunk dönthetjük el, hogy éppen melyik tulajdonságokat használjuk, amennyiben képesek vagyunk uralkodni az érzelmeken. Hiszen, ha nem vagyunk erre tudatosak, lehetünk akár indulatosak, akaratosak, szétszórtak, túlérzékenyek, türelmetlenek, csapongóak is. Érdemes tehát a pozitív oldalait használni ennek a hónapnak, s akkor rendezetten, szervezetten, kellő megérzéssel, beleérzéssel és kiváló ötleteinkkel nagyon hasznos tanuló időszakot tudhatunk magunkénak.

Sokat lehet fejlődni, haladni, ha mindig a szívünkre tesszük a kezünket és úgy döntünk.

Ajánlott ebben az időszakban a relaxálás, meditálás, jóga, valamilyen önfejlesztő-, légzőtechnika elsajátítása, vagy bevitele a hétköznapokba, hiszen ezzel lecsendesítjük az elmét és hatékonyabban tudunk a lényeges dolgokra koncentrálni.

Egészségünk tekintetében érdemes figyelni az étkezésre, a gyomorra és az emésztőrendszerre, a lábakra, illetve a vesére és az idegrendszerre.

A gyerekekre különösen érdemes odafigyelni, főleg, akiknek van Disznója, Jin Vize a horoszkópjában, mert túlérzékenyek is lehetnek. Ők még nehezebben kontrollálják az érzéseiket, s a környezetből érkező energiákat is könnyebben felveszik. Legyünk velük türelmesek, segítsük őket meditációkkal, mantrákkal, beszélgetésekkel. Hasznos lehet számukra és bárki számára is a Gayatri mantra meghallgatása. Akár lefekvés előtt is célszerű használni a nyugodtabb álmokért."



Ezek tehát a legfontosabb üzenetek az idei novemberre, ami most még intenzívebb, mint a tavalyi, hiszen 2017-ben egy Fém elem jelent meg ebben a hónapban, most azonban a Disznót alkotó egyik elem, a Jin Víz lesz megtalálható pluszban. Ez azt jelenti, hogy még inkább, és halmozottan érvényesek az erre vonatkozó feladatok. Kiemelt szerepet kap az érzékenység, az intuíció, a bölcs-, filozofikus gondolatok, a gondoskodás, gyengédség, az érzelmek oda-vissza áramoltatása, a széles látókörűség, a rengeteg ötlet, gondolat. Könnyebb az írás, a kapcsolódás az Égi vonallal, vagy ha úgy tetszik, a Lelkünkkel.

Amennyiben nem jól éljük meg ezeket az energiákat, előfordulhat feszültség, szétszórtság, türelmetlenség, túlérzékenység, nyughatatlanság. Ha ezeket tapasztaljátok magatokon, a fent említett alternatív módszerekkel 'orvosolható' a probléma. Érdemes időt szánni rá, és lazítani legalább esténként. Csodás gondolatok jöhetnek. Olyan dolgokra is nyílhat rálátásunk, amit nem is gondolnánk.

Legyetek körültekintőek a közlekedésben is!

A horoszkópjaitok megtekintéséhez használhatjátok az alábbi kalkulátort. Köszönettel tanáromnak,  Nagy Melinda Kínai asztrológusnak, és Nemes Balázsnak, a kalkulátor megalkotóinak!


Szeretettel kívánok mindannyiunknak tartalmas novemberi hónapot, és csodás megtapasztalásokat! 


Orsi

Jang Víz - Kutya

2018. október 8. - november 7.


Ismét merülünk! 

"Föltámadott a tenger"


Sziasztok! :)

A mai napon (2018. 10. 08.) beléptünk a Jang Víz - Kutya hónapjába, ami egy zuhatag erejével söpör végig az állandóságon. Érzitek már ez erejét?


"Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"

Petőfi Sándor: 

Föltámadott a tenger / részlet


Az októberi uralkodó elemünk tehát a Jang Víz lesz, amiről korábban készítettem már egy összefoglalót:

"Ez a víz olyan, mint a tenger, a végtelen óceán, a hatalmas vízesések, amik magukkal ragadnak, sodornak, majd partra tesznek. Ugyanakkor a búvár üzemmód is bekapcsolhat. Igazán mélyre merülhetünk, ahol mindenféle dologgal találkozhatunk, ha nem csupán kívül éljük az életünket.

A Jang Víz azért különleges, mert a felszín alatt nagyon gazdag világ létezik. Kívülről nem látszik, hogy mit rejtenek a habok, ám ha alámerülünk, megpillanthatjuk a csodás, lüktető, áramló, színpompás növény-, és állatvilágot, a kecsesen úszó halakat, lágyan ringó korallokat, de cápákkal is és polipokkal is találkozhatunk. Ilyen a Jang Víz ember. A felszín alatt, ha megnyílik, különleges világot rejt. A felszínen nem láthatjuk csupán a csillámló, vagy fodrozódó vizet, ami megállíthatatlanul halad, folyamatosan mozgásban van. Ami az útjába kerül, azt megmozdítja. Ő az, akire azt mondjuk, hogy nem bír megülni a fenekén. Mindig csinál valamit, mindig foglalkozik valamivel. Maga fog hozzá mindenhez, nem kér segítséget, csak teszi a dolgát. Sőt! Kiveszi a feladatot a kezedből és ő maga oldja meg. Ugyanakkor belül mély érzésű ember lakozik, ám ezt nem mutatja meg bárkinek. Nem beszél önmagáról, de akinek megnyílik, az nagyon szerencsés ember.

Nos, erre számíthatunk ebben a hónapban, hogy mi is megtapasztaljuk ezeket a minőségeket - amennyiben nincs a képletünkben -, hiszen mindannyiunkra hatnak az energiák, s most egyszerre lesz jelen ez az intenzív áramlás, a szabadság, függetlenség iránti igény, a mozgalmasság, a racionális megközelítések és a lelki területek, a spiritualitás, a belső tartalmak és a visszahúzódás is."

Ugyanakkor ez a zúduló víztömeg éles találkozásba kerül a gáttal, a Jang Földdel, az állandóság hatalmával. Vajon melyik elem győz?

Most, októberben, a Víz elem mellett a Kutya lesz a meghatározó állat, ami az év energiáját is uralja. Ennek a Kutyusnak a fő eleme a Jang Föld, tehát az állandóság, a biztonság, szeretet, nyugalom, stabilitás, jellemzi. Kitartó, önzetlen, hűséges, fontos számára az otthon, a társ. Jellemző rá továbbá a jó tanulási képesség, önfeláldozás és szabálykövetés. Erős, magabiztos, alapos, akire számíthatunk, mások támasza, segítője. Az adott szó kötelezi, megbízható személy.

Alacsony szintű megélés esetén lehet merev, és változtatásra képtelen, túlságosan komótos, megrekedt, és zárkózott.

Most tehát ez a változó, mozgásban lévő, energikus, céltudatos racionalitás találkozik az állandósággal, amiből mindketten tapasztalatgazdagon kerülnek ki a végén.

Erre a hónapra jellemző még, hogy az éves, kitartó munka eredménye már jól látható. Hiszen ez az év erről is szólt. A tervezésről, a kitartásról, az időről, türelemről, hitről, a külső és belső fejlődésről. Aki kellően felkészült, a jövő évben még "bővebb termésre" számíthat.

Fontos továbbá, hogy olyan dolgokba nyílik bepillantásunk ebben az időszakban - amennyiben erre nyitottak vagyunk-, amik túlmutatnak időn, téren, anyagi világon, és ennek segítségével megoldhatunk régi problémákat, és akár szintet is léphetünk jelen inkarnációnkban.

Azt se feledjük, hogy a fejlődéshez, a változáshoz sosincs késő. Mindig lehet újat, jobbat választani, hogy önmagunk életét éljük. Ehhez nyújtanak segítséget az önismereti módszerek, melyeket érdemes elsajátítani a minőségibb élet megteremtéséhez.

A Jang Föld Kutya évről készült videómat ajánlom nektek kiegészítésképpen, ahol további hasznos üzeneteket hallhattok, amik erre a hónapra is vonatkoznak.

https://www.youtube.com/watch?v=sSajDucGwY8&t=77s

Ismételten köszönöm megtisztelő figyelmeteket! Köszönöm továbbá, ha ellátogattok a Facebookon található oldalaimra is. :)

Szeretettel kívánok ismét tartalmas hónapot!

Érezzétek jól magatokat! :)

Orsi <3 



Jin Fém - Kakas

2018. szeptember 8. - október 8.


Sziasztok! :)

Csodaszép őszünk van, még mindig gyönyörűen süt a nap. Ebben a hónapban szeptember 8.-án léptünk be a Jin Fém Kakas hónapjába.

Ez a finom Fém elem beragyogja szeptemberi napjainkat, és előtérbe kerül az igényesség, a stílus, elegancia, a finom-, egyedi megjelenés és megoldások. Még inkább fogékonnyá válunk a szép dolgok, a kecses részletek, a minőség iránt. Életünk minden területén meghatározóvá válik a különlegesség, a kommunikáció, az emberi kapcsolatok ápolása, új kapcsolatok létrehozása, valamint megjelenhet a nagyobb igény a tanulásra is. Az extravagancia is ehhez az elemhez tartozik. A lényeg, hogy ki lehessen tűnni, meg lehessen csillogtatni magunkat, illetve a tudásunkat.

Érdemes most találkozókat, összejöveteleket, meetingeket, tanfolyamokat, csapatépítő programokat szervezni, hiszen ilyenkor még könnyebben folyik a beszélgetés, és jobban megy a szereplés, az előadás, illetve a tananyag berögzítése.

Akiknek eleve megvan ez a Fém elem, vagy a Kakas a horoszkópjukban, náluk ezek a képességek napi szinten használatosak. Most, szeptemberben érdemes még inkább megélni ennek az elemnek az előnyös tulajdonságait, ugyanakkor figyelni kell az alázatra is.

Nézzük, tehát, milyen is tulajdonképpen a Jin Fém elemű, illetve a Kakas személy?

Nos, ha megtalálható legalább egyikük a horoszkópodban, akkor mindenképpen arra születtél, hogy kitűnj a tömegből, megmutasd magad, fontos számodra, hogy felfigyeljenek rád. Különlegességet, egyediséget hoztál magaddal erre az életedre, amit meg szeretnél mutatni. Olyan vagy, akár egy ékszer. Csillogó, feltűnő, ami lehet elegáns, de hivalkodó is. A lényeg, hogy az emberek figyelme automatikusan rád terelődik, hiszen azt a képességet hoztad, hogy felhívod magadra a figyelmet.

A kommunikációs képességed, intelligenciád kiemelkedő, ezzel is képes vagy csodákat tenni, hiszen mesterien bánsz a szavakkal. Nem okoz különösebb gondot a szereplés sem.

Amennyiben nem ezeket az előnyös, magas szintű energiákat éled, lehetsz okoskodó, beképzelt, távolságtartó, különcködő, rivalizálhatsz emberekkel. Jellemző lehet a pazarló életmód, a naívság, a féltékenykedés. Ha ezeket tapasztalod magadon, akkor csupán az a teendő, hogy figyelmedet a fent említett pozitív tulajdonságokra fordítod. Tehát arra, hogy kellő alázattal megmutasd értékeidet, tehetségedet, magas szintű kommunikációs képességedet, intelligenciádat, hiszen a könnyű tanulás képességét is magaddal hoztad, így nagyszerű jellemet művelhetsz ki magadban, aki értékes, tehetséges, és csupán arra vár, hogy megmutathassa a benne rejlő kincset.

Ebben a hónapban érdemes még ismételten és kiemelten figyelmet fordítani a szabályok, törvények pontos betartására, valamint arra, hogy ha valamiben régóta nem született megoldás az életedben, állj ki magadért. Lehet ezt úgy megélni, hogy mindenki szeme és füle hallatára hatalmas csetepatét rendezünk, ám kulturáltabb formában akár több szem és fültanú előtt, finoman jelezzük a szándékunkat, hogy miben szeretnénk változtatást.

Írásaim a Fény, Lélek, Egészség című Facebook-os csoportomban is elérhetőek.

Szeretettel köszönöm, ha ellátogattok verses oldalamra is, amit Nyári zápor, felhőköntös, szellőtánc néven találtok meg szintén a Facebook-on.

Hálásan köszönöm a megtisztelő figyelmet! Kívánok további szép őszi napokat!

Szeretettel: Orsi


Jang Fém - Majom 

2018. augusztus 7. szeptember 8.


Sziasztok! :)

Augusztus 7.-én beléptünk a Jang Fém - Majom hónapba, ami ismét számos izgalmas kalandot tartogat számunkra.

Először azonban nézzük meg, hogy milyen személyiséget takar ez a Jang Fém, amennyiben a horoszkópunkban megtalálhatjuk.

Mindenképpen rendkívül szabálytisztelő emberrel állunk szemben, akinek a becsületesség alapkövetelmény. Tisztességes, megbízható és tekintélyt parancsoló. Erkölcsös viselkedésével példát mutat környezetének és vezeti őket az igazság útján. Jó döntéshozó képességet hozott magával erre az életére, valamit feladatául vállalta, hogy segíti, emeli az arra rászorulókat. Képes kiállni magáért és másokért, ha a helyzet úgy kívánja meg. Bátor, egyenes, szókimondó személy, igazi társ, igazi barát.

Mindezek természetesen abban az esetben helytállóak, ha az energiái magas szintjét éli. Ugyanis ellenkező esetben lehet durva, nyers, rugalmatlan, és ellentmondást nem tűrő, aki harcot vív önmagával és másokkal is, amennyiben nem talál megfelelő célt az életében. Ez rendkívül fontos számára, hiszen célkitűzései és jósága viszik előre, valamint a kemény leckék, amikből élete folyamán acélos, erős személyiséget építhet ki.

A Majom hasonló személyiséget takar, hiszen alap energetikájának nagy részét szintén a Jang Fém adja. Ennek alapján tehát egy tisztelettudó, erkölcsös személyről van szó, akinek az életében hangsúlyos az igazság, a becsületesség. Fontos továbbá, hogy kiegyensúlyozott, megbízható, stabil személyiséget tudhasson magáénak, aki támasza az elesetteknek, a rászorulóknak. Megbízható, titoktartó ember, aki jó megfigyelőképességére és gyors észjárására is alapozhat, valamint képes gyorsan jó döntést hozni.

Életében jelen van a mozgás, a vállalkozó szellem, és a függetlenség is.

Amennyiben nem önmagát éli, lehet rugalmatlan, változtatásra képtelen, lázadó természetű, agresszív, indulatos és versengő ember.

Ebben az augusztusi hónapban tehát, mindannyiunknak lehetősége nyílik belekóstolni ezekbe az energiába. Érdemes tehát megcélozni a magas szinteket és betartani a szabályokat, odafigyelni a becsületességre, és kiállni magunkért, illetve a rászorulókért, valamint szívből jövő döntéseket hozni. Akiknek ez az elem, illetve állat, valamint a Kutya és a Kakas megtalálható a képletükben, most még hangsúlyosabban tartsák szemük előtt az említett pozitív fémes tulajdonságokat. Lehetséges, hogy valakinek belefér egy kis stikli, de Neked nem!

Amennyiben megtalálható a horoszkópban a Jang Fa elem, szintén fokozott figyelemre van szükség, hiszen ebben az időszakban azok a területek, tulajdonságok, amik már nem szolgálják őket a fejlődésben, eltávolítódnak az életükből. Hogyha valamilyen területen nem tudnak tovább haladni, érdemes megvizsgálni, hogy nem ütközik-e szabálytalanságba, mert ez lehet a haladás kulcsa.

A horoszkópjukban Disznóval rendelkezők nagy hatással lehetnek az emberekre, és felébreszthetik a belátást is a másikban, ám az érzelmi zsarolások, manipulációk kerülendőek. Amennyiben azt érzik, hogy visszaélnek a jóságukkal, szeretetükkel, érzelmeikkel, nem jó úton járnak.

A Tigrisek üzenete erre a hónapra a teremtés csodálatos képességének a jelenléte. Akiknek eleve van Tigris és Majom a képletükben, ők érezhetik ezt a hatást, akiknek csupán Tigris van, most érdemes megfogalmazni, hogy mit szeretnének megvalósítani, mert tudatosan, és kellő időt hagyva a megvalósulásnak, szinte bármit megteremthetnek most az életükben. Csupán elhatározás, hit és idő kérdése.

Müller Péter szavaival élve:

Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted - de lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit.

A Kígyóknak megjelenhet az utazás, a mozgás az életükben, mind szellemi, mind fizikai szinten. Akár a költözés lehetőségét is előhozhatja. Fontos továbbá, hogy elővegyék segítő énjüket, hiszen magas empatikus képességükkel könnyen ráhangolódnak az emberekre.

Amennyiben Patkány, illetve Sárkány szerepel a horoszkópodban, most, ebben az időszakban könnyebben tudsz majd ráhangolódni a meditációkra és megnőhet az igényed az elmélyülésre, a spirituális, filozófiai gondolkodásmódra. Akiknek eleve megvannak ezek az állatok a képletükben, hamarabb képesek tanulni és a bennük lévő tudást magas szinten kikommunikálni, akár írás formájában is.

Kívánok mindenkinek további szép nyarat és élményeket! Mindeközben figyeljünk oda egymásra, segítsük, emeljük egymást, hallgassunk a szív szavára, mert a legjobb döntéseket onnan hozzuk. Legyen jelen életünkben az igazság és a becsületesség, hiszen ezek az értékek fontosak és időtállóak.

Szeretettel köszönöm, ha ellátogattok verses oldalamra is, amit Nyári zápor, felhőköntös, szellőtánc néven találtok meg a Facebook-on.

Hálásan köszönöm a megtisztelő figyelmet! Tartsatok velem legközelebb is! 

Szeretettel: Orsi

Jin Föld - Kecske

2018. július 7. - augusztus 7.


Sziasztok!

A júliusi hónap újabb üzenetekkel és lehetőségekkel érkezett el hozzák. Ezúttal a Jin Föld őselem és a Kecske hordozza a legfrissebb feladatainkat, amiknek megélésével, megoldásával ismét előrébb léphetünk, többek lehetünk, és learathatjuk a babérokat. Ezt szinte szó szerint is érthetjük, hiszen a Jin Föld analógiájaként a termőföldet említhetjük meg és képzelhetjük el. Ugye milyen csodálatos, hogy a kellően előkészített talajba, a megfelelő magok elültetésével és folyamatos gondozásával csodás, gazdag termés érlelődik? Nos, ez az egyik fő üzente a jelenlegi hónapunknak, é ahogyan ezt látjuk is, a természet is éppen abban a stádiumban van, amikor lassan itt az ideje az aratásnak. Már látszik, hogy mi kelt ki és hogyan fejlődtek az elvetett magok.

A Jin Föld személyiség is ilyen. Egy gazdag termőföld, akiben rengeteg kincs van. Várja, hogy kibújhasson, megmutathassa magát, megláthassuk, hogy milyen szépségek lettek benne elrejtve. Mindehhez természetesen időre és gondos munkára van szükség, hogy előbukkanjanak a rejtőzködő kincsek, és sok esetben szükség van segítségre is, valakire, aki meglátja ezeket az adott személyben. A Jin Föld ember sok esetben nem látja különlegességeit, és önbizalma is legtöbbször ápolásra szorul, ám amint eléri azt a szintet, hogy meglátja saját értékeit, és önmagát éli, már nem lesz szüksége visszaigazolásra. Ontja magából a kincseket. Rendkívül tehetséges emberről van szó, aki magas szinten megélve személyiségét, önzetlen, elfogadó, megértő, és alkalmazkodó is egyben. Jó probléma megoldó képességgel rendelkezik, rendszerezett és hűséges típus. Alacsony szinten a korábban említett önbizalom hiánya jelenhet meg, a kishitűség, a dicsérettől való függés, az elégedetlenség, valamint a dolgok túlzott kontrollálása, illetve az elkényelmesedés, a gyűjtögetés.

A Kecske hasonló személyiségjegyet mutat, hiszen alapjaiban a Jin Föld energiája hatja át. Ugyanakkor diplomácia és konfliktuskerülés, céltudatosság és túlélés is jellemzi. Kommunikációs képessége kiemelkedő, a háttérből ügyesen irányít. Amennyiben nem jól éli meg önmagát, érzheti azt, hogy őt irányítják. Tanítói minőséget is hoz magával. Szabálykövető, komoly, bölcs és megfontolt. Nem jó megélés esetén lehet túlérzékeny és gyanakvó, illetve zárkózott, valamint ingatag és félénk.

Így néz ki tehát a Jin Föld és a Kecske személyiség. Júliusban, amennyiben nincs ilyen elemünk, illetve állatunk, mi is belekóstolhatunk ezekbe az energiákba.

Hagyjuk tehát, hogy megérjenek, kibontakozzanak bennünk a dolgok, a korábbi vetéseink, munkánk gyümölcse beérjen. Nyilván, amit vetettünk, csupán az nőhet ki a földünkből. Ebből következően, ha szép dolgokat vetettünk, szépségek nyílnak, ha nem így tettünk, akkor sincs nagy probléma, hiszen már tudjuk, hogy mostantól mit érdemes vetnünk napról napra, hogy életünk kertje virágokkal és gyümölcsökkel gazdagodjon.

Az egyes jegyek szülötteinek további üzeneteket is hoztam. Lássuk, miben lehet fejlődni és haladni ezen állatok tulajdonosainak.

A Bivalyoknak két feladat is jut erre a hónapra. Az egyikben a rugalmasságuk tesztelődik. Ha nagyon szeretsz tervezni, és azt látod, hogy rendre összeborulnak a dolgok, akkor ne aggódj! Az Égiek arra hívják fel a figyelmed, hogy engedd el a gyeplőt és lazíts. Mindent a legtökéletesebb módon oldanak meg helyetted, csak felejtsd el a kontrollálást.

A másik üzenet az elmúlással kapcsolatos. Ez a Bivalyok és Kutyák számára egyaránt szól. A halál természetességére, elfogadására hívja fel a figyelmet. Arra, hogy ez csupán egy átmenet egyik világból a másikba, mint ahogyan éjszaka lepihenünk aludni, és reggel felébredünk. A köztes időszakban viszont egyfajta elmúlást, átmenetet élünk meg, amiben tudatunk kikapcsol, és egy meditatív, vagyis köztes állapotot tapasztal meg. Ugyanígy érdemes a nap más szakaszaiban is gyakorolni a meditációt, vagyis az átmeneti szakaszok megélését, ami rendkívül felemelő, kikapcsoló élmény. A gyakorlások által képessé válunk meghallani belső hangunkat és kiegyensúlyozott életet tudunk teremteni a mindennapjainkban.

A Kutyák júliusi feladata lehet továbbá, hogy ha nem érzik jól magukat az otthonukban, vagy esetleg a munkahelyükön, stresszesnek, nyomasztónak élik meg az ottlétet, akkor mindenképpen álljanak ki magukért! Fel kell vállalniuk magukat, el kell mondaniuk, hogy mi az, amire vágynak, ezáltal változtathatnak a dolgokon. Erre kapnak lehetőséget ebben a hónapban.

A Nyulak és Disznók számára válaszutak jelenhetnek meg, amiben nem az a lényeges, hogy melyik úton indulnak, hanem az, hogy kiválasszanak egyet és haladjanak rajta. A cél a fejlődés, a tanulás, a növekedés, a változás beindítása és megélése.

A Lovaknak is több üzenetet hoz a július. Számtalan ötletük, sugallatuk jöhet, és mindezeket meg is tudják valósítani. Kiemelkedő előrelépési lehetőséget is mutat az inkarnációjukban.

Szintén a Lovakhoz, illetve a Kígyókhoz szól az utolsó üzenet, amely azt mondja, hogy tegyenek meg mindent ebben a hónapban a sikerért. Bátran szerepeljenek, lelkesítsék, inspirálják az embereket, prezentáljanak, hiszen most itt az idő a kiemelkedésre, az előrelépésre.

Hálásan köszönöm a megtisztelő figyelmet, és az újabb feliratkozásokat a YouTube csatornámra.

Írásaim  a Fény, Lélek, Egészség című Facebook-os csoportomban is elrhetőek.

Szeretettel köszönöm továbbá, ha ellátogattok verses oldalamra, amit Nyári zápor, felhőköntös, szellőtánc néven találtok meg szintén a Facebook-on.

Kívánok mindenkinek szép nyarat, csodás élményeket, tartalmas időtöltést és jó pihenést, kikapcsolódást!

Szeretettel:

Orsi

Jang Föld - Ló

2018. június 6. - július 6.

Sziasztok!

2018. június 6-án indult a kínai naptár szerinti új hónapunk, ami ezúttal az év energiáját erősíti, a Jang Föld őselemet, valamint egy tüzes Ló vágtat keresztül életünkön, s lendületével, energiájával és érzékenységével maradandó dolgokat tehetünk, alkothatunk.

Lényegét tekintve, a Jang Föld az erőt, a kiegyensúlyozottságot, a stabilitást jelenti. Azt a biztos alapokon nyugvó személyiséget, amit hosszú és alapos munkával kiépíthetünk magunkban, és ebben az évben erre nyílik mindnyájunknak lehetősége, hogy ezalatt az idő alatt lefektessük a jövőt megalapozó talpazatot, amire aztán a későbbiekben majd építkezhetünk. Most, júniusban erre ráerősíthetünk, és a Ló inspiráló, támogató erejével nagyobb lendülettel dolgozhatunk a terveink megvalósításán. Az év egyik kiemelkedő szakasza lehet ez a hónap, amennyiben hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a pozitív életérzés.

Nézzük, milyen is az a személy, akinek Ló található a képletében. Attól függően, hogy hol helyezkedik el, meghatározza a személyiséget, a munkához való hozzáállást, a hivatást, vagy éppen a gyermekhez fűződő viszonyt. Alapjaiban véve a Ló személyiségjegyei az energikusság, a pozitív életszemlélet, a lendületesség, barátságosság, segítőkészség, az őszinteség és az egyenlőségre törekvés. Ugyanakkor jellemző rá egyfajta belső visszafogottság és érzékenység is, valamint empatikusság, intelligencia, bölcsesség, tisztelettudás, szabálykövetés, önfeláldozás is. Az előző hónap útmutató, fényhozó energiáját is fellelhetjük benne, így ebben a hónapban utat mutathatunk egymásnak.

Érdemes odafigyelni arra, ha azon kapnánk magunkat, hogy hirtelen ingerültek, lobbanékonyak lennénk, mert ebben az esetben az alacsony szintjét éljük a tűz elemnek. Legjobb megoldás háromig számolni magunkban, venni pár mély lélegzetet és nyugodtabban megközelíteni a helyzetet. Kifejezetten áldásos lesz, és segít józan ésszel látni a dolgokat. A munkamániások kiemelten figyeljenek ebben a hónapban, szánjanak időt a pihenésre is, illetve az esetlegesen felgyülemlett feszültségek levezetésére. Ne essünk át a Ló túlsó oldalára.

Akiknek található Tigris és Kutya is a horoszkópjukban, vagy valamelyik állat a kettő közül, most kifejezetten alkalmas számukra a hónap, hogy kiemelkedjenek, és pozitív életszemléletükkel, példamutatással, őszinte önfelvállalással hatást gyakoroljanak az emberekre, és motiválják őket. Akiknek Kígyó és Kecske van a képletükben, hasonló hónapra számíthatnak, amiben az inspirálás, kiemelkedés, kommunikáció és szereplés van jelen.

A Patkányoknak érdemes arra figyelniük, hogy amennyiben azt tapasztalnák, hogy hirtelen, valami hatására felmegy bennük a pumpa és hatalmas probléma kerekedik, nos, ebben az esetben álljanak meg egy pillanatra, és értékeljék át a dolgokat, hiszen nem olyan nagy a bonyodalom, mint amilyennek látszik. Pár mély lélegzetvétel és józan átgondolás ebben az esetben is nagyon hasznos tud lenni, és nem lesz a bolhából elefánt.

A Nyulak ne vegyenek magukra plusz terhet azzal, hogy esetlegesen szégyenkeznek valaki más miatt.

A Bivalyok életében megjelenhet a szellemi és spirituális szinten való gyógyítás, gyógyulás igénye. Egy rendkívüli szakasz ez, amikor megjelenik a tanító, a mester, aki átsegít a következő szakaszba. Bármilyen fellépő betegség esetén a megoldás a kiegészítő, alternatív gyógymódokban lesz. Alacsony szintje ennek az állásnak, amikor valaki bosszút forral, illetve rosszat kíván valakinek. Ezekben az esetekben nem a másik személy jár rosszul, hanem az, aki kíván, hiszen a kívánságunkkal teremteni vagyunk képesek. Ennél az állásnál pedig ez kifejezetten érvényes. Ezt a csodás képességet érdemes jó dolgokra fordítani mindig, minden esetben, tehát önmagunk erősítésére, építésére és fejlesztésére.

A születési horoszkópjukban Lóval rendelkezőknek is egy fontos szakasz jön az életükbe, amikor a belső hangjukra hallgatva sok régi dolgot letehetnek, berögzült sémákat oldhatnak ki magukból, és új irányokat adhatnak maguknak. Élvezzék az életet, de érdemes tudni, hogy hol a határ. A minőség a mennyiség előtt álljon! Magas szinten ez a Tantra!

Ahogy látszik, ebben a tüzes, nyári hónapban is lesz bőven feladat, és alkalom a fejlődésre, arra, hogy tegyünk saját magunkért és társainkért. Inspiráljuk, emeljük, segítsük egymást, hiszen ezért vagyunk itt mindannyian. Mindeközben ne feledjük a pihenést, a meditációkat, és a hála gyakorlását, valamint a szeretet áramoltatását. A végső cél mindannyiunknak egy.

Szeretettel köszönöm ismét a megtisztelő figyelmet, rengeteg megtekintést korábbi videóimmal kapcsolatban, valamint a feliratkozásokat, hozzászólásaitokat, üzeneteiteket, támogatásotokat!

Akik eddig nem iratkoztak fel, a videó alatt megtehetik, és ezzel azonnal értesülnek a további feltöltésekről. 

Köszönöm, ha benéztek a Fény Lélek Egészség című Facebook-os csoportomba is, illetve a Nyári zápor, felhőköntös, szellőtánc oldalamra, ahol verseimet osztom meg. Kérlek benneteket, támogassátok a munkámat egy megosztással! Hálásan köszönöm! :)

Kívánok mindannyiunknak ebben a hónapban is tapasztalatokban gazdag, inspiráló, energikus, pozitív életszemlélettel, lendülettel teli időszakot! 


Szeretettel: Orsi :)

Jin Tűz - Kígyó

 2018. május 5. - június 5.


 Sziasztok! :)

2018. május 5.-én indult a Jin Tűz - Kígyó hónap, ami ismét számos érdekességet tartogat számunkra.

Nézzük is meg, hogy milyen az az ember, akinek Jin Tűz öneleme van? Nos, amennyiben jól éli meg a személyiségét, egy rendkívüli érzékenységű, segítőkész, tisztelettudó és bölcs embert ismerhetünk meg benne. Ugyanakkor nincs könnyű feladata, hiszen arra született, hogy érzékelje a környezete energiáit, s ezáltal alakíthassa ki empatikus képességeit, majd segítségére lehessen azoknak, akik nem találják a kiutat a megrekedt helyzetekben. Ahhoz, hogy kiváló vezető, bölcs tanító, fényvivő lehessen, önmaga is meg kell, hogy éljen sok nehézséget, ám ezek vezetik el őt saját magához, ahhoz az emberhez, aki irányt mutat a többieknek a későbbiekben.

A Jin Tűz pontosabb megértéséhez elképzelhetünk egy gyertyát, amit meggyújtunk egy sötét barlangban, egy hosszú, koromsötét folyosón haladva. Így könnyedén elgondolhatjuk, hogy milyen is az a személy, aki ezt a feladatot hozta magával erre az inkarnációjára. Fényt visz a sötétségbe, megvilágítja a helyzetet, odaadó, önfeláldozó munkával, segíti az utazót, hogy érzékelhesse a következő lépést.

Amennyiben Jin Tűz önelemed van, s azt tapasztalod, hogy túlságosan érzékeny vagy, rendkívüli módon bezárkóztál, érzelmileg instabilnak érzed magad, s mindent magadba fojtasz, lobbanékony vagy, nem tudsz emberek közé menni, akkor mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy pontosan ebből a helyzetből képes vagy magad kiemelni, s ezáltal tudsz segítségére lenni társaidnak is, hiszen tanítónak születtél.

A Kígyóban ugyanez a Jin Tűz elem munkálkodik, kiegészítve egyéb őselemekkel, amik segítik az illetőt, hogy erős, segítő, támogató, bölcs jellemet dolgozhasson ki magában. Aki hatalmas szívével és kiegyensúlyozottágával, tapasztalataival, mély elgondolásaival, képes emelni az embereket. Olyan vezércsillag Ő, aki megmutatja a legsötétebb énünket, hogy komoly munka árán a fényre érkezhessünk, amennyiben képesek vagyunk erre a feladatra, hiszen ez intenzív munkát igényel önmagunkon. Mély spiritualitás jellemzi, a lélek útját deríti fel, ahogy a mélyből a magasba jut.

Nézzük akkor, hogy ezek alapján mire is számíthatunk ebben a hónapban? A Jin Tűz Kígyók természetesen önmagukat élhetik meg, valamint a párkapcsolatukban érkezhet tanítás. Akiknek például a munka területén, tehát a hónap oszlopban van ilyen elemük, illetve állatuk, természetesen ezen a területen számíthatnak tanításra, fejlődési lehetőségekre. Akiknek sehol nem található a horoszkópjukban, azok is ebben a hónapban szembe találhatják magukat olyan helyzetekkel, amikor valamiféle útmutatást kapnak az élettől, amikor ismerkedhetnek spirituális tanokkal, de mindenképpen szemük elé kerülnek olyan helyzetek, amikben mélyebb felismerések jönnek eléjük. Találkozhatunk olyan bölcs tanítókkal, akik segítenek meglátni a fényt, vagy éppen gyermekünk, férjünk, feleségünk, főnökünk segít felnyitni a szemünket.

A lehetőségek mindig megérkeznek, a kérdés csupán az, hogy mit választunk, melyik úton indulunk el. Most pedig elindulhatunk olyan új utakon amik eddig sötétnek tűntek. A hónap folyamán érdemes ezeken elgondolkodni és nyitott szemmel járni. Beengedni a tanításokat, a lehetőségeket, a világosságot.

(Amikor belépett az életembe a Jin Tűz időszak plusz cikk)

Csodás példája a Jin Tűz Kígyónak Müller Péter, aki ilyen napon született, s ezzel ezt a bölcs, tanító, fényhozó feladatot vállalta fel.

Aki eddig nem tette, de már életében többször megjelent a meditáció és egyéb önismereti módszerek elsajátításának a lehetősége, ez a hónap nagyon jó alkalom a kezdésre, a változás beindítására, a tanulásra.

Most pedig nézzük meg, milyen egyéb üzeneteket hordoz a május!

Akiknek Disznó van a képletükben, érdemes arra figyelni, hogy ne vegyenek magukra több feladatot, mint amit elbírnak. Mivel rendkívül segítőkészek, hajlamosak lehetnek olyan feladatokba bonyolódni, ami nem az övéik, s ebből problémáik lehetnek, ha nem kezelik tudatosan a helyzetet. Ennek elkerülése érdekében tehát tudatosan figyeljenek arra, hogy ne buzgólkodják túl a hónapot.

Amennyiben a Tigrisek azzal találkoznak szembe, hogy valaki megszegte az ígéretét, nem tartotta be a szavát, az arra emlékezteti őket, hogy minden körülmények között észben tartsák: Az adott szó kötelez! Ha nem biztosak benne, hogy be tudják tartani ígéretüket, inkább ne ígérjék meg, mert pillanatok alatt visszaköszön a szószegés.

Akiknek Majom van a horoszkópjukban, figyelmüket érdemes arra fordítaniuk, hogy akik segítségre szorulnak, azoknak a kezüket nyújtsák. A másik fontos üzenet, hogy álljanak ki magukért azokban a szituációkban, amikben régóta sodródnak, s megoldás eddig nem született.

Akiknek Majom és Tigris található a horoszkópjukban, vagy akár csak az egyik állat, s ebben a hónapban érzékenyebben reagálnák le a dolgokat, ne aggódjanak, inkább ők is fókuszáljanak a feléjük nyújtott kezekre.

A Kakasok és Bivalyok számára kiemelkedési lehetőséget nyújt ez a hónap. A sok befektetett munkájuk, önzetlenségük, becsületességük megtérül. Továbbra is érdemes a tisztesség útját járniuk, és odaadó munkájukkal példát mutatni a többieknek.

Azoknak, akiknek van Ló és Kecske, vagy bármelyik állat külön is a képletükben, májusban intenzívebben képesek hatni az emberekre, inspirálhatják, lelkesíthetik őket, hatást tudnak gyakorolni az emberek életére. Számukra is megjelenik a kitűnés lehetősége. Kiemelkedő teljesítményük megtérül.

Szeretettel köszönöm ismét a megtisztelő figyelmet! Köszönöm továbbá a sok-sok megtekintést korábbi videóimmal kapcsolatban.

a feliratkozásokat, hozzászólásaitokat, üzeneteiteket, támogatásotokat!

Nagyon sokat jelentenek számomra, hiszen ezek a visszajelzések is inspirálnak az újabb és újabb videók készítésére. Akik eddig nem iratkoztak fel, a videó alatt megtehetik, és ezzel azonnal értesülnek a további feltöltésekről.

Sok szeretettel várlak benneteket a Fény, Lélek, Egészség című Facebook-os csoportban is! :)

Kívánok mindannyiunknak ebben a hónapban is tapasztalatokban gazdag, emelkedett időszakot!

Szeretettel: 

Orsi

Jang Tűz - Sárkány

2018. április 5. - május 4.

Sziasztok! :)

Az áprilisi hónap uralkodó eleme ezúttal egy dinamikus Tűz elem lesz, vagyis a Jang Tűz, ami képileg a Naphoz köthető.

Az a személy, akinek Jang Tűz az öneleme rendkívül energikus, pozitív életszemléletű, barátságos természetű ember. Nem tesz különbséget, mindenkivel egyformán kedves. Inspiráló jellem, akinek jó érzés a közelében lenni. Árad belőle az energia, a jókedv. Az a személy, aki a társaság középpontjává válik, mert ragyogó személyisége vonzza az embereket. Őszinte természetű, ami a szívén, az a száján. Rendkívül jószívű, nagylelkű, gyermekien jóhiszemű, s azt feltételezi, mindenki ilyen, mint amilyen ő.

Amennyiben nem jól éli meg önmagát, abban az esetben lehet lobbanékony természetű, és harsány, a túlzások embere, továbbá munkamániás. Érdemes figyelnie a következetességre, valamint a rutinokból való kiszakadásra.

A hónap uralkodó állata a Sárkány, ami egy erőteljes, megbízható, magabiztosságot sugárzó, fennséges jellemet takar. Rendíthetetlen és állhatatos, kitartó és felelősségteljes. Ugyanakkor rejtélyes és misztikus, bölcsességet árasztó, intuitív és gondoskodó. Nagy rálátása van a törvényszerűségekre, mélyen belelát a lényegbe. Udvariasság, barátságosság, és diplomatikusság is jellemzi.

Alacsony szinten lehet merev és zárkózott, lusta és változtatásra képtelen, szétszórt. Érdemes odafigyelni a hangulati ingadozásokra, a túlérzékenység, lobbanékonyság kezelésére. Hatékony segítséget nyúthatnak ebben a meditációk.

Ebben a hónapban tehát több ősenergia lesz jelen egyszerre, mint az utóbbi hónapokban. Magas szinten megélve dinamikus, energiadús, lendületes hónapot élhetünk meg, bár sok Föld elem lassítja ezt a tüzes energiát, mégis érdemes megragadni a pozitívumait, hiszen az év energiái és a jelen hónap energiái is erős földes hatást mutatnak. Ez a tüzes elem azonban picit megfűszerezi az áprilisi napokat.

Elmondható továbbá, hogy a stabilitás és erő, kitartás és magabiztosság, kiegyensúlyozottság témakörén is érdemes tovább dolgozni ebben a hónapban, illetve ezeket az energiákat kihasználni az önismeretünk építésében.

Különösen izgalmas az április, hiszen egy rendkívüli együttállás is megjelenik, ami abban segít bennünket, hogy átlássuk az univerzum nagy törvényszerűségeit. Olyan kapu nyílik, amikor mélyen, egészen a gyökerekig menően tudunk rálátni a problémákra, és képesek lehetünk kívülről, külső szemmel szemlélve megoldani ezeket. Nagy változásokat, utazásokat, költözéseket hozhat többünk életében, ám akiknek Kutya is van a képletükben intenzívebben jelenhet meg.

A Nyulak és Tigrisek továbbra is nagyon kreatív és fejlődésben bővelkedő hónapot élhetnek meg, amiben ismét sok változás mutatkozhat,természetesen a fejlődésüket szolgálva.

A Kakasoknak kiemelten érdemes figyelmet fordítaniuk a tisztességre, becsületre, a törvények, szabályok betartására, az önzetlenségre. Amennyiben nem jól élik meg ezt az energiát, tisztességtelenséggel találhatják szembe magukat, ami a még etikusabb magatartásra emlékezteti őket.

Amennyiben a Bivalyok azt tapasztalják, hogy otthonukban nem érzik jól magukat, stresszes a környezet, nyomás nehezedik rájuk, a megoldás az lehet, ha kiállnak magukért. Mondják el partnerüknek, szüleiknek, gyermeküknek, mi az, ami boldogtalanná teszi őket, s maguk is tegyenek a harmonikus állapotért.

A Patkányok és Majmok életében intenzívebb szerepet kaphat az elmélyülés, a spiritualitással való foglalkozás, tanulmányok, meditáció. Olyan időszak ez, amikor könnyebben tudnak tanulni, hiszen intuíciós képességük fokozott, a bölcsesség, a felsőbb információk befogadása intenzívebb. Jelen lehet az utazás, mozgás, esetlegesen költözés is ebben az időszakban.

A Nyulak peres ügyeik rendezésére kaphatnak lehetőséget ebben a hónapban.

Egészségünket tekintve, ebben a hónapban érdemes fokozottan figyelni az emésztőrendszerünkre, amely kihatással van egész szervezetünkre. Fordítsunk kiemelt figyelmet a táplálkozásra és méregtelenítésre. A nyújtó gyakorlatok mindennapjainkba való bevezetése rendkívül hasznos, amivel átmozgatjuk az izmokat, oldva a merevségeket, a stressz okozta tüneteket. Továbbra is ajánlom a meditációk rendszeresítését, hiszen életmódunkra nagy hatással van, megkönnyíti a problémák kezelését, segíti gondolkodásmódunkat, könnyebbé válik a megértés, elfogadás. fontos szerepet kaphat továbbá az esetleges betegségek kezelésében, kialakulásuk megelőzésében is.

Szeretettel kívánok ismét tartalmas hónapot!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Tartsatok velem legközelebb is! :)

Orsi

Jin Fa - Nyúl hónap

2018. március 5. - április 5.


Sziasztok! :)

Március 5.-én kezdődik a Jin Fa és Nyúl hónapja, s ezzel újabb feladatok, növekedést segítő energiák érkeznek. 

A február is a Fa elem jegyében telt, ám markánsabb, dinamikusabb jelentéstartalma volt. Ezúttal egy finomabb, kecsesebb Fa elem lesz jelen. Amiben közös mindkettő, az a magasfokú kreativitás megjelenése, valamint a célkövetés, a növekedés, fejlődés, viszont más-más ütemben.

Jellemző erre az úgynevezett Jin Fa elemre a finomság, kecsesség, rugalmasság, hajlékonyság. Sok esetben ez külső jegyekben is megjelenik, amennyiben az adott embernek nicsen túl sok Jang eleme, hiszen ez markánsabbá teheti a küllemet is. Általánosságban viszont elmondható, hogy egy könnyed megjelenésű személyről van szó, amennyiben Jin Fa önelemmel rendelkezik, illetve megtalálható a képletében a hónap és az év oszlopokban. Olyan, mint egy illatos virág, egy friss, üde, zöld hajtás. Egy fűszál, akit ugyan el lehet taposni, de bizonyos idő elteltével feláll.

Jellemezheti továbbá a diplomatikusság. Nem bonyolódik olyan beszélgetésekbe, ahol konfrontálódik, ehelyett inkább más módszerekhez folyamodik, hogy mégis az ő irányítása alatt maradjanak a dolgok, mert szeret irányítani. Olyan módszerekkel kormányoz, amikkel rátereli az embereket arra az útra, amit ő elgondolt.

Célkövető típus. Akadály esetén megkeresi a lehetőséget, s megtalálja a megfelelő utat a megoldáshoz. Igazi túlélő. Ehhez is elképzelhetünk analógiaként egy indát, amely felkapaszkodik a fák oldalán, a kerítéseken, hogy elérje az éltető fényt. Tehát sok esetben szüksége van támaszra is.

A fiatal Jin Fa kezdetben, illetve a későbbiekben, amennyiben nem sikerül megélni igazi énjét, érezheti, hogy elnyomott, az életét más irányítja, s ezáltal boldogtalan. Ennek megoldásaképpen az említett, túlélő és kreatív, diplomatikus, célkövető tulajdonságokat, jellemet érdemes magában kidolgozni. Ezekre a veleszületett képességekre kell helyeznie a hangsúlyt.

A Nyúl, ami szintén ennek a márciusi hónapnak az uralkodó állata, ugyanezt az ősenergiát hordozza. Tehát ismételten használhatja diplomatikus képességeit, rugalmasságát, udvariasságát, kivételes kommunikációs képességét az adott helyzetekben.

Mire is lehet számítani ezek alapján márciuban? Ahogyan az elmúlt hónapban is, a mostani periódusban is a kreativitás energiája van a levegőben. Pláne akkor, ha még van a horoszkópunkban Tigris és Sárkány is. Nekik még eredményesebb lehet ez a hónap a fejlődés területén. Ám amennyiben nincsenek ilyen állatok a horoszkóban, abban az esetben is számíthatunk nagyszerű ötletekre és megvalósításokra, frissességre.

Továbbá, felmerülő akadályok esetén érdemes megvizsgálni minden eshetőséget, és nem fejjel rontani a falnak, mert ebben a hónapban ez végképp nem lesz célravezető. Diplomatikusan, finoman, átgondoltan, rugalmasan és udvarisan kezelve a helyzeteket, megnyílnak a kapuk, s megszületik a megoldás.

A március további üzenete, hogy képessé válunk még inkább inspirálni egymást. Akiknek van Kutya, vagy Nyúl a képletükben, ezt még intenzívebben élhetik meg. Tömegeket képesek megmozgatni az energiájukkal, a lelkesítő, motiváló személyiségükkel, s gyökeres változást képesek beindítani mások életében. Érdemes tehát kihasználniuk ezt a nagyszerű lehetőséget.

A Ló szülötteknek ebben a hónapban a: Kinek nem inge, ne vegye magára közmondás lehet nagy segítség. A Kakasoknak pedig előnyös lehet, ha megadják magunknak a tapasztalás lehetőségét.

Testi szinten érdemes figyelmet fordítani a méregtelenítésre, a rugalmasság megtartására, valamilyen mozgásforma kiválasztásával, mint például a jóga, vagy Pilates, valamint a hajunk kényeztetésére és a szakrális csakra gyakorlatok végzésére is szánjunk időt.

Ebben a megújulást, növekedést segítő hónapban, kívánok mindenkinek tartalmas időszakot, csodás megéléseket, egészségben, örömökben teli és sikeres időszakot! 


Szeretettel: Orsi

Aktuális


2018. A Jang Föld - Kutya éve



Sziasztok! :)

Februárban elindult a kínai naptár szerinti új év, amit a 2018-as évünkben egy erőteljes Föld elem határoz meg. Olyan őserő lakozik benne, ami kiemelkedő jelentőségű lehet az életünkben az elhatározások, a kitartás, tekintetében, valamint az akaraterő edzésében, és az otthonnal (belső templomunkkal) kapcsolatos fejlődésünkben, épülésünkben.

Ebben az évben tehát, segítségünkre van mindehhez egy rendkívül izgalmas és hatalmas erejű energia (aminek a neve FaiKong).

Azon személyeknek, akiknek eleve megtalálható a horoszkópjában a Jang Föld és alatta a Kutya, főleg a Nap oszlopukban, kiemelkedő pszichikai-, mentális-, és szellemi erő birtokában vannak. Vezetésre született emberek. Olyan vezetők, akikhez szívesen csatlakoznak az emberek, mert érzik az erejüket, magabiztosságukat, felnéznek rájuk, és követik őket. Tiszteletet ébresztenek, mert nem ismerik a lehetetlent, kitartásuk, akaraterejük kimagasló, karizmájuk van. Megállíthatatlanul haladnak előre, ösztönösen cselekedve, magabiztosan, céltudatosan és méltóságteljesen. Olyan csodás ajándékot kaptak, amivel képesek átlátni az összefüggéseket, az Univerzum törvényszerűségeit, és kifinomult érzékelésüknek köszönhetően információkat tudnak átvenni a kollektív tudatból (megjegyzem, több uralkodó, képletében is megtalálható ez a minőség).

Akiknek nincs ilyen párosításuk, ezen időszakokban, amikor ez az energia érkezik, nagyobb erővel, határozottsággal és kitartással képesek megvalósítani a terveiket. Ezek a periódusok alkalmasak olyan elhatározások véghezvitelére, olyan célok elérésére, amiket más alkalmakkor nem volt elég erő beteljesíteni. Képessé válunk legyőzni azokat az akadályokat, amik az utunkba kerülnek, s amit eltervezünk, véghezvisszük. Érdemes tehát megélni ezt az erőt.

Említettem, hogy a Jang Föld az uralkodó energia, így erről is ejtsünk pár szót hogy milyen is az a jellem, akit takar.

Ez a személy arra született, hogy stabil, kiegyensúlyozott ember legyen, egy biztos háttér, egy erős vár, saját maga és a környezete számára is. Elképzelhetünk ennek szemléltetésére egy hatalmas, masszív kövekből épült várkastélyt, ami ott áll évszázadokon-, vagy évezredeken keresztül, esetleg egy hatalmas hegységet, ami rendíthetetlenül, és erőt sugározva terül el a végtelenben.

Ilyen egy Jang Föld ember. Erős, magabiztos, biztonságra törekvő, és ezt sugárzó, megbízható, alapos, akire lehet számítani, aki mások támasza is egyben. Ugyanakkor ahhoz, hogy ilyen biztos alapokon nyugvó személyiséget építsen ki, sok erőpróbát kell kiállnia élete folyamán. Szereti megtervezni a dolgait, fontos számára az otthon biztonsága, a párkapcsolat, a hűség, megbízhatóság, az adott szó. A változatosság nem a barátja, ám sok esetben kaphat leckéket azzal kapcsolatban, hogy magától is képes legyen változtatni a szokásain, gondolkodásmódján, esetleg lakóhelyén, s elengedje túlzott ragaszkodását.

A Kutya sokban hasonló jellem, mint a Jang Föld, hiszen fő energiáját ez adja. Biztonság, szeretet, nyugalom, stabilitás, jellemzi. Kitartó, önzetlen, hűséges, megbízható, fontos számára az otthon, a társ. Jellemző rá továbbá a jó tanulási képesség, önfeláldozás és szabálykövetés.

Alacsony szintű megélés esetén lehet merev és változtatásra képtelen, túlságosan komótos, megrekedt, és zárkózott (esetleg harapós :)).

A 2018-as évben tehát érdemes a Föld energiáira hangolódni, a megfontoltabb, alapos tervezésre. A biztos alapok lefektetésére, amire majdan erős várat lehet építeni. Érdemes mindennek annyi időt hagyni, hogy kellően egymásra tudjanak épülni a tervezett szakaszok. Pontosan ugyanúgy, mint ahogyan ezt egy építkezésénél tesszük. Lépésről-lépésre haladunk, minőségi anyagokkal, hiszen ilyen a legstabilabb ház is. Mindez komoly tervezést igényel. Természetesen ez nem csupán az anyagi dolgokra vonatkozik, hanem a belső, lelki fejlődésre, az erő, biztonság, nyugalom kialakítására saját magunkban, mert ez adja a stabil, időtálló alapot az életünkben.

Mindehhez nagy segítséget nyújtanak az önismereti és önfejlesző módszerek (joga, pilates, thaichi,meditáció, thetahealing, reiki,prananadi, asztrológia), a meditáció. Hiszen ezek által értjük meg kik vagyunk valójában, miért érkeztünk, és merre haladunk. Ez a sikeres évünk egyik legfontosabb összetevője. A másik a kitartás, ami szintén az év energiái között megtalálható, tehát most minden adott egy minőségi alaphoz.

Külön érdemes odafigyelni az egészséges étrendre, megfelelő vízfogyasztásra, a meditációk gyakorlására, a rendszeres, nem megterhelő testmozgásra, önismereti módszerek megismerésére. 

Kívánok mindannyiunknak tartalmas évet, sikeres elmélyülést, megértést, erőt és kitartást! :)

Szeretettel köszönöm a megtisztelő figyelmet! 

Orsi :)

Február

A Jang Fa - Tigris hónapja, 2018. február - március 

I. rész

Sziasztok! :)

A mai napon (2018. február 04.) kezdődött el a Tigris hónapja, ami legintenzívebben a Fa ősenergiát hordozza magában, mégpedig egy Jang, tehát erőteljes, aktív minőséget. Erről az elemről és állatról írtam már korábban egy jellemrajzot, ami megmutatja, hogy milyen az az ember, akinek Jang Fa és Tigris található a képletében.

"Képzeljünk el ehhez egy hatalmas és csodás fát. Hogyan is néz ki? Vastag, erős törzzsel és hatalmas, mély gyökerekkel, stabilan kapaszkodik a talajba, ahogyan az adott személy is. Két lábbal áll a földön, kiegyensúlyozott, életerős, ragaszkodó. Megbízható és segítőkész, őszinte és felelősségteljes. Hatalmas lombkoronája védelmet nyújt a többieknek. Óvja őket a szélben, viharban, esőben, s a tűző napsütésben is. Folyamatos fejlődésen, tanuláson megy keresztül, s időről-időre megéli a változásokat. Bizonyos dolgokat elveszít az életéből, lehullajtja a leveleit, majd újra növeszti őket, hogy friss üdeségükkel színt vigyen a természetbe, vagyis az emberek életébe.

Ez az ember jó vezetői képességekkel rendelkezik, kreatív és célkövető. Az a típusú vezető, aki a többi hasonló vezetővel együttműködik, egymást támogatva tudnak még nagyobb célokat elérni.

Sok esetben nagy súlyt cipelnek, s megpróbálják levenni a nehézségeket a többiek válláról. Fizikai szinten ez gerinc-, és vállfájdalmakhoz is vezethet, ha túlságosan nagy terhet vesznek ezzel magukra.

Szeretnek tanulni, s határozott elképzeléseik vannak dolgokról, amin időnként kénytelenek változtatni. "

Alacsony szintű megélés esetén a jegy szülötte lehet makacs, merev gondolkodásmódú, hajlíthatatlan és bántó, esetlegesen túlságosan ragaszkodhat régi, megszokott sémákhoz.

A Tigris is hasonló tulajdonságokkal jellemezhető, de kiegészül pár egyéb személyiségjeggyel. Erről is írtam korábban:

"Hozott-, és megvalósítandó életfeladata az emberek védelmezése, vezetése, az együttműködés, a kreatív megoldások megvalósítása, a folyamatos tanulás és megújulás, támogatás, a kiegyensúlyozottság, megbízhatóság elérése.

Mindezekhez a Tigris erejével kap egy nagy adag lelkesedést, amivel önmagát és másokat is tud motiválni. Pozitív életszemléletet, kedvességet, emberszeretetet, energikusságot, nagyvonalúságot. Továbbá kitartást, rendíthetetlenséget és olyan jellemet, akit az emberek szívesen követnek. "

Ebben az esetben is érdemes megjegyezni, hogy ha valakinek van ilyen állata és nem ezeket a pozitív tulajdonságokat érzi magán, hanem lobbanékonyságot, makacsságot, nem képes változtatni, túlságosan rutinfüggő, megrekedt az életében, esetleg munkamán, akkor az segítheti elő a fejlődésben, ha a fent említett jellemet munkálja ki magában.

Mire is lehet tehát számítani ezek alapján februárban?

Hasznosan telhet a hónapunk, ha fejlődésre, tanulásra, változásra koncentrálunk, ha másokat támogatunk, segítünk, emelünk, bátorítunk, inspirálunk. Rendkívül kreatív hónapnak nézünk elébe, így bátran használjuk a képzeletünket, s fejlesszük tudásunkat az elénk kerülő feladatok megoldásában. Dolgozhatunk azon, hogy felelőségteljesebbé váljunk, vezetői képességeinket fejlesszük.

Fontos lehet még a stabilitás témaköre, ami egész évben kiemelkedő szerepet tölt majd be az év energiái miatt. Az is jellemző lehet ebben a hónapban, hogy mindent önerőből tudunk megvalósítani, nem számíthatunk segítségre. Vannak, akiknek ez nem ismeretlen, ám most erősebben megjelenhet, ám az a jó hír, hogy ha valamibe belevágnak, hatalmas dolgokat képesek véghez vinni.

Testi szinten érdemes figyelmet fordítani az epehólyagra, a fejre, a végtagokra, idegekre és a gerincvelőre.

Kiemelkedő üzenet még ebben a hónapban, az előadói képességek, a kommunikáció, inspirálás, szereplési képesség magas fokú megélése. Erről bővebben is olvashattok majd egy összefoglalót.

Továbbá akiknek megtalálható a horoszkópjukban a Nyúl, Sárkány, Kígyó, Majom, vagy a Disznó,nos, ők számíthatnak plusz feladatokra, változásokra. Erről is olvashattok majd bővebben.

Szeretettel köszönöm a figyelmeteket, s kívánok most is mindannyiunknak kreatív, fejlődésben bővelkedő hónapot! :)

Orsi

A továbbiakban is fognak még készülni videók. Amennyiben szeretnétek értesülni a feltöltésről, kérlek iratkozzatok fel a Youtube csatornámra a videóra kattintva és ott a Feliratkozás gombot nyomjátok meg, legyetek szívesek! :)

Ha tetszett, és hasznosnak találtátok az összefoglalót és a kis videót, kérlek lájkoljátok és meg is oszthatjátok, hogy eljusson azokhoz az emberekhez, akinek segítségre, motivációra van szükségük az önmagukra találás útján.

Szeretettel és hálával köszönöm, ha segítitek ezzel a munkámat, a hivatásom megélését, a szolgálatom teljesítését! :)

A Jang Fa - Tigris hónap energiái 

II. rész


A Jang Fa - Tigris hónap energiájáról, üzeneteiről és feladatairól készítettem egy általános összefoglalót, amelyet  az I. rész tartalmaz. Ezúttal arról olvashattok, hogy kik azok, akikre intenzívebb hatással lehet ez a hónap. 

Akiknek megjelenik a Ló, a horoszkópjukban, kedvező hatást tapasztalhatnak, miszerint megnövekszik az inspiráló képességük. Nagyszerű lehetőség lehet azok számára, akik emberekkel foglalkoznak, és fontos a kommunikáció, a szereplés az életükben. Ebben a szakaszban tehát még kiemelkedőbb teljesítményre lesznek képesek, és a figyelem középpontjába kerülnek pozitív fellépésükkel. Motiváló, lelkesítő képességeikkel nagy hatást gyakorolnak az emberekre. Ezen tulajdonságaik segítségével, valamint finom eleganciájukkal, meggyőző erejükkel könnyebben tudnak kitűnni a többiek közül. Kiváló időszak, hogy előlépjenek a háttérből és ragyogjanak! Ez egy egész évben jelenlévő energia, tehát érdemes most kihasználni a lehetőségét. 

Akiknek Jang Fém található a képletükben, kifejezetten érdemes figyelni a törvények, szabályok betartására, a becsületességre, az igazságra. Amennyiben valamilyen akadályba ütköznek, nem sikerül véghezvinni az eltervezett feladatot, érdemes megvizsgálni, hogy nem ütközik-e valamilyen szabályba, mert ez lesz a kulcs a sikerhez.

A Sárkány és Nyúl valamelyikével, vagy mindkét állattal rendelkezők számára is kiemelkedő szakasz lehet ez a hónap, ami a kiteljesedés időszakát mutatja. Temérdek ötletüket csak győzzék jegyzetelni és megvalósítani. Életükben útkereszteződéshez érkezhetnek, s ebben az esetben bármelyik úton is induljanak, a fejlődésüket szolgálja. Akiknek eleve megvannak ezek az állatok a képletükben, valamint a Tigris is ott trónol, érdemes olyan területen munkálkodni, ahol hatalmas kreativitásukat kiélhetik. 

A Majmok is csodás lehetőséget kapnak, hiszen olyan teremtő erő birtokába kerülnek, amivel bármit képesek megvalósítani, csupán türelem, idő, koncentráció, és kitartás kérdése. 

Egy másik üzenet is érkezik azoknak a személyeknek, akiknek Majom, illetve Kígyó található a képletükben. Mivel kiemelkedő beleérző képességük van, képesek teljes mértékben átérezni a másik ember érzéseit, bele tudnak helyezkedni a szituációba, érdemes figyelni arra, hogy akiknek segítségre van szükségük, és kérik, azoknak mindenképpen nyújtsanak segítő kezet. Természetesen viszonzást nem várva tegyék a dolgukat, s ezt az Univerzum meghálálja. Akiknek eleve van Tigris, Majom és Kígyó a képletükben, vagy kettő ezek közül az állatok közül, nos nekik folyamatosan érdemes segíteni másokat, illetve akár ilyen területen elhelyezkedni, ahol az emberekért tudnak tenni. 

A Kígyóval rendelkezőknek fokozottan érdemes odafigyelni az ígéretekre, hiszen az esetlegesen be nem tartott ígéretek visszaköszönnek. Amennyiben azt tapasztalják, hogy olyan szituációkba kerülnek, amikor valaki nem tartotta be az ígéretét, s elárulta őket, bizony egy saját, be nem tartott ígéret nézett vissza rájuk. A kulcs tehát a megbízhatóság! 

Az idei év energiája, a Kutya is tartogat fontos és megemlítendő üzeneteket, amikkel egy következő alkalommal jelentkezem.

Szeretettel köszönöm a figyelmeteket! További jó tanulást, fejlődést, lelkesedést, kreatív ötleteket és megvalósításokat kívánok! :)

Ne felejtsetek el feliratkozni a csatornára, ha tetszett a videó és hasznosnak találjátok az üzeneteket, hiszen hamarabb értesülhettek a feltöltésről. :) 

Továbbá szeretettel és hálával köszönöm, ha segítitek ezzel a munkámat, a hivatásom megélését, a szolgálatom teljesítését! :) 

Köszönöm szépen a figyelmet! :)

Orsi 


Ismételten köszönet a fotósoknak és művészeknek a Pinteresten található képekért, amivel színessé varázsolhatóak az üzenetek. <3


Ezen a linken keresztül érhető el Nagy Melinda, kínai asztrológus tanárom horoszkóp kalkulátora, amivel megnézhetitek, hogy milyen is a születési képletetek, mit rajzoltak a csillagok az égboltra a születésetek pillanatában, milyen sorsfeladattal érkeztetek, milyen ajándékokat kaptatok a sorstól, hogyan használhatjátok javatokra az ősenergiák erejét. :)

Bevezető írás a Kínai asztrológiáról, a horoszkóp értelmezéséről jellemrajzok segítségével 

Az alábbi összefoglalóban arról olvashattok, hogy hogyan is értelmezhetjük a Kínai asztrológiai képletünket/horoszkópunkat, mire használhatjuk az őselemek energiáit, s hogyan illesszük ezt be életünkbe, mindennapjainkba a sikere és boldog életünk elérése érdekében. :)  

Év oszlop magyarázatához
Év oszlop magyarázatához

Nap oszlop magyarázatához
Nap oszlop magyarázatához

Hónap oszlop magyarázatához
Hónap oszlop magyarázatához

Nap oszlop magyrázatához
Nap oszlop magyrázatához

A horoszkóp értelmezése:

A születési képletünk négy oszlopból áll, ami alsó és felső sorra tagolódik. A négy oszlop egyenként különböző életterületeket jelöl.

Az év oszlop felől indulva, azt láthatjuk, hogy milyenek vagyunk a külvilág számára, milyen oldalunkat tudjuk mutatni. Amennyiben például ebben az oszlopunkban egy Jang Tűz elem található, kifelé olyan személyiséget mutat, aki életvidám, energikus, segítőkész, optimista, szereti az embereket, szeret társaságban lenni, vonzó személyiség, az emberek szeretik, és szívesen vannak a társaságában. Ahol megjelenik, a társaság középpontjába kerül, ám ezt nem tudatosan teszi, csupán annak köszönheti, hogy olyan őserővel rendelkezik, ami annyira sugárzó megjelenést és belső erőt kölcsönöz neki, mint maga a Nap, ami melengető, energiával teli és boldogságot csal az arcunkra. Képzeljük csak el!

Nos, ilyen egy Jang Tűz ember. Lehet persze a Napnak olyan hatása is, amit nem annyira szeretünk, amikor megéget lobogó tüzével. Ugyanígy a személyiségnek is lehetnek 'negatív' megnyilvánulásai, ám azokat nem említem most, inkább a pozitívumokra koncentráltam ebben a kis bemutatásban.

Az év oszlop mutatja még a születési otthonunkra (ország, város, stb.) vonatkozó információkat, valamint a nagyszüleinkre vonatkozólag ad útmutatást, illetve a munkahelyünkkel kapcsolatban is ad segítséget tágabb értelemben.

Alul egy-egy állat található mindegyik oszlopban, ami szintén meghatározza a személyiségünket, ám ezek az állatok a döntéseinket mutatják, amíg a felső sorban megjelenő elemek a hozott, karmikus megnyilvánulásaink.

Tehát például, amikor egy Sárkány van az év oszlopban, egy olyan személyiséget mutat, olyan tud kifejlődni, aki megbízható, felelősségteljes, támogatja az embereket, elszánt, kitartó, rendíthetetlen, stabil. Gondoskodó, bölcs és udvarias. Tekintélye van, fenséges, erőteljes, intuitív személyiség. Ez természetesen csupán egy részét takarja az adott karakternek, de főbb tulajdonságaiban ez mondható el róla.

A hónap oszlop

Ez az oszlop mutatja meg nekünk, hogy milyen típusú területen tudunk a munkánkban kiteljesedni. Mik azok a hozott képességek, amik segítenek minket a legjobban teljesíteni, s mik azok, amiket kifejleszthetünk magunkban, hogy a legjobbat nyújthassuk, s természetesen ezek által boldogan végezhessük a napi feladatainkat. Úgy dolgozzunk, hogy szeressük azt, amit csinálunk, s ezáltal a szeretettel végzett munka meghozza a kívánt sikereket.

Egy másik fontos mondandója még ennek az oszlopnak, a szüleinkkel való kapcsolatunk, a szüleinkhez való viszonyunk, s nagyban segíthet, ha tudjuk, milyen üzenetet hordoz.

Nézzük például, hogy mit jelent, ha egy Jin Fa elemünk van a hónap oszlopunk felső sorában.

Ez a személy (főleg munkáját tekintve) arra született, hogy kamatoztassa együttműködő képességeit, céltudatosságát, rugalmasan kezelje a dolgokat. Munkatársaival barátságos, udvarias legyen, kerülje az éles konfliktushelyzeteket, s okos módon kezelje a kialakult esetleges problémákat. Legyen nyitott a kompromisszumokra, kivételes kommunikációs képességével elérje a céljait.

Társaságkedvelő, finom modorú és barátságos, mesteri módon tud alkalmazkodni, s abba az irányba fordulni, ahol a lehetőségek nyitottak. Igazi túlélő, megtalálja a kiskapukat, s az utat a kitűzött céljai felé.

A hónap oszlop alsó részén egy Kecske található a példám szerint. Tehát a fent írtakhoz hozzá adódik, hogy egy nagyon tehetséges emberről van szó. Egy olyan valakiről, aki maga a kincsesbánya. Rengeteg dologban tud kifejleszteni magában olyan szunnyadó képességeket, amik egyediek, különlegesek, s minőségiek. Ebben általában segítségre van szüksége, hiszen nem látja önmagában, hogy amikre képes, az különleges. Az ilyen szülött gyermekkorában például nagyon sok dícséretet kellene, hogy kapjon, hogy önbizalma megerősödjön, mert bizony, ennek sokszor hiányában van.

Gondoskodó, önzetlen természetű, jó probléma megoldó és rendszerezett. Emellett empatikus és érzékeny is, valamint spirituális beállítottság is jellemezheti, mellyel a többieknek is utat mutat.

Az elemek és állatokban rejlő energiák mellett különböző csillagok és egyéb állások is segítenek még bővebben fejtegetni az adott területeket, hogy még pontosabb képet kapjunk, ám akiknek ebben az oszlopukban megtalálhatóak az említettek, már így sokkal tudatosabban képesek kiválasztani a számukra megfelelő munkahelyet, illetve ott helyt állni. Nem választanak maguknak teljesen ellentétes dolgot, mint amihez tehetségük van.

A Nap oszlop jelentése és üzenetei

Ez a terület is rendkívül izgalmas, hiszen önmagunkról kaphatunk képet, hogy kik is vagyunk valójában belül, amit nem mindenki ismerhet, ám bizonyos életkor felett mégis ez válhat irányadóvá.

Lehetséges az is, hogy ezt az önmagunkat mi sem ismerjük teljes mértékben, viszont sokat segíthet, ha megfejtjük, és tudatosítjuk magunkban, hogy ez bizony Mi vagyunk.

Mit jelent, ha például a Nap oszlopunk felső sorában a Jang Föld őselem jelenik meg?

Ez a személy arra született, hogy stabil, kiegyensúlyozott ember legyen, egy biztos háttér, egy erős vár, saját maga és a környezete számára is. Elképzelhetünk ennek szemléltetésére egy hatalmas, masszív kövekből épült várkastélyt, ami ott áll évszázadokon-, vagy évezredeken keresztül, vagy egy hatalmas hegységet, ami rendíthetetlenül, és erőt sugározva terül el a végtelenben.

Ilyen egy Jang Föld ember. Erős, magabiztos, biztonságra törekvő, és ezt sugárzó, megbízható, alapos, akire lehet számítani, aki segítséget nyújt, s aki maga is megél nehézségeket, hogy ilyen biztos alapokon nyugvó személyiséget építsen ki. Szereti megtervezni a dolgait, fontos számára az otthon biztonsága, a párkapcsolat, a hűség, megbízhatóság, az adott szó. A változatosság nem a barátja, ám élete folyamán sok esetben kaphat leckéket arról, hogy mégis érdemes a körforgásban részt vennie.

A Nap oszlop alsó sorában, ami az otthon, és a párkapcsolat területét mutatja, ebben az esetben egy Kutya üldögél. Kutyusunk sokban hasonló jellem, mint a Jang Föld, hiszen fő energiáját ez adja. Hűséges, megbízható, fontos számára az otthon, a társ, együtt halad a választott 'gazdival', lehetőleg egész életén keresztül. Segít, mellettünk áll. Ilyen az a párkapcsolat, amire vágyik az adott személy, akinek társházában a Kutya foglal helyet, illetve ilyen ő maga is. Az otthonára is leginkább ez jellemző, ezt szeretné megtapasztalni. Biztonság, szeretet, nyugalom, stabilitás, ám néha egy kis csatangolás is belefér, egy kis csillogás, egy kis társaság, beszélgetés, különlegesség, s benne lapul a bölcsesség, a tudás, a vezetés.

Dióhéjban ezt mondhatjuk el ezekről az elemekről, a Kutyánkról, illetve ebben az esetben, amikor egy Jang Föld és egy Kutya is van ebben az oszlopban, kap egy plusz erőteljes kisugárzást a horoszkóp szülöttje, s ez a Fai Kong, ami erőteljes vezetői képességeket mutat, s olyan kitartó jellemet, tekintélyt sugalló személyiséget, akit az emberek szívesen követnek. Ez a 2018-as év energiája is egyben.

A képletünk Nap oszlopának segítségével arról kaphatunk képet tehát, hogy kik is vagyunk valójában. Olyan személyiségünket mutatja, amit nem biztos, hogy mindenki lát, mindenki tud, hogy mi olyanok vagyunk, s lehetséges, hogy sok esetben mi magunk sem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában.

Az Óra oszlop

Jelentős dolgokat tudhatunk meg magunkról ezen a területen is. A hivatásunk titkait árulja el számunkra, ha tudjuk, hogy milyen órában és percben születtünk. Megmutatja, hogy mit kell tennünk, mit kell megvalósítanunk, hogy haladjunk az utunkon, hogy megkapjuk az Univerzum áldását.

Mutatja még a gyermekünkkel való kapcsolatunkat is és minden olyan kapcsolatot, ahol támogatjuk az embereket. Lehetnek ezek a tanítványok, a pártfogoltak, a páciensek, stb.

Nézzünk ehhez egy példát: amennyiben valakinek egy Jang Fa gyökerezik ezen a területen, vajon milyen életfeladattal született? Mit kellene megvalósítania? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik?

Képzeljünk el ehhez egy hatalmas és csodás fát. Hogyan is néz ki? Vastag, erős törzzsel és hatalmas, mély gyökerekkel, stabilan kapaszkodik a talajba, ahogyan az adott személy is. Két lábbal áll a földön, kiegyensúlyozott, életerős, ragaszkodó. Megbízható és segítőkész, őszinte és felelősségteljes. Hatalmas lombkoronája védelmet nyújt a többieknek. Óvja őket a szélben, viharban, esőben, s a tűző napsütésben is. Folyamatos fejlődésen, tanuláson megy keresztül, s időről-időre megéli a változásokat. Bizonyos dolgokat elveszít az életéből, lehullajtja a leveleit, majd újra növeszti őket, hogy friss üdeségükkel színt vigyen a természetbe, vagyis az emberek életébe.

Ez az ember jó vezetői képességekkel rendelkezik, kreatív és célkövető. Az a típusú vezető, aki a többi hasonló vezetővel együttműködik, egymást támogatva tudnak még nagyobb célokat elérni.

Sok esetben nagy súlyt cipelnek, s megpróbálják levenni a nehézségeket a többiek válláról. Fizikai szinten ez gerinc-, és vállfájdalmakhoz is vezethet, ha túlságosan nagy terhet tesznek ezzel magukra.

Szeretnek tanulni, s elhatározott elképzeléseik vannak dolgokról, amin időnként kénytelenek változtatni.

Amennyiben alul, ebben az Óra oszlopban egy Tigris található, akkor azt jelenti, hogy ezek a tulajdonságok duplán jellemzőek rá. Hozott-, és megvalósítandó életfeladata az emberek védelmezése, vezetése, az együttműködés, a kreatív megoldások megvalósítása, a folyamatos tanulás és megújulás, támogatás, a kiegyensúlyozottság, megbízhatóság elérése.

Mindezekhez a Tigris erejével kap egy nagy adag lelkesedést, amivel önmagát és másokat is tud motiválni. Pozitív életszemléletet, kedvességet, emberszeretetet, energikusságot, nagyvonalúságot. Továbbá kitartást, rendíthetetlenséget és olyan jellemet, akit az emberek szívesen követnek.

Ezek a tulajdonságok és képességek jellemzőek tehát arra a személyre, aki ilyen Óra oszlopot tudhat a magáénak. Gyermekével és a beosztottakkal, a segítendő emberekkel kapcsolatban ezt a hivatást hozta magával erre az inkarnációjára.

Természetesen ezt a képet sok egyéb állás árnyalja, ami a képletünkben megtalálható, ami bővebb elemzés során térképezhető fel.

Szeretettel kívánok nektek csodás megéléseket, tapasztalatokat, fejlődést és harmóniát az életetek minden területén! :)

Orsi

Korábbi hónapok energiáiról készült összefoglalók 

Itt olvashatod a 2017 év végi és 2018 év eleji összefoglalókat, amiben arról írok, hogy milyen hatásokat, feladatokat hoznak az életünkbe az adott időszakok, melyeket, ha tudatosan élünk meg, nagyon sokat fejlődhetünk. Az adott hónapokra jellemző elemeket, állatokat főbb jellemzőikkel bemutatom, hogy akiknek megtalálható a horoszkópjukban, ráérezzenek saját energiáikra, megélhessék magas szinten önmagukat, hiszen ezért vagyunk itt a Földön. Tanulni, fejlődni, tapasztalni. :)


Olvassátok szeretettel! :)

A Jin Víz - Bivaly hónapja 

2018. január

2018 első hónapjában ismételten megérkezik hozzánk a Bivaly energiája, s ezúttal egy finom Vizes fátylat kap. Bár eleve megtalálható ebben az állatban ez a Jin Víz rezgés is, de csekélyebb mértékben, hiszen a fő rezgését a Jin Föld adja, ami mondhatni egy nőies energia, hiszen az anyaföldet is kapcsolhatjuk hozzá analógiaként. Tehát a befogadásról, elfogadásról, a gondoskodásról, a megértésről, hűségről, az önzetlenségről, az alkalmazkodóképességről szól. Ebben a csodás, termékeny földben rejtőzik az a temérdek kincs, ami természetesen, csak megfelelő gondoskodás mellett nyerhető ki, a megfelelő befektetett munka eredményeképpen.

A Bivaly elemű emberek legtöbb alkalommal többrétű tehetséget hordoznak magukban, ám ezt általában nem ismerik fel, s előfordulhat náluk önbizalomhiány is, mert nem tartják elég értékesnek önmagukat. Pedig ott szunnyad bennük a különlegesség, az egyediség, a csillogás lehetősége, csupán választás kérdése, hogy hogyan bánnak a természet adta ajándékokkal. Rendelkeznek még kiváló problémamegoldó képességgel, és szeretik a rendet, szeretnek rendszerezni.

Így tehát ebben a hónapban ezeket az energiákat kapjuk meg mindannyian, s akiknek nincs ilyen állatuk, azok is belekóstolhatnak, ezekbe a tulajdonságokba.

Érdemes tehát januárban és február elején még rendszerezni, átgondolni a 2017-es évet, elkönyvelni a történteket, összegezni az egész éves történéseket, hogy miben fejlődtünk, haladtunk, min sikerült változtatni, s meglássuk, eredményes volt-e az évünk. Elégedettek vagyunk-e a termésével, az értékes pillanatokkal.

Mivel a Kakas éve volt, ezért fejlődést hozhatott például az emberi kapcsolatainkban, a kommunikációban, ízlésünket befolyásolhatta, egyediségünket emelhette, tanulási vágyunkat fűthette, különlegességet hozhatott a mindennapjainkba. Akiknek van Kakas, vagy Jin Fém a horoszkópjukban, nos, ők eleve ismerik ezeket a képességeket, s még kiemelkedőbbet tehettek le a múlt év asztalára, de mindenkinek megvolt a lehetősége a fejlődésre. Ezt segítette továbbá egy Jin Tűz elem, ami finom fényével rámutatott az elakadásokra, s megcsillogtatta a Jin Fém elem, illetve az ilyen tulajdonságú személyek egyébként is különleges csillogását. Mondhatjuk, mindannyian brillírozhattunk.

Most, januárban az egyik legfontosabb teendő lehet tehát az összegzés, s az előttünk álló év megtervezése. Mindeközben használhatjuk még a Jin Tűz energiát, hogy rálássunk, mi az, amit még meg kell oldanunk, megértenünk, s a Jin Fémet a kiemelkedő kommunikáció és egyediség tekintetében. Aki érzi magában a tehetséget, ne habozzon dolgozni rajta. A befektetett energia mindig megtérül.

A szintén jelen lévő Jin Víz pedig erősíti a gondoskodó, együttérző energiákat. Segít az intuíció felébresztésében, a bölcsesség felé való haladásban, a spirituális és ezoterikus légkörben való könnyedebb mozgásban, az írásban, alkotó tevékenységekben.

Egészségünk tekintetében érdemes figyelni az étkezésre, a gyomorra és az emésztőrendszerre, a lábakra, illetve a vesére és az idegrendszerre.

A Kecskék esetében eredményes lehet, ha hagyják, hogy a dolgok megtörténjenek. Semmi tervezés, csak áramlás és ősbizalom, azaz minden a legmegfelelőbben alakul, ha elengedjük a gyeplőt. Ez a Bivalyok és a Jin Föld elemmel rendelkezők esetében is hatásos lehet, tapasztalataim szerint.

Amennyiben Sárkány van a képletedben, felmerülhet a lehetősége, hogy az otthonodban, vagy a munkahelyeden diszkomfort érzeted támad. Nem érzed biztonságosnak? Stresszes a környezet? Ebben az esetben nagyon fontos, hogy kiállj magadért, ne sodródj! Mondd ki, amit szeretnél! Vállald fel magad! Fontos, hogy ne add el magad!

Horoszkópodban, ha Ló található, abban az esetben egy nagyon érdekes állás alakulhat ki ebben a hónapban, hiszen ez egy rendkívül erős spirituális és mágikus hatást idéz elő. Ezen időszakok alatt felébredhet a gyógyítás vágya, a késztetés, hogy alternatív gyógymódokat próbálj ki, illetve segíthess másoknak. A szellemi szinten történő gyógyulás ideje ez, s ha bármi betegség felüti a fejét, ezen az úton érdemes tovább haladni. Megjelenhet egy olyan nagy tudású személy is ilyenkor, aki segít a következő szintre lépni. Érdemes megfontoltan bánni a gondolatokkal, tettekkel, mert minden visszaáramlik.

További két üzenet a hónapban:

Az egyik mindenkit érinthet, de intenzívebben hat azokra, akiknek van Jin Tűz a horoszkópjukban, s arról szól, hogy ebben a hónapban millió új dologgal szeretnénk foglalkozni, kipróbálni azokat. Ezek általában nem tartósak, tehát nem feltétlenül érdemes hosszú távon gondolkodni bennük, kivéve, ha egyébként is szerepelt már terveinkben a megvalósításuk. Ám elsősorban nem erről szól, hanem a dolgok kipróbálásáról, a kreativitás fejlesztéséről, a tapasztalásról. Összességében tehát egy hasznos tanuló időszak lehet.

A másik üzenet, ami a Jang Föld eleműeket mozgathat meg inkább, de 6-án, 12-én, 16-án, 18-án, 24-én, 26-án, és 30-án megfigyelhetünk valami változást, valami új dolgot az életünkben, ami szintén nem biztos, hogy a tartósan jelen lesz, de az újdonságokat képes behozni az életünkbe, amikhez nagy szenvedéllyel hozzá is láthatunk.

Összefoglalva tehát, hagyjunk teret az új dolgoknak, éljünk az elénk kerülő lehetőségekkel, amikből tanulhatunk, gyűjtsünk ötleteket és jegyzeteljük le azokat, mert könnyen elillannak.

Ezek a szerteágazó gondolatok és megvalósítások rengeteg energiát emésztenek fel, így ne sajnáljuk magunktól az időt, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat.

Szeretettel kívánok további tartalmas hónapot mindannyiunknak! :)

Orsi

A Jang Víz - Patkány hónapja

2017. december

A Jang Víz - Patkány hónapja

2017. december


Ismét uralkodó elem a víz, ám most sokkal nagyobb mennyiségben lesz jelen, mint novemberben. Jellemző lehet továbbra is az ötletfolyam és az ábrándozás, az érzékenység és az alkotói bőség, a finom lelki minőségek, ám emellett megjelenik az igazi mozgalmasság, a szervezkedés, intézkedés, jövés-menés, a lendület, a sodródás, a pénzügyek, a hatékonyság, a racionális gondolkodásmód is. Mind-mind jellemzőek erre a vizes időszakra, amiben már nyakig benne vagyunk.

Ez a víz olyan, mint a tenger, a végtelen óceán, a hatalmas vízesések, amik magukkal ragadnak, sodornak, majd partra tesznek. Ugyanakkor a búvár üzemmód is bekapcsolhat. Igazán mélyre merülhetünk, ahol mindenféle dologgal találkozhatunk, ha nem csupán kívül éljük az életünket.

A Jang Víz azért különleges, mert a felszín alatt nagyon gazdag világ létezik. Kívülről nem látszik, hogy mit rejtenek a habok, ám ha alámerülünk, megpillanthatjuk a csodás, lüktető, áramló, színpompás növény-, és állatvilágot, a kecsesen úszó halakat, lágyan ringó korallokat, de cápákkal is és polipokkal is találkozhatunk. Ilyen a Jang Víz ember. A felszín alatt, ha megnyílik, különleges világot rejt. A felszínen nem láthatjuk csupán a csillámló, vagy fodrozódó vizet, ami megállíthatatlanul halad, folyamatosan mozgásban van. Ami az útjába kerül, azt megmozdítja. Ő az, akire azt mondjuk, hogy nem bír megülni a fenekén. Mindig valamit csinál, mindig valamivel foglalkozik. Maga fog hozzá mindenhez, nem kér segítséget, csak teszi a dolgát. Sőt! Kiveszi a feladatot a kezedből és ő maga oldja meg. Ugyanakkor belül mély érzésű ember lakozik, ám ezt nem mutatja meg bárkinek. Nem beszél önmagáról, de akinek megnyílik, az nagyon szerencsés ember.

Nos erre számíthatunk ebben a hónapban, hogy mi is megtapasztaljuk ezeket a minőségeket -amennyiben nincs a képletünkben-, hiszen mindannyiunkra hatnak az energiák, s most egyszerre lesz jelen ez az intenzív áramlás, a szabadság, függetlenség iránti igény, a mozgalmasság, a racionális megközelítések és a lelki területek, a spiritualitás, a belső tartalmak és a visszahúzódás is, mivel ennek a hónapnak az uralkodó állata a Patkány, ami egyszerre hordozza magában a kettős Jang-, és Jin vízminőséget, valamint plusz egy Jang Víz elem tevődik hozzá ehhez az állatkához decemberben.

Ez a nagy lendületű energia megindíthatja az eddig mozdulatlan minőségeket, dolgokat, személyeket, mint például a Jang Föld ember (és/vagy Kutya, Sárkány) nyugalmát, vagy a Forrás elem (alapjáraton) lassabb életvitelét.

A hónap folyamán jelentkezem még egy-egy olyan állással, ami jelentősebb, s adott napokat még inkább érint. Ebben érintettek lesznek például a Lovak, Kakasok, Kecskék és Bivalyok.

Szemfényvesztés! Nem minden az, aminek látszik!

Ez lehet a mai nap üzenete, ugyanis a tűz és víz állnak szemben egymással, ami azt eredményezheti, hogy olyan szituáció kerülhet a szemünk elé, amikor hajlamosak lehetünk felnagyítani egy problémát.

Ahelyett, hogy egy ilyen helyzetben vakon rohannánk a végzetünkbe, mert nem látunk tisztán, tudatosíthatjuk, hogy ma csupán szemfényvesztés áldozatai lettünk. Gyorsan figyeljünk a belső hangunkra, hogy valójában mit is üzen az adott történet. Valóban úgy szólt-e a kolléga, a szomszéd, a feleség, s a nehézség, ami hirtelen adódott annyira súlyos-e, mint ahogy mi láttuk.

Akiknek van a képletükben Jang Víz és Jang Tűz, illetve megjelenik például a Jang Tűz-Patkány, a Jang Víz-Ló a képletükben, hajlamosak lehetnek arra, hogy adott szituációkban, vagy általában véve is gyorsabban felkapják a vizet. Akinek valamelyik elem, vagy állat van jelen a horoszkópjában ezek közül, ott adott időszakokban, hónapokban, években, s adott napokon találkozhatnak ezzel a feladattal.

Szeretetteljes megéléseket kívánok mindannyiunknak! :)

Orsi

A Jin Fém - Disznó hónapja

2017. november

Miről is szól ez a hónap? Nagymértékben a Fém elemről és a Vízről. Ezek a főbb jellemzők, amik meghatározzák a jelenlegi novembert. Az uralkodó állat a Disznó, ami töménytelen mennyiségű vizet takar. Mindenféle víz minőség elő fog fordulni ebben a hónapban a harmatcsepptől és felhőtől kezdve a bőséges mennyiségű sodró folyamig, s mindez belül zajlik, bennünk, a belsőnkben, illetve ugyanígy a külvilágban is megfigyelhetjük. Mélyen, a lelki dolgokat feszegeti és felforgatja, hogy aztán megtisztulva tudjunk kilépni a helyzetekből. Most ki lehet mosni a szennyest - képletesen értve.

Hiszen a víz, ami most megjelenik az életünkben, az érzelmeket mutatja. A csendesen csobogó patakot, ami boldogsággal tölt el bennünket, mint egy könnyű melódia, a lágyan csillogó hamatcseppeket, amik gyémántként ragyognak a reggeli napfényben, s a Niagara vízesést, ami hatalmas erővel tör előre, hiszen haladnia kell, s minden útjába kerülő dolgot elsodor. A háborgó tengert, ami dühösen csapkodja a habokat, majd lecsillapodik, s tiszta kék vize selymesen simogatja a partot. Mindannyian élünk meg ilyen érzéseket valamilyen formában, vagy időnként legalább.

Akiknek Disznó, Jin Víz és Jang Víz van a képletépen, gyakran érezhetik magukat érzelmi hullámvasúton, s szenvedélyesen élik meg a mindennapjaikat. Rengeteg mozgás, jövés-menés van az életükben, mind fizikai, mind szellemi szinten. Egyfajta kettősség jellemző rájuk, mint ahogyan a mostani hónapban is erről lesz szó.

Előtérbe kerülnek tehát az érzelmeink, ami igencsak kényes téma, hiszen sok esetben tévútra vihetnek, tehát nagyfokú tudatosságra van szükség a kezelésükben. Segítségünkre lehetnek a finomságok, mint az intuíciónk, az együttérző képességünk, temérdek ötletünk, beleérző képességünk, széles látókörűségünk. A spirituális érdeklődés is felerősödhet ebben az időszakban.

Ugyanakkor a gyakorlatiasabb másik pólus is képviseli magát, mint például a jó megfigyelőképesség, vállalkozó szellem, racionalitás, gyors észjárás, inspiráló, magával ragadó szemlélet.

Magunk dönthetjük el, hogy éppen melyik tulajdonságokat használjuk, amennyiben képesek vagyunk uralkodni az érzelmeken. Hiszen, ha nem vagyunk erre tudatosak, lehetünk akár indulatosak, akaratosak, szétszórtak, túlérzékenyek, türelmetlenek, csapongóak is. Érdemes tehát a pozitív oldalait használni ennek a hónapnak, s akkor rendezetten, szervezetten, kellő megérzéssel, beleérzéssel és kiváló ötleteinkkel nagyon hasznos tanuló időszakot tudhatunk magunkénak.

Sokat lehet fejlődni, haladni, ha mindig a szívünkre tesszük a kezünket és úgy döntünk.

S mindezt megkoronázza a finom Fém elem. Szó szerint a koronát teszi fel.

Nagy hangsúly van ebben a hónapban is a kapcsolatokon, a tanuláson, a kommunikáción, pláne, hogy egész évben kiemelt szerepet kap, ám most duplán előtérbe kerül ez a terület. A szereplés, az egyediség, a különlegesség, igényesség, minőség, stílus többszörösen kulcsszavak ebben a hónapban.

10-én, 18-án, 20-án és 30-án kifejezetten érdemes betervezni azokat a programokat, amikor a kommunikációé, a kapcsolódásoké és a szereplésé a főszerep. Ezeken a napokon kiváló megbeszéléseket, meetingeket, megjelenéseket lehet összehozni, gyarapítani a kapcsolati hálót, megszervezni az összejöveteleket, s mindezt egyedivé és különlegessé lehet tenni. Érdemes figyelni arra, hogy ne buzogjuk túl a dolgokat, csak lazán, szervezetten, összeszedetten.

A hónap fő üzenete 20-án csúcsosodik ki, amikor többszörösen hatnak a fent írtak.

Érdemes most felhasználni ezt az időszakot arra, hogy a mélyben zajló dolgainkat kibeszéljük, felszínre hozzuk. Akár a párkapcsolatban, akár bármilyen kapcsolatunkban hatalmas fejlődést eredményez.

További fontos üzenete a hónapnak a növekedés, fejlődés lehetősége, a kreativitás fejlesztése, a fantázia megmozgatása, s válaszutak is megjelenhetnek az életünkben.

Képzelőerőnk, alkotókedvünk most szárnyalhat igazán, s olyan dolgok születhetnek, amik mély érzelmekkel telítettek, mondanivalójuk tartalmas, különleges, egyedi feldolgozású. Ez megnyilvánulhat versekben, verbálisan, vagy képekben is, valamint zenei akkordokban is. Kedves Művészek, Alkotók, kalandra fel!

Érdemes arra is figyelni, hogy 8-án, 12-én, 20-án, 22-én, és kiemelt figyelemmel december2-án (ami még ehhez a hónaphoz tartozik) különösen legyünk szervezettek, fegyelmezettek, tudatosak, mert hajlamosak lehetünk millió dolgot beletenni a napba, s nem jutnánk sehová. Ezért ezekre a napokra fokozottan érdemes rákészülni, s akár meditálni, hogy lecsendesítsük gondolatainkat.

Egyébként is ajánlott ebben az időszakban a relaxálás, meditálás, jóga, valamilyen önfejlesztő-, légzőtechnika elsajátítása, vagy bevitele a hétköznapokba, hiszen ezzel lecsendesítjük az elmét és hatékonyabban tudunk a lényeges dolgokra koncentrálni.

A gyerekekre különösen érdemes odafigyelni, főleg, akiknek van Disznója, Jin Vize a horoszkópjában, mert túlérzékenyek is lehetnek. Ők még nehezebben kontrollálják az érzéseiket, s a környezetből érkező energiákat is könnyebben beszedik. Legyünk velük türelmesek, segítsük őket meditációkkal, mantrákkal, beszélgetésekkel. Hasznos lehet számukra és bárki számára is a Gayatri mantra meghallgatása. Akár lefekvés előtt is célszerű használni a nyugodtabb álmokért.

Szeretettel kívánok mindannyiunknak csodás megtapasztalásokat! :)

Orsi

2017 szeptember és október


A Jang Fém - Kutya hónapja

2017. október

A Fai Kong

Erről az energiáról azért szeretnék szót ejteni, mert egy rendkívüli erőt mutat s most, októberben is velünk lesz, valamint az egész 2018-as évben. Az októberi egy picit más színezetet is kap, ám lényegét tekintve az az őserő benne van, ami naggyá teszi.

Akiknek megtalálható a horoszkópjában, s főleg a Nap oszlopukban, olyan pszichikai-, mentális-, és szellemi erő birtokában vannak, amivel igazi, vezetésre született emberekké válnak. Olyan vezetők ők, akik mögé beállnak az emberek, mert érzik az erejüket, felnéznek rájuk, s követik őket. Tiszteletet ébresztenek, mert nem ismerik a lehetetlent, kitartásuk, akaraterejük kimagasló, igazi karizmatikus vezetők. Lehetetlent nem ismerve haladnak előre, ösztönösen cselekedve, magabiztosan, céltudatosan és méltóságteljesen. Veleszületett képesség ez, Isteni ajándék, amivel képesek átlátni az összefüggéseket, az Univerzum törvényszerűségeit, s kifinomult érzékelésüknek köszönhetően információkat tudnak átvenni a kollektív tudatból (több uralkodó képletében is megtalálható ez a minőség).

Amikor ez az energia érkezik bizonyos napokon, hónapokban és években, érzékenyebben reagálhatunk belső hangunkra. Képesek vagyunk még inkább követni azt az utat, amire születtünk. Ezek az időszakok alkalmasak olyan elhatározások véghezvitelére, olyan céljaink elérésére, amiket más alkalmakkor nem volt erőnk beteljesíteni. Képessé válunk legyőzni azokat az akadályokat, amik az utunkba kerülnek, s amit eltervezünk, el is végezzük.

Érdemes tehát használni olyan helyzetekben, amikor valamit végleg lezárunk, nagy váltásba kezdünk, hiszen ez az október hordozza még magában a nem működő dolgok végleges lezárásának lehetőségét, valamint az igazság és becsület útján való járást, a szabályok betartását.

A Kutya segítségével pedig a mélyebb rétegekbe is betekinthetünk, pláne, ha Sárkány is van a képletünkben, vagy érkezik egy Sárkány nap. Ilyen lesz például rögtön, a most 8-a, valamint 20-a is.

Elvághatjuk a berögződéseket, ragaszkodásokat, nem működő kapcsolatokat, életterületeket, elvághatjuk a korlátokat, s belevághatunk új területek meghódításába.

Érdemes még egy szintén fontos üzenetet megemlíteni, hogy merjük kimondani azokat a dolgokat, amik belülről esetlegesen feszítenek. Olyan helyzeteket tanulhatunk meg kezelni, amik régóta fennálnak, s most amennyiben elmondjuk a másik embernek nyíltan, őszintén, de szeretettel, hogy mi a véleményünk, akkor könnyedebben oldhatjuk meg a hosszú idő óta húzódó konfliktust. Mindezeket ebben a hónapban lehetséges, hogy több ember előtt érdemes megbeszélni, mert nagyobb eredményre számíthatunk. Ne feledjük, csak annyit mondjuk, amit feltétlenül szükséges. Ne nagyítsunk a problémán, hogy ne kerüljünk magunk is kellemetlen szituációba.

Csodákkal teli, sikeres időszakot kívánok mindnyájatoknak! :)

A Jin Föld - Kakas hónapja

2017. szeptember

Mik is a szeptemberi főbb üzenetek? Hiszen minden hónapban újabb feladatok érkeznek, hogy azok segítsenek bennünket. Abban az esetben érintenek rosszul minket, amennyiben nem tudtuk még felismerni, hogy mi is lehet a dolgunk az adott esetben. Addig ismétlődnek periodikusan, amíg el nem végeztük a feladatokat. Amint ezeket megoldottuk, helyükre természetesen újak jönnek, mint az iskolában. Erre már mindannyian rájöttünk, de hogy mik azok, amik éppen porondon vannak, arra jók az önismereti módszerek. Legyen az bármilyen. Vegyük most azonban a kínai asztrológiát, hiszen nekem/nekünk ez segített a legtöbbet abban, hogy mikor milyen feladatot ragadjunk meg, mikor mit időzítsünk, hogy az könnyedén menjen. S ez itt a kulcs! A könnyedén. Ahogy azt említettem legutóbb is. Akkor ültessünk fát, amikor ehhez megfelelőek a körülmények.

Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy már biztosan észrevettétek és tapasztaljátok, hogy ebben a hónapban kifejezetten nagy hangsúly helyeződik a kommunikációra, az önkifejezésre. Tulajdonképpen az egész 2017-es évben nagy szerepet kap ez a terület, ám ez a hónap külön ezt hangsúlyozza, így most könnyebben tudunk beszélgetni, írni, szerepelni, előadni, megnyilvánulni, tárgyalni, ám figyelni kell arra, hogy kellő módon tegyük ezt, tisztelettel a másik ember iránt, hiszen ha 'túlokoskodjuk' a dolgokat, akkor rosszul jöhetünk ki a szituációból. Érdemes tehát kellő alázattal nekiállni a cselekedeteknek.

Előtérbe kerülhet különlegességünk, precizitásunk, igényességünk, jobban adunk a külsőnkre, de ez megjelenhet életünk bármelyik területén, például, hogy most még érdekesebb, egyedibb ételeket szeretünk készíteni. Ilyenkor a tanulás is jobban megy, megnövekedhet az igényünk ez irányban is.

Másik fontos üzenete a hónapnak tehetségünk kiaknázása. Amennyiben azt érezzük, hogy valamilyen területen tehetségesek vagyunk, de eddig nem kezdtük el fejleszteni, most megtehetjük. Ezt nem mindig látjuk magunkban, de legbelül azért tudjuk, mik azok a területek, amikkel szeretünk foglalkozni, s ezek hobbi szinten fel-fel törnek bennünk. Itt az ideje tehát, foglalkozni ezekkel, illetve megmutatni, hogy mit tudunk. Ehhez is támogatottak most az energiák.

Azért egy kis csavar a dologban, hogy elbizonytalanodhatunk ám, ha nem vagyunk résen! Ettől sem kell megijednünk persze, mert ez csupán egy kis lecke lehet számunkra. Ha felülkerekedünk a félelmeinken, nagy jutalmat kaphatunk az élettől. Tehát, önbizalomra fel!

Mit adhat még nekünk ez a hónap?

Kiélhetjük gondoskodásunkat, alkalmazkodóképességünket, lehetünk önzetlenek és elfogadóak. Ezeket most mind-mind megélhetjük, s learathatjuk a termést. Amin dolgoztunk, annak beérik a gyümölcse.

Általánosságban ezek a főbb területek, üzenetek, ám minden nap is ad valami újabb feladatot, lehetőséget nekünk. Ugyanakkor, ha már csupán ezeket figyelembe vesszük, nagyot lendíthetünk a sorsunkon.

Szeretettel köszönöm ismét a figyelmeteket és bízom benne, hogy sokan leszünk sorsunk kovácsai, vagy úgy is mondhatnám, sorsunk urai, illetve írói. :)

Csodás napot kívánok Nektek! S ha bármi kérdésetek, ötletetek van, természetesen szívesen olvasom! Írjunk együtt! :)



© Minden jog fenntartva!

© All rights reserved! 

Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!