hu

 Rendhagyó energetikai évzáró értékelés, új évet nyitó meglátások

2020- 2021 ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ


Rendhagyó energetikai évzáró értékelés, új évet nyitó meglátások

-Tőlem, az én szemüvegemen, tapasztalásaimon keresztül.-

Régóta figyelem a periodikus ismétlődéseket az életemben, az években, az eseményekben, és minden életterületen. Az utóbbi 7- 8 évben az évek váltásait is energetikailag éreztem. (és még mi mindent...)

Amikor elkezdtem asztrológiát tanulni, rájöttem, hogy tulajdonképpen mi is az, amit már év végén érzékeltem, bár akkor még más módon. Azóta tudatosan készülök az újabb szakaszokra. Bár egy-egy új év a jelenlegi naptárunk szerint január elsejével indul, az asztrológiai rendszereket tekintve más ütemben történik. Ugyanakkor kezdete, kiteljesedése, levonulása, átalakuló időszaka tisztán érezhető minden esztendőnek. Tehát a kezdetén még egyfajta lezáró folyamatban vagyunk, ami igazából már előző év végén is tapasztalható, s eközben átlépünk az új energetikába, ami szintén fokozatos folyamat. Az év nagy részében ezt az új rezgést, ennek hozott feladatait éljük egyénileg, és kollektíven is. S hogy ezek mik? Mindenkinek látszik a horoszkópjában, hogy milyen analógiákban lehet kiteljesedni.

Kezdetben nem volt igazából kellemes ez az érzékelés, ám a tanulmányok, a tengernyi meditáció, és egyéb tudatos gyakorlatok meghoztak számomra is egyfajta letisztultabb érzékelést, rálátást, összekapcsolódást, tudást.

Így történt ez a 2019-es évben is, amikor a vége felé elkezdtem rátekinteni a 2020-as Jang Fém Patkány időszakra, a feladatokra, analógiákra, arra, hogy milyen pozitív módon lehetne megélni ezt a szuper kis Jang Fém Patkány évet, mely érdekesnek, és bizonyos szempontból izgalmas feladatnak tűnt. Hiszen a Jang Fém az igazsággal, a karddal, a segítéssel, az emeléssel, az összefogással, bátorsággal, a 'harccal' analóg, valamint a Patkány két vize is tartogatott némi sejtelmet.

Ahogyan kezdtem rárezegni, megjöttek a felismerések, és ehhez a kapcsolódások, a fizikai tér rendeződött. Egy dologra nem számítottam. Illetve kettőre. Mégpedig arra, hogy nem biztos, hogy lélek szinten elég az a cél, amit én kitűztem. A harcos, kemény, Jang Fém másfajta feladatokat is vetített elém, s kollektíven is komoly kihívásoknak néztünk elébe (és csak beléptünk abba, ami elrendezett volt már).

A 19-es év végén, számomra az anyukám távozása a fizikai világból volt az első olyan próba, amiben igazán nagy lélekjelenléttel kellett helyt állnom. Nos...igen....

Majd jött a kollektív. Mindenkinek. Mindenkit megmozgatott. Kit így, kit úgy. Nem ecsetelném. Sokan, sokféleképpen, és sokat írtak/írtunk róla, és éltük meg. Megéltük, s azt gondolom, ügyesen alkalmazkodtunk. Jól dolgoztunk. Rengeteget alakultunk, fejlődtünk, túlléptük határainkat, kiléptünk régi önmagunkból, s megújultunk. Ez volt a cél! A felsőbb énünkhöz való kapcsolódás, a lelkünk igazi útjára való rálépésünk útmutatója. Látom, hogy valóban nagyon sokan, csodálatos módon átalakultak, s teszik szívből a dolgaikat, vállalásaikat. Nyilván, mindenkinek voltak olyan történések, amik megpróbáltak, nekem is. A fókusz azonban a belsőn kell legyen. Azon az énünkön, aki már tudja, hogy mi a feladata.

Most, ennek az évnek a lezárása folyik, ám nem tart már sokáig. Az utolsó szálakat is elvarrjuk/elvarrtuk, s belépünk az új év kapuján, amely sokkal lágyabb, finomabb energiákkal kecsegtet, mint elődje.

A Jin Fém Bivaly év már sok szépséget tartogat számunkra. Van benne sok-sok kommunikáció /minden formája, legyen az verbális, vagy vizuális, stb./, kapcsolódások, társasági élet, szereplés, önmegmutatkozás - s mindezeknek egy nagy része az új szellem tükrében, online működik. Fontosabbá válik a csillogás, elegancia-, szépség iránti igény, megmutathatjuk különlegességünket, egyediségünket, megvillanthatjuk tudásunkat, precizitásunkat, jó észjárásunkat. Szintén fontos a tanulás, az intellektus, a filozofikus gondolatok áramlása, és az igényesség, a minőség, belső kincseink megmutatkozása.



Minden olyan terület, ami ezekhez az analógiákhoz köthető, ebben az évben könnyedén fejleszthető. Nem feltétlenül kell mindegyik analógiát megélnünk, sőt! Ám többet is élhetünk egyszerre.

Akiknek eleve van Jin Fém a horoszkópjukban, bizonyára ismerősen csengenek a fent felsoroltak, és élik önmagukat (amennyiben még nem, itt az idő!), ugyanakkor vannak olyan személyek/lelkek, akiknek most érkezett el a lehetőség. Ehhez az elemhez tartozik még az önbizalom kérdése. Ugye, milyen fontos rész az életünkben? Egészséges önbizalom nélkül a Jin Fémet sem lehet magas szinten élni, sőt! Pedig pont ez a lényeg, hogy ide eljussunk. Az önbizalom egyenlő a tudással. Azzal a tudással, hogy milyen lehetőségeink vannak, mikben élhetjük meg önmagunkat, hiszen ezért jöttünk. Ráébredni. Élni. Megélni.

Egy másik fontos része ennek az évnek a Bivaly. Csak hab a tortán, hogy ennek az állatnak szintén egyik kulcskérdése az önbizalom, ám követi ezt a millió tehetség, ami benne szunnyad. Azon Bivalyok és Jin Földek, akik már élik, és megmutatják tehetséges énrészüket, most még inkább megtehetik. Akik még eddig nem tették, itt a kínálkozó lehetőség.

A Bivalyban továbbá megélhetjük még a gondoskodásra való hajlamot, a rendszerezést, a jó probléma megoldó képességünket, megértő-, elfogadó hozzáállásunkat, és még számtalan lehetőséget, csak gondoljunk az anyaföldre. Milyen csodás képek jutnak eszünkbe róla.

Ez egyben egy nagyobb periódust is lezár az életünkben, így érdemes most mindent elrendezni, hogy az új ciklusba léphessünk. A természet tökéletes tudja a dolgát, csupán rá kell hangolódni a ciklikusságra, és minden halad a maga útján. Minden el van rendezve, csak rá kell rezegnünk, hogy ezt gyönyörűen megéljük.

Ezek fényében láthatjuk, hogy szuper évnek nézünk elébe.

"Aki mer, az nyer, s felteheti a diadémot - a Jin Fémet - a szép buksijára."

Az is meghatározó természetesen, hogy milyen életterületeinken jelennek meg ezek az elemek, állatok a képletünkben. Fontos lehet, hogy mivel kapcsolódnak, illetve számos más ponton is lehet őket még vizsgálgatni a teljes kép érdekében. Ugyanakkor azt gondolom, hogy már csupán a fő analógiák figyelembe vételével is sokra haladhatunk, amennyiben megpróbálunk ránézni az életünkre, és ezek szerint vetni a magokat, hogy gazdag termést hozzon. Ez az év erről szól. Ültessünk tehát már most szép magokat, hogy ezek szökjenek szárba.


Az alábbi kalkulátorban ellenőrizhetőek a horoszkópok:

https://kinaiasztrologia.com/kalkulator/kinai_horoszkop_kalkulator.html?id=1


Bővebben egy korábbi videómban beszéltem a Jin Fémről:

https://www.youtube.com/watch?v=zh3ws99m1wM&t=2s


A Jin Földről pedig itt:

https://www.youtube.com/watch?v=9dGn9Z54c_g&t=2


Nos, ennek a Jin Fém Bivaly évnek a tematikája is végtelen, és hosszú értekezésnek adhat otthont, ám azt gondolom, időnként pár gondolat is segíthet átlendülni olyan pontokon, ahol már kívánkozik az előre lépés!

Részemről, még egy olyan szemmel tudom nézni a történéseket, ami az egyik legfontosabb irány az életemben, és ez az alkotó életem.

Alkotói szememmel tekintve tehát azt mondhatom, bátran vállaljátok fel a tehetségeket, engedjétek kicsírázni, növekedni a bennetek szunnyadó magocskákat, mert van belőle millió. Öntözzétek szeretettel a kertjeiteket, mert sok csodálatos virág bont szirmot időről-időre, amennyiben műveljük, gondozzuk, szeretjük, és meg is mutatjuk ezt a sok szépséget. Hiszen ezért kaptuk. Miért is tartogatnánk azt a sok varázslatot a fiókban, amit a Teremtő nekünk adott, mint hogy gyönyörködjünk, s gyönyörködtessünk, amikor Ő is ontja magából az egész földgolyóbisnyi csodát.

Legyen csodálatos évünk, melyben jelmondatunk lehet Kölcsey Ferenctől eme idézet:

"Hass, alkoss gyarapíts, s a haza fényre derül!"


Köszönöm ma is a megtiszelő figyelmedet, idődet! Minden jót kívánok! :)

Szeretettel:

Budai Orsolya


Képek forrása: Pinterest