Balazsits István - Haiku versek

Balazsits István - Haiku versek



Nyári zivatar
virágok színét soha
ki nem moshatod.


Kis virágszirmok
igazgyöngyöt őriznek
színekbe rejtve.


Virágmodellek
a kifutón, minden 
szín jól áll a rózsán.


Csend jár szépségben,
egy hulló virágszirom
táncol a fényben.


Jó szóval öntözd 
lelkem, és meglásd virág
nyílik belőle.


Szalad az idő,
hortenziák szirmain
pirul már a nyár.


A nyár hevében
észre se vettem, kinyílt
az őszirózsa.


Szelídül a nyár,
harmatcsendek suttognak
az elmúlásról.


Egy cseppnyi világ
a szellőrózsa szirmán,
kisütött a nap.



Mikor már a zöld
nem ragyog olyan fénnyel,
kopogtat az ősz.


Itt maradsz velem,
elnyelnek a csillagok,
a részed vagyok.


Egy nyíló virág
a mérhetetlen szépség
mértékegysége.


Az élet amúgy
szépen folyna, ha mi nem
állnánk útjába.


Vénülök, már a
kardvirág fodrok után
is megfordulok.


Még egy szamurájt
is lefegyvereznének
kardvirágaim.


Semmi közepén
reményeid támasztod
a végtelenhez.


Úgy maradnék még,
vihar előtt a szépség
bennem hullámzik.


Mint fűzfaág, arra
hajlik szívem virága,
ahol szeretnek.


Fényt hoz a hajnal,
piros takaró alól
lustán kel a nap.



Télre készülve
pipacsmezőt préseltem
emlékezetbe.


Fehér tölgy

A befagyott tó
tükrében fésülködik
tél menyasszonya.


Zúzmara

Angyalok varrnak
az égi műhelyekben

fehér kabátot.


Csipkekesztyűben
kokettálnak a téllel

a városi fák.


Meglestem, ahogy
fekete hajadba túrt

a sápadt holdfény.


Ha festő volnék,
nem festenék semmi mást,

csak mosolyodat.


Éjszaka

Sötét pillangó
szárnycsapásai között

merengő idő.


Ellenállásod
falat emel, engedd meg,
hogy szeresselek.


Amíg a remény
gyertyája ég, addig nincs
vége mindennek.


Fagyott rózsaszál

Téli hangulat,
nyarat idéző illat,
szívemben tavasz.


Édes megadás

Mint a virágok
a fényre, kinyílok én
a szeretetre.


Szemed tükrében
fénylő lélekrezdülés
ma is ugyanaz.


A hálás ember
mindig gazdag, azt látja
meg, amije van.


Harmatcseppekből
köszön a reggeli fény,
égi üdvözlet.


Múltat és jövőt
fejemben hordozom, de
vállaim nyomják.

A hangok közti
szünet csendjétől szólal
csak meg a zene.

Az elmélyülés
szembesít azzal, aki
valójában vagy.



Halálból fordul,
és nyílik majd újra az
élet virága.

Nem nyithatják ki
azt a börtönt, amibe
önmagad zártad.

Szárazra fagyott
virágok nyílnak újra
deres csipkével.


Zúzmarás nádszál
borul a fagyos földre,
tél csendje húzza.

Zárt templomajtón
áll egy megsárgult cetli:
A kulcs Istennél.

Opálos égen
kopasz nyárfák terelnek
bárányfelhőket.


A gondolatok
olyanok, mint a felhők,
jönnek, és mennek.

Önmagad felé
ásva sok-sok szemetet
kell kidobálni.

Tartozásom van,
de ezt csak szeretetben
fizethetem ki.


Összeköt dühöd
azzal, mitől épp akarsz
megszabadulni.


Tél

Hallgatnak a fák,
őrzik az üzenetet
gyökereikben.

A fák zúzmarás
díszt felöltve hajolnak
még a tél előtt.

Csak a mélységbe
ugorva derül ki, hogy
tudsz-e repülni.


Vihar tép fákat,
nem a szél, nem a fa, én
vagyok nyugtalan.

Ezüst szálakból
sző a holdfény palástot
csupasz ágakra.

Hogyha keresed
nem találhatod, az út
talál meg téged.

Nincs az a sötét,
mi el nem múlik egyszer,
fény születik ma.

Börtönt építünk,
ha elhisszük, mit mások
rólunk gondolnak.


Védett árnyékban
szunnyadó szirmok őrzik
a nyár színeit.

Mindent nem kaphatsz
meg, csak mire valóban
szükséged is van.

Havas ágon ül
a zord idő, fekete
lélek fehérben.

Rózsaillatot
dédelgettem a nyáron,
télre is maradt.

Tél van. A nyárra
csak fagyott virágaim
emlékeztetnek.


A csend tart tükröt
nekem, megmutatja, hogy
mi van énbennem.

Lengőajtó csak
énünk, amin a lélek
ide-oda jár.

Nem hiheted azt,
hogy ami láthatatlan,
az rejtve marad.

Ami az észnek
lehetetlen, azt a szív
még elérheti.

Rohanunk, nehogy
lemaradjunk, elmúlik
közben az élet.

Nem a fűrész sír,
hanem a fa, amikor
elkezdik vágni.

Ha virágról írsz,
magadnak is azzá kell
válnod előtte.





Szerkesztette: Budai Orsolya

____________________

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com