Inna Vogel - versek

Inna Vogel - válogatott versek

A Szerző így mesél önmagáról:

Inna Vogel vagyok. Szlovákiából származom, de Budapesten élek, és egy multinacionális vállalatnál dolgozom. Ahogy Pavel Zalcman orosz író (többek között) mondta: "Írok a fióknak...". Tizennégy éves koromtól ki-be jár bennem a rejtőzködő írói szenvedély, amikor is az Óramutató címmel megnyertem egy iskolai fogalmazást. Csak ennek a "szállodai vendégnek" engedem a jövés-menést, mert soha nem hazudik. Meggyőződésem, hogy varázstoll nem létezik. Ezért jó írások sem léteznek jó könyvek olvasása nélkül. Engem Stephen King veszett kutyája tanított meg az olvasás szeretetére - kilenc voltam. Később írni, a melankólia. Úgy gondolom, az orosz íróknál senki nem ismeri jobban a lelket. Lazítani meg ott van a skandináv krimi.

A haiku nekem olyan, mint apámnak a kishalfogó háló. Amíg ő horgászik, én belelógatom lábam a tó vizébe... sima kavicsok/koccanása várja a/lábam játékát. Látod? Ha ezt nem írom le tizenhét szótagban, elúszott volna, mint amott, az a fürge kishal.

Életemet meghatározó mottó:

"Magadra ítéllek."

~ Fodor Ákos~


A HELY

Ő már tud rólunk. Mi még nem róla.
Ő fog ránk találni, és nem fordítva.
Útvesztő vezet odáig. Rettenetesen hosszú.
Az útvesztő fogja mutatni a helyes utat,
és nem mi fogjuk keresni üres torkát.
Éjszaka lesz.
Csillagos. Nedves. Gombaszagú. Megfejthetetlen.
Ott lesz a helyünk.
Ott lesz a Hely.
Ott lesz a tér és az idő.
Kettőnké.
Az erdőben.
A hegy alatt.
Érezni fogunk. Vágyakozni.
Érintés lesz. Sok.
Lesznek ősi ösztönök és feneketlen mélységek.
Lesz élet meg halál.
Megleljük majd a mindenhatót.
Hideg idő lesz. Sötét.
Áldozatok leszünk, áldozatokat hozunk.
Szenvedni fogunk. Boldogok leszünk.
Napkeltekor kiegyezünk mindenhatónkkal.
Néhány óráig hisszük majd,
hogy örökké élhetünk.
Finom szürkeségben mozdulatlanok leszünk.
Felnézünk az égre.
Változni fog. Piros lesz.
Mi felkiáltunk a gyönyörtől.
Megadjuk magunkat. Letérdelünk elé.
Megáll a szívünk. A vérünk nem folyik tovább.
Csend lesz.
A lombok között titok szűrődik át.
Valami suttog.
Érinthetetlen. Mégis megérintjük.
Belenézek a szemedbe.
Folyékonnyá válunk.
Egyek leszünk.
Te, én és a föld. 


♡  

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA
/2020. április 11./

a költészet
vagy az égbe emel
vagy a földbe tapos
ne kérdezz előtte
ne válaszolj utána
mert sanszod elvész
hogy arról szóljon
amiről tilos beszélni
nincs háború
költészet nélkül
költészet nélkül
nincs béke
sem napkelte
sem depresszió
sem cigaretta
sem élet
sem halál
Lorca azt kiáltaná
felhők
Bukowski azt kiáltaná
szajha
mi ne kiáltsunk
semmit
mert egyikünk
se tudja igazából
mi a költészet
legyen a pohár
mindig túl nagy
legyen a víz
mindig túl kevés
a költészet
mosógép
tisztára mossa
a szavakat
kiteregeti azokat
egy feszes kötélre
azokat hadd szárítsa
ki a nap
saját jelentésükben

♡ 

   

hallgatni kezdelek

nem bírom soká

mindig ez van

egyetlen szavadra

megindul vérem

ki a testemből

szikladarabok gördülnek

alá gyomromba

amaz beomlik

gyenge vagyok hozzád

menekülni gyáva

mégis próbálok

ámde lépek egyet

s mellkason talál

az első ütés


♡   


az erdőben találtam

kezedet

enyém

senki nem veheti el

tőlem

másé ne legyen

szorítom mintha

máris tudnám

hogy elveszítem

vér lüktet

tenyerünk közt

félek

valami jön

mi megyünk talán

kezed kiszakad kezemből

a mozdulat csendes

de a fák

üvöltenek


♡  


minden válasz

a tükröződésben van

ott keresd

nem a víz alatt

sem a víz felett

hanem a vékony

szerves üvegben

amelyben vibrálnak

az élet fontos

pillanatai 


♡ 


az életnek nincs vége

csak kaptunk

egy lehetőséget

megállni

és lecsupaszítani

magunkat

az önismeretbe 


♡ 


már csak a síneknek

van céljuk

a vonat

amire soha nem szálltál fel

elment

érzed a vasszagot

a kövek stigmákat

nyomnak mellkasodba

és akkor

közbeszól az élet 


♡ 


mint szélben a rezdülések

fákban a mozzanatok

annyiszor játszd

kettőnk dallamát

hadd akarjalak

a végtelenig követni

hadd érezd

érted vibrál

minden vágyam

érted szakad fel

a hajnali köd 


♡  


BUDAPEST HALLGAT


mindig üvöltünk

a városnak

a város

visszaüvölt nekünk

tessék

most hallgat

s mi nem tudunk

többé üvölteni

egészen addig

hallgat

amíg a fájdalmas

csendben

suttogni kezd

szabad bezártságunkban

azt suttogja nekünk

hogy tegyünk jót

másokkal

ma

mert

holnap

újra nyüzsögni fogunk

és nem halljuk majd meg

egymás üvöltését