Sapa Brown

Sapa Brown


A MIR - Magyar Irodalmi Rovat alapítója és vezető szerkesztője, amit 2017. november 22-én hozott létre. Célja, a tehetséges kortárs szerzők bemutatása, számukra publikálási lehetőség biztosítása az oldalon. Továbbá, a MIR - TUS Magyar Irodalmi Folyóirat működtetése is az ő nevéhez fűződik, melyben szintén a magyar szerzők válogatott írásait jelenteti meg havonta, csokorba szedve.

Az írással 16 éves korában kezdett el foglalkozni, amit több korábbi élmény, életesemény indított el benne.

A Szerző így mesél önmagáról: 

1978. szeptember 20-án születtem Szombathelyen. A versek szeretete viszonylag elég korán került az életembe. Talán 11 éves lehettem, amikor elolvastam az egyik kedvenc költőm, Petőfi Sándor összes verseskötetét. Azóta hurcolom magammal azt a pluszt, azt a szépséget, melyet akkor kaptam.

És jött 1989-ben Kovács Ákos és a Bonanza Banzai, ami akkora hatással volt rám, nem csak zeneileg, de szövegileg is! Akkor eldöntöttem, hogy én is ezt szeretném csinálni, vagy legalábbis hasonlót. A mai napig a legnagyobb példaképemnek tartom Őt. 

16 évesen egy viszonzatlan szerelem hatására kezdtem el verseket írni, majd később dalszövegeket is. A haikuval alig öt éve ismerkedtem meg. Kezdetben nem igen szerettem ezt a fajta versformát, de mára a "részemmé lett már egészen". Hatalmas erőt és inspirációt adott nekem a folytatáshoz. 

Azóta csupán teszem a dolgom: létezem és írok. 


MONOLÓG AZ UTÓKORNAK


Mondjátok el, hogy szerettem

megtörni tűzzel a hallgatást,

lángja, ha kihunyt a szemekben,

parázsnak lettem lobbanás.


Tavasszal, ha új dal fakadt,

voltam a rügy, a szép illanás,

pufók felhők köntöse alatt

tócsában árva csobbanás.


Mondjátok el, öröm voltam,

ajkakon szeplőtlen ragyogás,

este, ha fáztak, betakartam

lelkemmel jól a vacogást.


Mondjátok el, igyekeztem

utálni egyre, ki nem imád.

Tolongtam gyűrten, elveszetten

Hold fölé festve glóriát.


Ősz van immár, s falevelek

köröttem zubog mind tova száll.

Rám nevetve csak tetszelegnek

- vagyok, mint hajlott szénaszál.


Mondjátok el, mivé lettem,

véremnek íze most oly fanyar.

Szókenyerem kikkel is ettem,

mire volt jó e sok kanyar?


♡  


KETTŐNK NYARA


Mint két kamasz hulltunk a tavaszból a mába,

két kamasz dacból, haragból új ruhát váltva.

Futunk, szaladunk, megyünk sietve a nyárba.


Mint két szerelmes, eleven, lángvágyú mátka,

Bújdosva, szökve, ölelve, szem-szemre zárva

Futunk, szaladunk, megyünk sietve a nyárba.


♡ 


SUTTOGÓ


Add a kezed a kezembe,

Tégy gazdaggá, tégy kedvemre.

Add a kezed a kezembe.


Az éj oly néma és sötét,

Csak bámuljuk a köntösét.

Az éj oly néma és sötét.


Repíts, emelj a magosba,

Feküdjünk a csillagokra.

Repíts, emelj a magosba.


Hitünk szerint kéne élned:

Lehetnél a menedékem.

Hitünk szerint kéne élned.


Add a kezed a kezembe,

Tégy gazdaggá, tégy kedvemre.

Add a kezed a kezembe.


♡ 



NEKEM HA LESZEL


Virág vagyok, tégy vázádba,

illathozó hűs szobádba.

Selymed bontsd ki, szirmod leszek:

ne bántsanak kérges kezek.


Földed vagyok, tégy cserépbe,

magom Te légy majd cserébe.

Ketten növünk egyhajtásra:

Te egy szép fa, én az árnya.


♡  


MINTHA FÉLNÉL


Úgy ölelj most, mintha félnél,

Mintha gyilkosod én volnék,

Mintha minden mindegy volna,

És a semmi megmozdulna.


S kapaszkodj, mintha zuhannál

A semmibe, ha nem volnál,

Két karomban síró árva,

Szívem nyitva, nincs bezárva.


♡  


MA MÉG SZERESS


Mosoly görbül, szemtükrén sebek,

Most éljünk kedves, ma még szeress.

A holnap titok, még idegen,

Ma még magam vagyok idebent.


Kacér lehetsz, az éjnél is szebb,

A lágyságomtól mind részegebb.

Ma még szeress, ne fájjon belül

A hiányod, mikor felcsendül.


♡  


VETÍTŐ

(nyolc sor a kedvesnek)


Ujjbegyemnek hiányzó bőrdarab lettél,

időnként jajdulva mélyen felhasadsz,

mégis mintha nekem az örököm lennél,

úgy vetít elém sok megélt pillanat.


De jaj, nem bírok én tőled elszakadni,

erős zsinegen hord egyre az ideg.

magamban próbállak untalan tagadni:

új szirmot nem bont majd másnak a szíved.


♡  


HA FELEMEL


Ház vagyok, épp roskatag,

egy női kéz majd összerak.

És ha nem, hát megfelel

a mocsok is, ha felemel.


Alku köt, míg mást a hit,

és gyilkolni jár mindegyik.

Törtet, gyűlöl, méreget,

és nyelve éle ejt sebet.


Szívd mellre, nem bújtatom:

- békét is várni jutalom.

S jólesik, mert jó nagyon

e szemlezárva mozgalom.


Ház vagyok, épp roskatag,

egy női kéz majd összerak.

Porlad, omlik, széthasad?

a gerenda, az megmarad.


♡ 


EMLÉKED MELEGÉBEN


Azok a régi kacatok a padláson,

A sok katona, vonat, puska és sátor.

Ha tőlük újra ragyogna mind a szobám,

Mondd, játszanál-e velem még egyszer, Anyám?


És ott van az a régi, megkopott fotel,

Ha fáradt lennél, abban pihenj, csak mondd el.

Én ígérem, majd mindvégig csendben leszek,

Kérlek, olvasd fel nekem a Kis herceget.


S ott a váza, egykor virággal volt tele,

S most csöndtől hangos, és sűrű porral tele.

Ha színes virágokkal pompázna megint,

Ó, örülnél-e, mondd, hogy ma mind rád tekint?


Én így csak félig élek, mert Te nem vagy már,

Hiába hívlak, a sok játék nyögve vár.

Szemeim szelíd könnyek tisztára mossák,

Mihelyettünk játszanak majd az unokák.