Urbán - Szabó Béla: Csók a parkban 

Urbán - Szabó Béla: Csók a parkban


Kép forrása: Pinterest
Kép forrása: Pinterest


Úton voltak Hajdúszoboszló felé. Most ez volt a legfontosabb mindkettőjük számára.

Hetek óta tervezték. Az időpontot, a helyet Milcsike nézte ki. Gézának mindegy volt, az számított, hogy együtt lehessenek. A nő arra is figyelt, hogy akadálymentes legyen a szálloda, a szoba.

Ez volt az első közös kirándulásuk félévi ismeretségük után. Előzetesen minden jól jött össze. A franciaországi foci EB magyar-portugál mérkőzése is beleesett abba a pár napba. Erre a meccsre külön készültek.

Úton voltak és ez már önmagában is csodálatos érzés volt.

x x x

Géza tenyerének a forróságát még a ruhán keresztül is érezte a combján. Nem tiltakozott, vezetés közben gyakran rámosolygott a férfira.

Hetekig tervezte ezt a pár napot. A hely kiválasztása volt a legfontosabb, megszámlálhatatlan szállodaismertetőt elolvasott a neten. Aztán mindent leegyeztetett telefonon is.

Egy kerekes-székes ember akadálymentes boldogulásának feltételei kérdésében tájékozott lett. Géza is tanítgatta és ő jó tanítvány akart lenni.

Nem szeretett volna felsülni szerelme előtt.

x x x

Milcsike lépten-nyomon meglepte valamivel. Amikor mondta neki ezt a szoboszlói kirándulást, percekig zavarban volt. Szokatlan volt még neki ez a felé irányuló figyelmesség. Olyasmiket tapasztalt meg folyamatosan Milcsike mellett, amiket előtte soha.

Úgy érezte, hogy életében most először egy nő komolyan veszi, társnak tekinti.

x x x

Birtokba vették és perceken belül belakták a szállodai szobát. Aztán ebédeltek és rövid séta után a magyar-portugál meccs.

Természetesen ezek történtek, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy együtt lehettek, egymás közelségében, egymást érintve, érezve. Minden együtt töltött percet csodaként éltek meg.

Egymás érintésére már remegek. Rezgés és zizegés volt minden együtt töltött percük. Kimondva kimondatlanul fölrémlett bennük, hogyan fogják majd elviselni egymás hiányát.

x x x

Este sétáltak, körútra mentek. A napközbeni forróság enyhült valamicskét.

Géza majd kibújt a bőréből örömében. Arra gondolt, lehet, hogy ezt nevezik már boldogságnak. Igen, boldog volt.

Az se számított, hogy séta közben nem bírta átölelni Milcsikét, aki mintha megérzett volna ebből valamit. Időről időre a jobb kezét a férfi jobb vállára tette, ahol pihentette egy kicsit. Közben megsimogatta Géza arcát, majd visszahúzta a kezét.

Géza alig várta, hogy Milcsike megismételje az iménti mozdulatsort, ami rendre meg is történt.

Mintha a lelkük ért volna össze, mintha a lelkük ölelkezett volna a mozdulatsorban.

A parkban megálltak egy padnál. Milcsike leült az egyik végére, Géza pedig úgy helyezkedett a nő mellé, hogy át tudja ölelni.

Beszélgettek. Nem bírtak kifogyni a szóból, volt mit bepótolniuk. Megismerkedésük előtt nem volt társuk a beszélgetésekhez sem. Mintha most szerették volna mindazt kiadni magukból, amire korábban nem volt lehetőségük. Meg egyáltalán tudni szerettek volna mindent a másikról.

Hirtelen egymás felé fordultak. Megcsókolták egymást, hosszant, olyan pihe-puhán. Karjaik a másik nyakára fonódtak...

Emberek jöttek-mentek előttük, szerelmes párok is, fiatalabbak, idősebbek, gyerekkel, gyerek nélkül... Az emberek mintha észre sem vették volna őket, de őket sem izgatta semmi. Egy park közepén kikapcsolták magukat a világból.

- Úristen! - suttogta Milcsike.

- Mi baj? - ijedt meg Géza.

- Én még soha nem csókolóztam parkban - csodálkozott magán a nő. - Egyébként se nagyon... A férfi kis szünet után:

- Hát én sem...

Ezen aztán nevetni kezdtek, miközben egymás kezét el nem engedték volna.

- Nem csúnya dolog, amit csinálunk? - aggodalmaskodott Milcsike.

- Nem. - mondta a férfi határozottan.

A nő kérdőn nézett rá.

- A legtisztább, a legszebb érzések vezetnek mindkettőnket. Csókolózunk egy parkban Szoboszló közepén, de nem ízléstelenkedünk. Olyan érzéseket élünk meg itt is, így is, amikről az emberek túlnyomó többsége még álmodni sem mer.

Ismét csókolóztak..., majd Géza ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta:

- Különben is, függetlenek vagyunk, senkit nem csaptunk be, bennünket viszont igen... A szeretet parancsa már bennünket köt össze, egymás iránt van immár felelősségünk...

A nő hálásan nézett a férfira, odahajolt hozzá. Ismét megcsókolták egymást, ismét hosszan... Örökkévalóságnak tűnt az egész. Nem akarták abbahagyni, félték azt a pillanatot, amikor mégis abba kell hagyniuk.

Akkor este ájulásig szeretkeztek...

x x x

Másnap reggeli után megint lementek a parkba. Milcsike határozottan tolta Géza kerekes-székét. Már tudta csínját-bínját, hol kell a járdánál lemenni, felmenni, figyelte a bukkanókat.

Géza biztonságban érezte magát Milcsike kezei között. Eddigi életében az egyetlen nő volt, akivel ezt érezte...

Mintha lebegtek volna. A világból ki bírtak volna így menni...

A parkban ott folytatták, ahol az előző este abbahagyták. A csókokban történő összeolvadásukban kiáltották a világnak összetartozásukat egy életre, örökké, mindörökké.





Szerkesztette: Budai Orsolya

-

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com