Urbán - Szabó Béla: Kismackó

Urbán-Szabó Béla: Kismackó

A kisfiú félrehúzódó volt. Korához képest túlsúlyos, amiért meglehetősen sokat csúfolták a gyerekek. A járása olyan mackós, innen a beceneve, Kismackó.

Nem vonták be a játékba, de nem is nagyon akart részese lenni. A nagyobb fiúk fociztak, a lányok kisebb-nagyobb csoportokba verődtek.

Kismackó egyedül játszott, vagy inkább szöszmötölt. Közben azért nézte a focizó fiúkat, az egyik csapatban játszott egy fiú, negyedikes volt, aki szintén járt Milcsike nénihez délutánonként tanulni.

Véletlenül felé pattant a labda. Utána ment, esetlenül mozgott. Fölvette a labdát, úgy akarta visszavinni. A fiú lihegve, zihálva szaladt a labdaért, ő volt az, aki szintén korepetálásra járt.

- Hallom, te is jársz Milcsike nénihez - hadarta neki gyorsan.

- Aha...

- Ma is mész?

- Aha...

És ezzel elkérte a labdát, maga elé dobta és úgy ívelte vissza.

Kismackó elégedett volt. Ő, mint másodikos megszólította a nálánál nagyobb fiút, aki negyedikes volt. Úgy gondolta ez már feljogosítja valamire. Nem tudta, hogy mire, de feljogosítja valamire. Hm.., talán arra, hogy legközelebb is megszólítsa. Elégedett volt magával.

x x x

Milcsike eszegetett, egészen megéhezett. Soká lesz még, mire végez a gyerekekkel.

Először Áronnak volt jelenése. Mindig késve érkezett, a legtöbbször azért, mert elfelejtett érte menni az anyja vagy az apja, vagy, mert egyikük sem tudta, hogy melyikük a soros.

A legjobb még az volt, ha mamájától kellett jönnie vagy oda kellett mennie Áronnak. Ezt szerette a legjobban, ilyenkor pontos tudott lenni.

- Mivel kezdünk? - kérdezte nagy életuntan.

- Kezdhetünk környezettel is - így Milcsike.

Ha a Fradi vagy a Barcelona kikapott, Áron mély hallgatásba burkolózott, ha viszont nyert, ódákat tudott volna zengeni. Ha viszont a Reál kikapott, Milcsike nem állhatott meg a lábán a fiú előtt. Ment a macera , ellenkező esetben is, ha győzött a Fradi vagy a Barcelona.

Az ilyen szócsatáknak Milcsike vetett végett. Áron az egész időt elbeszélgette volna. Aztán egyszer-kétszer még bepróbálkozott, húzta az időt amennyire csak lehetett.

- Találkoztam ma Lacikával...

- Hol?

- Az iskolaudvaron...a nagy szünetben...

Kis idő múlva így folytatta:

- Azt kérdezte tőlem, hogy jövök-e Milcsike nénihez... Amikor mondtam neki, hogy jövök, azt mondta ő is...

- Vált téged...

Matekkal fejezték be, ami egészen jól ment, hát, még ha nem szenvedett volna olyan nagyon. Látványosan kínlódott a fáradtságtól. Ráfeküdt az asztalra néha már úgy írt.

x x x

Lacika, mint kis buldózer szaladt befelé. Az apukáját tanította, nem volt jó tanuló, inkább erős közepes volt. Először vele beszélt a kisfiú ügyében, majd eljöttek Melindával, a feleségével ketten.

- Szükségünk van Milcsike nénire - magyarázta. - Laci sokat mesélt a tanárnőről. Maga olyan tudományosan megmagyarázza, tanítja az anyagot... Én nem is értek hozzá, meg türelmem sincs... Ha valamit kérdez, nem tudok úgy magyarázni - volt a hivatalos indokolás, hogy miért van szükség Milcsikére, aki mindezen jót mosolygott.

Kismackó szenvedett láthatóan, de szemmel láthatóan gyorsan feloldódott, jól érezte magát. Fél óra után:

- Hm..., úgy látom, én szeretek majd idejárni - és jelentőségteljesen körbehordozta tekintetét.

Egy újabb fél óra múlva egész otthonosan érezte magát, nem volt feszélyezett. Megcsodálta a faliórát, a retró rádiót, amiről először nem tudta, hogy mi az. Amikor megmondta neki, odament hozzá:

- És szól is?

- Persze...

Megcsodálta és kipróbálta, miután megmutatta neki.

Kismackó elbeszélte volna az időt, erősen kordában kellett tartani. Mindent megkérdezett, mindenre volt egy kérdése.

x x x

Áron nagy ritkán szokott venni valamit az iskolai büfében, Lacikát viszont szinte minden szünetben ott látta. Mindig vett valami nasit, péksüteményt. Az egyik szünetben úgy üdvözölték egymást, mint régi haverok.

- Kérsz? Törjek? - nyújtott Áron felé egy csokit.

- Kösz, nem...

- Jössz Milcsike nénihez délután?

- Aha...

Becsöngettek, a sokadalom megindult a tantermek felé.

x x x

Kismackó szokásához híven beviharzott. Szuszogva lerogyott az asztalhoz és csak ennyit bírt mondani:

- Ma még nem reggeliztem...

És azzal péksüteményeket vett ki a táskájából. Milcsikének eszébe jutott, mikor egyszer azt a feladatot kapták az iskolában Lacikáék, hogy rajzolják le, milyen városi nevezetességek vannak, míg az iskolába érnek. Lacika három pékséget rajzolt le.

Milicske nevetve jegyezte meg:

- Oh, de már ebédeltél és uzsonnáztál is...

Véletlenül megemelte Kismackó táskáját és csodálkozott, hogy mi van benne, amiért olyan nehéz.

- Lacika, mi van ebben?

- Hm..., ami kell...

Milcsike nem bízta a véletlenre a dolgot. Kipakolta a táskát, amiben volt három másodikos és három harmadikos üres füzet.

- Hát ezek?

- Azért kell, hogy ha betelik, legyen tartalék...

- És a harmadikos?

- Az is azért kell...

Alig tudta Kismackót lebeszélni, hogy ne hordja már az idén a jövő évi füzetet.

Egyik alkalommal örömmel újságolta, hogy testvére lesz. Ez már ezután mindig téma maradt. Egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy nem pakolt a mellette lévő székre.

- Azt szabadon kell hagyni, mert oda fog ülni a kistestvérem...

- De mikor lesz az még, Lacika...

- Azt akkor is szabadon kell hagyni...

x x x

Tél végére megszületett Kismackó testvére. Kisfiú volt, a keresztségben a Markó nevet kapta.

Kismackó egy kicsit csalódott volt, mert állandóan aludt és szopott, nem lehetett vele játszani.

- Majd eljön annak is az ideje...- mondta Milcsike.

- Majd beíratom hozzád...

- Ráérsz azzal még... - próbálta nyugtatni a kisfiút.

- Nem, nem... Beíratom hozzád és megtanítod szépen játszani...