Kristófné Vidók Margit

Kristófné Vidók Margit

A Szerző így mesél önmagáról:  

Kristófné Vidók Margit vagyok, 1954. 10. 23-án egy alföldi kisvárosban, Kalocsán születtem. Pár évet tanyán laktunk, ami örökre meghatározta a viszonyomat a természethez, és állatvilághoz. Életem legkülönlegesebb időszaka volt, ami emlékeimben mindig is a legszebb marad. Iskoláimat Uszódon, középiskolai tanulmányaimat Baján kezdtem, majd egy családi tragédia után Budapesten folytattam, ahol a munka mellett fejeztem be. Mindig is szerettem az irodalmat, számomra az olvasás egy ajtó volt különleges világokba, ahol a szereplők képzeletem szerinti alakban jelenhettek meg.

Először a nagy csalódások hatására írtam kezdetleges kis soraimat, amelyekből csak kevés maradt meg.

1975 óta a kereskedelemben dolgozok. Két gyermekem van. Egy újabb tragédia után fordultam újra a versek felé, és 2016 óta publikálok a Poet.hu oldalán, valamint megjelennek verseim a Holnap Magazin oldalán is.

2017-ben a Rímkovácsok Antológiában, és ugyanebben az évben a Poet antológiában is megjelentek verseim.

2018-ban jelent meg első verseskötetem magánkiadásban: Álomszőttes címmel.




HAJNALI SZELLŐ
.
Villan az égbolt,
éjjeli légyott,
csipkebokornál,
angyali fényfolt.
.
Lebben a fátyol,
szítva a lángot,
hajnali szellő,
ropja a táncot.
.
Harmatos erdőn,
berkenye rezgő,
illatos órák,
orgona felhőn.
.
Lepke a színfolt,
szárnyai bíbor,
bimbóra hajolt,
szirma kinyílott.

♡ 


TULIPÁNOK


Zöld selymű pázsit felett
karcsún az ég felé nyúlt,
harmatgyöngy párás teste
napsugártól lángra gyúlt.
Kecses tulipánfejek,
kelyhük néma örökre,
simítják kacér szelek
szirmokat ezüstösre.
Ékes, színes virágok
ringatóznak szelíden,
látványukat imádom,
a fény rajtuk megpihen.
Nézd, e csokor milyen szép,
narancsos színben ragyog,
olyan, mint egy festett kép,

csodaszép, még harmatos.


♡ 


A LÉLEK HANGJA

Valami különös zene éled,
a lelkemben szólnak dallamok,
minden öröm, és fájdalom,
itt vonaglik a vállamon.
Búgva, zúgva életre kelnek,
lehetnének égi kürtök,
átölelnek, körbevesznek,
hullámhangban elmerülök.
Halkan zsongó folyamukban,
él a lélek betűt formál,
lehet tenger, kavicssziget,
színeket ölt hideg márvány.
Jöjj, közelebb halld a hangját,
nem tagadja meg önmagát,
száz változás nyomot hagyhat,
csendben munkál, húrja pattan.
Gyötrelmemnek bús dala zeng,
meghallják-e majd valahol,
vagy eltiporják könyörtelen,
és emlékét őrzik könnypatakok.


♡  


HA ÉN LENNÉK...

Lennék a nap, és ölelélek
lennék a szellő, éreznélek,
ha fény lennél én csodálnálak,
mint drága kincset imádnálak.
Hold, ha lennék az éj bársonyán,
te lennél igéző látomás,
követnélek, árnyékod lennék,
örökkön együtt keringenénk.
Selymes hajad takaróm lenne,
elrejtenélek fellegekbe,
te lennél a hajnali varázs,
fakó égen, bíbor-ragyogás.
Tó tükrén, ha vízpermet lennél,
én lennék a kék végtelenség,
víz felett az ezüstös pára,
fátylat szőnék kettőnk titkára.


♡  


RINGASS EL!

Bíbor árnyakon lépked a Nap,
parázsló fénye csak ténfereg,
harmatcseppen ül az ég-darab,
elhalkul lassan a lélegzet.

Bársony est öleli csónakom,
felettem a mélykék fellegek,
messzire száll fájó sóhajom,
ábránd, és vágy már csak szendereg.

Szél játszik édes, bús dallamot,
hullámfodron csillag-csönd oson,
látom a tűnő pillanatot,
a kanyargó, arany partokon.

Ringass el, te szelíd hullámzás,
szívemre terítsd a mosolyod,
ringass, hogy múljon a sóvárgás,
miközben lelkem simogatod.

Mesélj, ölelj!- mint akkor régen,
dúdold a dalt, színezd álmaim,
ragyogjon újra Nap az égen,
táncoljon a folyó habjain.

Ringass el te is, kis csónakom,
mint anya a kicsiny gyermeket,
múljon el végre a fájdalom,
ébresszenek mosolyreggelek.


♡  


ELTÉVEDT LEVÉL

Arcomra hull egy eltévedt levél,
nap égette rozsdabarna pöttyök
mosolyognak rám vidáman.
Nézem, ahogy előttem
járja végtelennek tűnő táncát,
irigylem most szelíd magányát.
Az én lelkemben viharok dúlnak,
körbevesznek, meg-megszúrnak,
remegve várom, mikor jön újra,
álcázva kísér, végül megtorpan.
Lelassul minden mozdulat,
és a ritkuló lombkoronák között,
belobban az alkonyi nap.
Reszkető sugara áttöri a felhőket,
mögöttük szürke köd mindenütt,
érezni az éj hideg leheletét,
míg a hold teríti gyöngyház köpenyét.


♡   


FÉLEK

Csendes órákon fény sző szavakat,
emlékeket hoz, dalos nyarakat,
illatokból öltöző lágy muzsikát,
míg nap tűz hajamba bíborpántlikát.
Érzem súlyát a múló időnek,
cipelem lelkemben a fájó sebeket,
keresem az embert, ki talán észrevesz,
az izzó parázsból lángot varázsol.
Félek,- néma éjszakában nincs felelet,
nem értem a mélybe hulló jeleket,
szívemben dúlnak újra viharok,
és, én, jaj! - érzem, belehalok.
Vakolatlan falakon kín, és szenvedés,
bántó tekintetben örök megvetés,
sötét van, félek - ne hagyj magamra,
legyél a csillag, vigyél magasba.


♡   


TALÁN...

Nyújtózó csönd ásít,
bennem mosoly éled,
a perc táncra csábít,
őrzi még emléked.
Árny lopózik, - őszt hoz
fáradó szívembe,
nincs jogunk vágyunkhoz,
könnycsepp hull ölembe.
Bemocskolt emlékek,
szennye, és árnyéka,
szavaktól festékes,
sorsunk martaléka.
Nem várlak már téged,
elfogytak álmaim,
nincs hová megtérned,
megölted vágyaink.
Talán majd a holnap,
elhozza a varázst,
és szárnyakat bonthat,
az élni akarás.


♡   


ÁLMODÓ HOLD

foszlott álmok feszülnek
hajnali égboltra
rongyos szegélyein nap táncol
aranyló bíborban
gyolcs-fehér felhőket
csókolnak sugarak
nyugodni tér az éj vándora
majd álmodik ő is
kacagva síró meséket
benne játékos manókat
kik szivárványt festenek
fakókék égboltra
hol csillagporos remény
száll tündökölve
alul völgyeket borít be
ezüstköd könnye


♡   


HA SZEMBEJÖSSZ VELEM...

Múlnak a napok, halványul az emlék,
harmatkönnyekbe burkolózik az est,
csitul a kín, már egyre ritkább vendég,
rőt lombokra az alkony aranyszínt fest.
.
Szomorú, különös csend ül a tájon,
a szárnyaló idő pihenni látszik,
rezes-barnán levél csillan a fákon,
nézek utána,- szemeimmel játszik.
.
Csak egy pillanat,- röppen a gondolat,
ha szembe jössz velem,- érzem, létezek,
látom a bú mélyítette ráncokat,
múlt romjain mégis feléd lépkedek.
.
Kopogó lépteidre dobban szívem,
ha szembejössz velem,- szédülök újra,
érzelmek cikáznak ezernyi színben,
hallom a hangod, mely álmaim zúzta.
.
Nem számít már a fájdalom, gyötrelem,
ha szembejössz velem,- a lelkem dalol,
csillogó szemeidbe feledkezem,
míg az ében színű éj fölénk hajol.


♡   


VÁRTALAK...

Azt mondtad várjak rád,
- és én vártalak
míg bimbóból virág fakadt,
- és még mindig vártalak,
szirmokon már a nyár szaladt,
- de én csak vártalak,
rezesen csillogtak levelek,
- ezüstös ködben is vártalak,
szikrázón millió hópehely lebeg,
- és én várlak,
míg betakar a fehér-hajú csend.


♡   


A RÉGI PAD

Vérvörös alkonyban ősz gomolyog
magányos padon bús emléknyomok,
égbe szöknek kopár fák árnyai,
rozsdás percek az idő szárnyai.

Szitáló köd ezüst fátylat terít,
a szenvedély újra hozzád repít,
szél suttogja fülembe dallamát,
lelkem érzi gyógyító balzsamát.

Elfeledett múlt, és az ígéret,
követ álmokban, mint bús kísértet,
elhaló sóhaj, régi vallomás,
szívünkben örökös viaskodás.

Itt vagyok újra, hol titkok élnek,
mennyi vágy, és átvirrasztott éjek,
már csak szú serceg a korhadt deszkán,
reménykedve,- néha várjuk egymást.