Urbán - Szabó Béla: Kislány a kis tuskón

Urbán - Szabó Béla: Kislány a kis tuskón



Hetek óta szerelmes volt, szerelmes, mint állat. Hatalmába kerítette ez az érzés. Ezzel feküdt, ezzel kelt.

A rendkívüli nem az volt, hogy ezt érzi. Adja Isten, hogy mindig így legyen, hanem hogy az ő korában.

Egyik barátjának, Vabának beszélt erről. Az mindjárt fölcsattant:

- Szent ég! Miért kell mindjárt szerelmesnek lenned? Szeresd a barátnődet, találkozzatok, de nem kell szerelmesnek lenni már az első kanyarban.

- Azt hiszed te, hogy ez úgy megy! Azt hiszed, hogy én döntöm el, mikortól kezdődik a szerelem? Hát az csak úgy jön...

- Tudom én, tudom... - bólogatott Vaba. - Azért nem volna jó, ha már az elején csalódnál...

Géza Milcsikére gondolt, az ő Milcsikéjére.

Próbálta megérteni ezt a nőt. Vágyott rá, hogy valaki szeresse, valakit szerethessen, hogy legyen valaki, akivel beszélgethessen, akinek kiöntheti a szívét.

Ugyanakkor azt is látta, hogy Milcsike fél a kapcsolattól, minél inkább közelebb kerültek egymáshoz, annál inkább.

A legtöbbször nem is értette, ha a nő így érez, mit keresett a társkereső oldalon. Vaba barátja ezt elintézte azzal, hogy kéreti magát, mint egy szűz lány.

x x x

Gyakran eszébe jutott, hogy mit szólna az apja az élete alakulásához. Mit szólt volna korai házasságához, az unokáihoz, a pedagógusi pályájához, a vállalkozásukhoz, ahhoz, hogy egy polgármester és országgyűlési képviselő személyi titkára lett?

Na, ennek biztosan nem örült volna!

Csípős megjegyzést tesz, hogy egyik kutya, másik eb. A politikától jobb az embernek távol tartania magát...

- Jó napot, Milcsike! - az egyik technikus, Józsi köszönése zökkentette ki gondolataiból.

- Szia Milcsike! - ez már Zolóka volt, egy másik kollégája.

Apró kopogós léptekkel sietett a folyosón az irodájába, ahol még senki nem várta. A takarítónők után ő volt az első, aki reggelente beért a házba. Jó fél óra is kellett, mire kezdtek szállingózni a kollégái. Most, hogy ki kellett szaladnia a szobájából valamiért, már látta, hogy jönnek.

Apjára gondolt, a férfiszabóra, aki mellett sokat üldögélt a kis tuskón. Volt, amikor olvasott, volt, amikor csak hallgatta az apját, aki mesélt a régmúltról..., a családról, már meghalt családtagokról, akiket ő nem is ismert, sokat beszélt a politikáról... Neked ez mind történelem, mondogatta.

Szerette hallgatni, a maga végtelen egyszerűségében bölcs ember volt. Évekkel később, a halála után tudatosodott benne, hogy milyen sokat tanult tőle. Úgy érezte, hogy mindaz, amit hallott tőle, fölért egy egyetemmel.

Az apja erre azt mondta volna, hogy nincs nehezebb az élet iskolájánál.

Vajon mit szólna Gézához? - tette föl magának a kérdést. Minden könnyebb lenne, ha tudná a választ, sokkal könnyebb.

De az apja nincs, már negyven éve. Csak arra hagyatkozhatott, amit a kis tuskón ülő lányként szájtátva hallott az apjától, amiket gyerekként tapasztalt.

Egyedül volt. A válaszokat neki kell kihámoznia a múlt és a jelen történései alapján.

Nincs sem az apja, sem Imre atya. Ők azok, akik segíthetnének., de már csak életének múltjaként segíthetnek....

- Szia, Milcsike! - köszönt rá Margó, közvetlen munkatársa.

Megkezdődött a munkanap.

x x x

Amikor Milcsikétől megtudta, hogy férjnél van, majd kiesett a kezéből a telefon. Alig kapott levegőt.

Akkor már tudta, érezte, hogy egy fantommal is meg kell küzdenie.

Sokáig nem értette, hogy miért nem vált már el eddig is.

- Folyamatosan megcsalt a férjed, köztük kurvákkal is. Meglopott és nem is kis pénzekkel. Ennek ellenére számtalanszor fölajánlottad neki a megbocsájtás és az újrakezdés lehetőségét, amikre újra és újra csak bántást, sértést kaptál tőle... Nem is értem, hogy miben bíztál!

- Tudom, tudom ... - ismételgette a nő magába roskadva.

- Nem kérek én rajtad számon semmit... Isten ments! Nem szeretnélek bántani sem, sőt..., fáj, ha bántanak. Erősíteni, védeni szeretnélek, mert ezt nem érdemled meg - méltatlankodott Géza. - Nem akarom, hogy a családod vudubabája legyél, akiről úgy gondolják, hogy mindenki bánthat.

Az ilyen beszélgetések, mint az összes többi, csókokban, ölelkezésekben végződtek. Szeretett volna segíteni, de nem tudta, hogy hogyan.

Azt is látta, ha sürgeti szerelmét, az árt a kapcsolatuknak, ha viszont ráhagyja, akkor meg akár évekig tarthat ez a sem-sem állapot.

Tanácstalan volt.

Egyet tudott biztosan, mindenkinél jobban szereti ezt a nőt.

x x x

A barátnői folyamatosan értetlenkedtek, nem értették, hogy mire vár, miért nem adja be a válópert. Ha jól belegondolt, önmagát sem értette. Ha konkrétan rákérdeztek a barátnői, jobb esetben elodázta, rosszabb esetben kikerülte a választ.

Ódivatúnak, maradinak tartották a véleményét. Ő még hitt a család egységében, a házastársi eskü szentségében, örökkévalóságában.

Nagyon egyedül volt ezzel a hitével, nagyon egyedül érezte magát. Még Géza volt az, aki leginkább megértette, ő is állt hozzá legközelebb mostanság.

- Veled szemben Milcsike megszegte az esküt az, akinek nem lett volna szabad. Az a fogadalom, amit kötöttetek, mindkettőtöket kötötte, de ebből a férjed már régen kiszállt - mondogatta neki Géza. - Sőt, a kötelezettségszegő nem kért a megbocsájtásodból sem... Nem kért, nem kér belőled. Vállaltál valamit, amiből a másik fél nem kér, még inkább bánt is folyamatosan...

Sajnálta ezt a férfit, aki ráadásul még próbálja is megérteni őt, és próbálja megértetni vele, hogy változtatnia kell. Egyáltalán nem úgy fest a dolog, hogy ő kínlódik a kerekesszékes férfival, hanem pont fordítva... Nem értette, hogy Géza miért nem mondta még neki, hogy ebből elege volt.

A szeretet és a szerelem mindent fölülírt közöttük.

Apjára gondolt újra és újra, a régi vágású kisiparos mentalitására. A feladatot el kell végezni.

Neki a férje nem hagyta, hogy beteljesítse a feladatát.

Meglehet, Gézával kapott egy új feladatot, amit beteljesíthet, és mindeközben szeretetet, szerelmet kaphat és adhat.

Gyakran megfordult a fejében, hogy Gézának mennyivel könnyebb. Neki már nincs ott a felesége, nem kötik a gyerekei, az unokái...

De mitől és miért is védekezik ő. Azokkal szemben védekezik, magyarázkodik magában, akik - az unokáit leszámítva -bántják, akik nem becsülik a jóságát, a szeretetét.

Egyre inkább úgy tűnt neki, hogy a boldogságáért is meg kell harcolnia. Közben alig merte önmagának bevallani, néha már boldognak érezte magát.

x x x

Még soha nem volt ilyen szerelmes. Mintha ez kárpótlás lenne eddigi életéért. Megkésett kárpótlás, de kárpótlás.

Mintha húszévesek lennének. Lassan fedezték föl egymást, egymás testét. Olyan örömökben volt részük, amilyenekben még soha.

Épp eddigi életük miatt nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a szexualitásnak, de most kezdték értékelni, fölfedezték maguknak, egymásnak. Mivel viszonylag ritkán bírtak találkozni, ez fontos, meghatározó érték lett számukra a másik miatt is. Lassan elsődleges helyre lépett elő életükben.

Mindkettőjük fejében megfordult, hogy vajon mit gondolhat róla a másik. Mikor rájöttek erre a kölcsönösségre, nem foglalkoztak többet ezzel a kérdéssel. Azzal könyvelték el, hogy ez van, és kész... Örültek egymásnak.

Gézát néha meglepte Milcsike az aggodalmaskodásaival. Már-már bűntudata volt, hogy szabad-e nekik egyáltalán örülniük. Aztán a legközelebbi ölelés eloszlatta ezeket a kételyeket.

- A megcsalt ember megcsalhatja-e azt, aki őt megcsalta? - kérdezte Géza. - ilyenkor nem válhatunk rabjává kötelezettségeinknek - adta meg mintegy a választ a megfogalmazott kérdésére.

Egy alkalommal azonban teljesen meglepte a nő viselkedése. Milcsike a Duna-kanyarban volt a lányáéknál. K-ig vonattal ment, onnan meg kocsival hazáig.

Útközben fölhívta, panaszkodott, hogy a lányáék többszörösen is megbántották. Elege van mindenből, mindenkiből, de leginkább az életből...

- A legjobb volna befejezni - mondta sírva. - Elég volna nyolcvannal-kilencvennel nekimenni egy fának... Vagy áttérni az út másik oldalára, mikor jön egy kamion...

- Úristen, hogy mondhatsz ilyet! - szörnyülködött. - Tudod, milyen a lányod..., a vejedről már nem is beszélve....

- Engem senki nem szeret - mondta lemondóan. - Semmi nem jó, ahogy csinálom.

- Ne mondjál már ilyeneket! Nagyon is sokan szeretnek. És itt vagyok én! Most jöttünk össze... Nehogy itt hagyj!

Váratlanul megszakadt a vonal. Azonnal hívta Milcsikét... Foglaltat jelzett... Újra próbálta, kicsöngött, de nem vette föl...

Majd megőrült... Nem lehet semmi baj, gondolta.

- Végre! - mondta, mikor a telefonba szólt az ismerős kedves hang.

Örökkévalóságnak tűnt várakoznia.

- Ezt ne tedd velem többet! Ilyeneket hallani sem akarok! - mondta a nőnek.

Hazáig szóval tartotta, próbálta elterelni a figyelmét, a gondolatait. Szinte beleizzadt, mire hazaért Milcsike.

Örült, hogy megúszták ezt a napot. Most szembesült vele, hogy mennyire szereti ezt a nőt.

x x x

December eleje volt, a télből még szinte semmi nem mutatkozott. Lassú léptekkel ment át a téren. Felnézett a Móra-szoborra.

Számon se tudta tartani, hogy hányszor koszorúzta már meg... És még hányszor fogja!

Ismerik egyáltalán? Ünneplik az évfordulókat, koszorúznak, meghívják az élő rokonokat. Jobb esetben el is jönnek...

Sietett vissza a munkahelyére.

Mit szólna az apja a mai cselekedetéhez? Ahhoz, hogy leadta a bíróságon a kereseti kérelmét a válása miatt...

Semmi különöset nem érzett, talán valami megkönnyebbülés félét. A fő utcán nem állt le a forgalom, az ismerősök ugyanúgy köszöntek, bólogattak...

A kis tuskón ülő valamikori kislány élete egyik legnehezebb döntését hozta meg. Nem bírta tovább, föladta, és ez nem volt rá jellemző. Ezt az apja is megértette volna, és Imre atya is.

Valami befejeződik, és valami elkezdődik, gondolta. Géza biztató és bátorító szavai is kellettek, és az ölelése is, és a csókjai is...

Tudta, hogy rendben lesz minden. Valahogy harmincnyolc évnyi házasság keserűségét harmincnyolc évnyi házasság örömei és a Gézával várható örömök sem tudták feledtetni. Azon viszont meglepődött, hogy milyen jóérzés egy méltatlan helyzetből megkezdeni már kijönni is.

Mire visszaért munkahelye bejáratához még a decemberi nap is kisütött.

- Kézcsókom, Milcsike - köszönt rá a kezitcsókolomos Varga úr. - Milyen csinosak vagyunk ma is.

Ki nem állhatta ezt az embert, de talán még mosolygott is rá.




Szerkesztette: Budai Orsolya

Képek forrása: Pinterest

____________________

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com