Gant Elizabet - Bagoly Bertalan barátsága Bogár Böbével 

Gant Elizabet - Bagoly Bertalan barátsága Bogár Böbével


Bagoly Bertalan boldogan élt. Puha fészek volt az otthona, a szülei finomabbnál finomabb ételekkel etették. Azonban a felnőttek egész nap a betevő falatot keresték az erdőben, mivel nem volt testvére, Bagoly Bertalan nem tudott kivel játszani. A nap is szépen sütött, és a fióka kíváncsian kukucskált ki a lakhelyéből. Egyszer csak észrevette, hogy a fészek peremére telepedett egy jókora bogár, mely békésen hortyogott. Bagoly Bertalan érdeklődve nézegette, miféle szerzet lehet a jövevény. Végül összeszedte minden bátorságát, pelyhes szárnyával megérintette a szunyókáló állatot. A bogár kinyitotta szemecskéit, nagyot ásított, majd miután észrevette a kis tollast, bemutatkozott:

- Szia! Bogár Böbe vagyok. Hát téged hogy hívnak?

- Örvendek - szólt megkönnyebbülve a madár. - Én Bagoly Bertalan vagyok.

- Én is nagyon örvendek. Már régóta szemmel tartalak - szólt Bogár Böbe magabiztosan -, és úgy vettem észre, hogy nagyon vágyakozol ki, a természetbe. Látod, hét ágra süt a nap, sok madár dalolászik, az erdő zöldell és csak rád vár, hogy fölfedezzed.

- Igen, igazad van - szólt Bagoly Bertalan. - Már nagyon szeretném megismerni a világot. De nem tudom, hogyan tegyem.

- Semmi gond! Majd én segítek!

Ezzel Bogár Böbe kitárta a szárnyait, kicsit megnyújtóztatta az alvás közben elgémberedett lábait, majd mikor készen állt, halk szárnycsapkodásokkal a levegőbe emelkedett.

- Gyere te is! - biztatta Böbe a kis Bagoly Bertalant.

A kicsi tollas még soha nem hagyta el az otthonát jelentő fészket, ezért nagyon félt, de a lelkében érzett bizonytalanságot nem merte bevallani Böbének.

- Csináld azt, amit én - biztatta Bagoly Bertalant a bogár.

- Rendben van.

A madár nagy levegőt vett, majd a fészek párkányára ugrott, a szárnyait kinyújtóztatta, csapott velük néhányat, majd a levegőbe emelkedett!

- Repülök, repülök! - kiáltott boldogan Bagoly Bertalan.

Amíg örömében beszélt, addig abbahagyta a szárnycsapkodást, és a fióka visszahuppant a fészekbe.

- Semmi gond - mondta Bogár Böbe. - Én is így kezdtem. De nekem lassan haza kell mennem, mert kezd sötétedni, és aggódom, hogy nem fogsz jól látni, miközben gyakorlod a repülést.

- Várj, kérlek! - szólt könyörögve Bagoly Bertalan. - Bízok benned! Most próbáljuk meg, hogy az egyik ágról a másikra repülünk!

- Rendben van, még csak félhomály van. Tegyünk egy próbát!

Azzal a lendülettel Bogár Böbe könnyedén átrepült egyik ágról a másikra. Őt akarta utánozni a fióka is. Bagoly Bertalan ismét nagyokat csapkodott a szárnyával, a levegőbe emelkedett. Ekkor Bogár Böbe megszólította.

- Most fordítsd el a szárnyadat!

Bagoly Bertalan engedelmeskedett. Azonban olyan rosszul sikerült a manőver, hogy a kis tollas fejjel előre az ágnak repült.

- Jaj, ez nagyon fáj - sírt keservesen a fióka.

- Elhiszem - szólt együttérzően, könnyel a szemében a bogár.

Böbének ekkor támadt egy ötlete.

- Úgy gondolom, kedves Bertalan, ha a félhomályban jól láttál volna, nem ütköztél volna a faágnak. Tudod, én nem akármilyen bogár vagyok.

- Tényleg? - szólt a fióka meglepetten.

- Ha sötét van, én világítok! Ugyanis én szentjánosbogár vagyok!

Ekkor Böbe boldogan a levegőbe emelkedett, és mint egy gyertya lángja, bevilágította a fészket. Bagoly Bertalan lélegzete is elállt. Nagyon megkedvelte Böbét. Már éppen szóra nyitotta volna a csőrét, mikor a bogár megelőzte.

- Gyere Bertalan, majd én a fényemmel mutatom neked az utat!


A bagoly szívből jövően mosolygott. Szó nélkül a levegőbe emelkedett, az előző manőverből tanulva tökéletesen kikerülte a faágat, majd az erdő fölé szállt. Bogár Böbe majdnem sírt örömében, hogy ilyen ügyes a barátja. Azon az estén Bogár Böbe és Bagoly Bertalan együtt repkedtek a rengetegben. Sokat játszottak, néha egy-egy ágon megpihenve beszélgettek. Megegyeztek abban, hogy Böbe hazakíséri a fiókát, és másnap újra érte megy, és este repülve újra sokat mókáznak az erdőben. Így is tettek. Így ment ez napokon, heteken keresztül. A kis Böbe büszke volt arra, hogy fényével ő vezetheti óriásira nőtt barátját, Bagoly Bertalant. A madár pedig nagyon boldognak érezte magát, hogy ilyen különleges társa lehet.

Bogár Böbe nagyon büszke volt, hogy fényével nemcsak gyönyörű, de hasznos is lehetett. Bagoly Bertalan sohasem árulta el Böbének, hogy ők, a baglyok alig látnak. A nagyon érzékeny hallásuk segítségével képesek tökéletesen tájékozódni a korom sötétben. Bagoly Bertalan így megőrizte a titkát, mert nem akarta megbántani egyetlen barátját. Az az igazi öröm, hogy már nincs egyedül, mert lett egy hűséges játszótársa.  



Szerkesztette: Budai Orsolya

Képek forrása: Pinterest

____________________

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com